Edzője szerint Milák Kristóf az elmúlt hetekben csak távolodott az úszástól

2023.11.06. 10:35
Virth Balázs, Milák Kristóf edzője a debreceni rövidpályás úszó-ob után adott interjút a Nemzeti Sportnak, melyben olimpiai bajnok tanítványáról is szót ejtett. A 45 éves szakember kijelentette, szerinte a világklasszis úszó egyre távolabb kerül az uszodától, minél többet beszélnek róla.

Akár elégedett is lehetne Virth Balázs, hiszen a debreceni ob-n indult tanítványai közül mindenki nyert legalább egy aranyérmet. Ám a Kapás Boglárka, Márton Richárd, Zombori Gábor trió által elért eredmények sem homályosíthatták el teljesen a tényt, Milák Kristóf ügye továbbra is a levegőben lóg, Tokió bajnoka nemhogy Debrecenben nem állt rajthoz, de a rendszeres edzéseket sem kezdte újra még mindig.

Kapcsolódó
Már évekkel ezelőtt elbaltázták a Milák-sztorit

Már évekkel ezelőtt elbaltázták a Milák-sztorit

Empátiával, szép szóval kellene visszaterelni a világklasszist az uszodába.

„Nem szeretnék erről túl sokat beszélni, mert nem vagyok abban biztos, hogy jót tett Kristófnak az elmúlt időszak – válaszolta a Nemzeti Sport Milákkal kapcsolatos kérdésére Virth. – Annyit tudok mondani, hogy visszavárjuk: az ő döntése, hogy mikor és milyen módon folytatja. Csak rajta múlik minden, de újfent hangsúlyoznám, hogy nem szeretném feléleszteni ezt a témát, mert tényleg úgy gondolom, minél többet beszélünk róla, Kristóf annál távolabb kerül az uszodától.”

A szövetség elnöke szerint Milák tartozik

Kapcsolódó
A szövetség elnöke szerint Milák Kristóf tartozik Magyarországnak

A szövetség elnöke szerint Milák Kristóf tartozik Magyarországnak

Wladár Sándor úgy látja, csak le kéne úsznia napi 6-8 kilométert, és aranyat nyerne Párizsban.

Mint korábban beszámoltunk róla, Milák Kristóf szeptemberben több hónapos kihagyás után kezdte újra az edzéseket, ám a lendület nem tartott sokáig, csupán néhány tréning után ismét leállt a munkával. Az ügy akkor került a középpontba, amikor kiderült, bár sajtóhírek szerint szponzori kötelezettséget is vállalt, az október közepi budapesti világkupaversenyen sem áll rajtkőre. Ezt követően Sós Csaba szövetségi kapitány és Wladár Sándor, az úszószövetség elnöke is arról beszélt, Milák helyzete kritikus a párizsi olimpiai részvétel szempontjából. Erre erősített rá korábbi nyilatkozatában Virth Balázs is. A szakemberek szavai szerint Milák már október végén is a 24. órában járt ahhoz, hogy megkezdje a felkészülést az olimpiára, abban az esetben, ha ott címvédőhöz méltó teljesítményt akar nyújtani.

Egy olyan versenyzőről beszélünk, aki mindent megnyert, a legnehezebb feladat neki motivációt találni. Viszont úgy gondolom, most van az a pillanat, amikor egy olyan dolgot csinál az életében, amiben a legjobb a világon. Valószínűleg a civil életében nehéz lesz majd olyasvalamit találni, amiben még egyszer a világ legjobbja lehet. Ezt az időszakot úgy kellene megélnie, hogy boldoggá tegye ez

– fogalmazott Virth október közepén az M1 televíziós csatornának adott interjúban. A beszélgetésben azt is elárulta, Milák már akkor féléves kihagyásnál járt. 

Mindössze egy nappal később Wladár Sándor adott nagy port kavart nyilatkozatot ugyancsak az M1 műsorában. 

Az, hogy nyolc hónappal az olimpia előtt még mindig azt hallom, hogy keresi az utat és a motivációt, hogy nem látjuk edzésen, nem tudjuk, hol van, mély szomorúsággal tölt el

– kezdte a szövetség elnöke.

„A magyar rajongók éhezik a sikert, amit Tokióban láthattunk. Ő tartozik Magyarországnak annyival, és tisztelje meg önmagát azzal, hogy elvégzi a munkát, hiszen olyan talentum van benne, ami nagyon kevés sportolónak adatott csak meg életében, talán csak Egerszegi Krisztinát tudom mondani. Neki csak le kell úsznia a napi hat-nyolc kilométert, és akkor biztosan feláll Párizsban a dobogó tetejére. Ez egy lehetőség neki, hogy Egerszegi és Darnyi nyomdokaiba lépjen, hiszen 301 egyszeres olimpiai bajnok van, de olyan, aki kétszer állt a dobogó tetején, aki ikon és példakép a mai napig, na ez lehet ő” – fejtette ki Wladár.

Értem elnök úr megközelítését, ugyanakkor az én megközelítésem kapitányként mindig is sportszakmai kell legyen. Személy szerint nem tudok sem jutalmazni, sem büntetni senkit, egyetlen sportolónak sem vagyok munkáltatója, nem én rendelkezem a pénzzel, amit kapnak és kaphatnak. Kapitány vagyok, akinek az a dolga, hogy a lehető legjobb csapatot állítsa ki. Szakmailag Kristóffal egyértelműen erősebb a csapatunk, ez nem lehet vita kérdése. Az, hogy akár erkölcsileg, akár anyagilag tartozik-e bárkinek bármivel, azt nem vagyok hivatott megmondani, ki-ki döntse el maga

mondta az elnöki nyilatkozattal kapcsolatban Sós Csaba az Indexnek a World Aquatics budapesti gáláján. 

Kapcsolódó
A világon egyedülálló sportközponttá álmodták tovább Budapest rég pedzegetett városfejlesztését

A világon egyedülálló sportközponttá álmodták tovább Budapest rég pedzegetett városfejlesztését

Kérdés, hogy a két év múlva elkészülő létesítmény hasznát élvezheti-e még Milák Kristóf is…

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!

Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!

Vannak, akik már most látják a jövőt.

február 8., 20:04

  • Sport
Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira

Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira

Jimmy Butler levezényelte az NBA történetének egyik legnagyobb fordítását.

február 9., 09:10

  • Sport
Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben

Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben

A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.

február 9., 08:36

  • Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.

február 8., 19:28

  • Sport
Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott

Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott

A sosnowieci Négy Nemzet Tornát veretlenül nyerte a házigazda.

február 9., 08:12

  • Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait

A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait

A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.

február 9., 07:37

  • Sport
Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

A The Black Eyed Peas és a Maroon 5 sem alkotott maradandót.

február 9., 07:04

  • Sport
Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

A magyar küldöttség ezzel már négy éremnél jár a georgiai tornán.

24 perce

  • Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.

február 8., 20:48

  • Sport
Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Carlo Ancelotti csapatára kedden újabb nagy kihívás vár a Bajnokok Ligájában.

február 8., 23:17

  • Sport
Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes

Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes

Összejöhet a történelmi triplázás.

február 9., 10:21

  • Sport
Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában

Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában

Magas színvonalú vívást mutatott be a párizsi olimpia bronzérmese.

február 8., 19:08

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Sport
Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert

Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert

A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.

február 8., 18:24

  • Sport
Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

A piros zászló nagy lehetőségtől fosztotta meg a tehetséges magyar versenyzőt.

február 8., 17:28

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Sport
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.

február 8., 06:22

  • Sport
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.

február 8., 06:21

  • Sport
Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Hármuknak már van olimpiai tapasztalata, közülük kettőnek duplán.

február 9., 11:02

  • Sport
A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni

A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni

A magyar válogatott korábbi irányítója próbálta meg megtanítani nekünk az alapokat.

február 8., 17:06

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Sport
Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban

Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban

A magyar játékos végigjátszotta pályafutása második La Liga-meccsét.

február 8., 16:06

  • Sport
Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!

Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!

Puskásékat kellett csodálnunk ahhoz, hogy erre rádöbbenjünk.

február 8., 10:51

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Sport
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Az új sztár neve Jhon Duran.

február 8., 07:35

  • Sport
Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti

Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti

A MÖSZ új elnöke szerint mindenki tisztában volt a fenyegető veszély mértékével.

február 8., 14:32

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája

Neked ajánlott