Melléfogott a tévedhetetlen sportvezető, a könnyeivel küzdő Kapás Milák klasszisát is elhomályosította

D  AS20240410038
2024.04.10. 19:10
A szerda hőse, pontosabban hősnője az úszók országos bajnokságán nem Milák Kristóf volt, hanem Kapás Boglárka. Bár a Bp. Honvéd olimpiai bajnoka két számban is győzött, a mélységesen mély gödörből kikapaszkodó világbajnoknő 200 pillangón olimpiai szintidőt érő úszása elvitte a show-t. Nem véletlen, örömkönnyek között konstatálta, hogy most már tényleg készülődhet Párizsra. Amúgy Milák is remekelt, de az 1:52-vel kezdődő időtől, amit néhányan jósoltak, azért még alaposan elmaradt.

Milák Kristóf délelőtti szenzációs úszása a 200 pillangó előfutamában, és az 1:55.43 perces – előfutamhoz képest több mint – remek idő, ha lehet, még jobban fokozta az érdeklődést a 126. országos úszóbajnokság szerda délutáni döntői iránt. Mármint a média érdeklődését, mert eleinte meglepően kevés néző jött ki a Duna Arénába, dacára annak, hogy még egy korsó minőségibb sör árát sem érte el a belépőjegy (900 forint). Ami ár/érték arányban fantasztikus biznisz lett volna, hiszen ennyi pénzért a világon sehol sem láthat olimpiai bajnokot a nagyérdemű. Aztán ahogy elkezdődött a nyitószám, a férfi 200 m pillangó döntője, már háromnegyed részben tele volt az egyik lelátó. A másikat meg nem is nyitották ki.

Kapcsolódó
Folytatódott a Milák-show: már az első előfutamában agyonverte a teljes ob-mezőnyt

Folytatódott a Milák-show: már az első előfutamában agyonverte a teljes ob-mezőnyt

Itt a bizonyíték, Tokió bajnokára 200 pillangón egyetlen ember veszélyes: önmaga.

Na szóval, a 200 pillangó! Milák rendesen bekezdett, de az első fordulója nagyon rosszul jött ki, és Márton Richárd 150-ig, sőt, 175-ig ott volt a világcsúcstartó nyakán, már-már azt hittük, megszületik a bomba meglepetés. 

És akkor 175-nél Milák mintha vákuumcsőbe került volna, egyik pillanatról a másikra másfél testhossznyi előnyt szerzett, és fölényesen győzött. Az ideje 1:54.90 perc, ami azért tőle semmi különös (tavaly ilyenkor Kaposváron 1:52.58-cal győzött), de az is igaz, hogy a mostani idejével a 2021-es tokiói olimpián negyedik lett volna. 

Kapcsolódó
Milák tavalyi önmagától elmaradt, így is hadüzenetet küldött Párizsba 200 pillangón

Milák tavalyi önmagától elmaradt, így is hadüzenetet küldött Párizsba 200 pillangón

Bármit is művelt az ob előtti hónapokban, már most olimpiai döntőt érő időt tud fő számában.

Nyilatkozni természetesen most sem nyilatkozott, nem úgy, mint klub- és edzőtársa, a Budafókából a Honvédba került Márton:

Az utóbbi három napban gödörben voltam, de mostanra sikerült kijönnöm belőle. Az elmúlt egy évben alig kaptam pihenőt, ez most kijött rajtam, de hát ezzel együtt kell élni. Nagyon sűrű… Most három-négy napot biztosan kihagyok, kell a feltöltődés. Ami a versenyt illeti, száz méter után nem azt láttam, hogy Kristóf elhúzott volna. Még mázlija volt az utolsó ötven méteren, hogy nem kaptam el. Ennek a felkészülésnek, amit ő csinál, megvan az előnye is, majd meglátjuk, hogy meddig lehet kivitelezni. Volt egy hasonló meccsünk nemrégiben Tenerifén, ott én győztem, de hát Milák nagy versenyző. Biztos vagyok benne, hogyha becsülettel felkészül, akkor ebből újabb olimpiai aranyérem lesz Párizsban 200 pillangón. 

Majd meglátjuk, de ami biztos, az az, hogy Miláknak Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár akasztotta a nyakába az aranyérmet. Az a Schmidt, aki a közelmúltban Wladár Sándor szövetségi elnökkel kiutazott Tenerifére meglátogatni az olimpiai bajnokot, és aki a hírek szerint olyan szoros kapcsolatot ápol a tokiói bajnokkal, ami már nem is egy sportvezetőre, hanem inkább egy rajongó keresztszülőre vall. Hiszen egy emlékezetes fotó tanúsága szerint még együtt is szilvesztereztek, amikor éppen senki más nem tudta, mi van Milákkal…

Egy izgalmas adalék: a bajnokság előtt egy felelős sportvezető fogadni akart e sorok írójával, hogy Milák 1:52-vel kezdődő időt fog úszni 200 pillangón. Nos, ez most nem jött be, de még van idő a párizsi olimpiáig…

És akkor a nők 200 pillangója. Kapás Boglárka, a szám kvangdzsui (2019) világbajnoka régi önmagát idézte, fordulóról fordulóra növelte előnyét, és hatalmas, három testhossznyi előnnyel győzött. Egyszersmind bőven megúszta az olimpiai szintet, a 2:08.43 másodpercet, és ezzel Peking, London, Rio és Tokió után ötödször lett olimpikon. A légiesen karcsú úszónő szeméből patakzottak az öröm könnyei.

Óriási teher került le a vállamról, nagyon régóta kergettem ezt a szintidőt, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy nem tudom megcsinálni. Most végre áttörtem ezt a falat, ugyanakkor elégedetlen is vagyok, mert 2:07-tel kezdődő időt szerettem volna úszni. Hallottam a közönség biztatását, itt van az egész családom, nagyon feldobott a szurkolók szeretete. Fura volt a tudat, hogy készülök az olimpiára, de nem is készülök, mert nincs meg a szintidőm. Hát most végre megvan! És most már valóban az olimpiára készülök.

Ebben a pillanatban célba érkeztek a férfi 100 méteres hátúszás versenyzői is, és Boginak félbe kellett szakítania az interjút, mert a férje, Telegdy Ádám győzött! Mintha csak egy hollywoodi rendező keze lett volna a dologban… Némi üröm az örömben, hogy a büszke férj két századdal (!) elmaradt az olimpiai szintidőtől…

De aztán Kapás folytatta az interjút:

Kvangdzsuban, öt éve 2:06.78-cal győztem, az a célom, hogy ezt az időt az olimpián is elérjem, sőt… Addig is indulok júniusban a belgrádi Eb-n, ami fontos állomás lesz Párizs felé. 

100 méter női háton a budafoki Molnár Dóra a tavalyi bronzérmét aranyra váltotta, majd 50 méter gyorson Milák simán hazavágta a szám specialistáit, belül úszott az olimpiai szinten, a 21.96-on, szegény Németh Nándornak ezúttal is az ezüsttel kellett beérnie. A címvédő SZabó Szebasztián pedig még a dobogóra sem fért fel. Mit mondjunk, Milákra lassan elfogynak a jelzők.

Végül a 4×100 méteres női vegyes váltóban láthattuk Hosszú Katinkát, aki az Iron Swim stafétájában a pillangózó szakaszt vállalta, és 1:00.86-tal a negyedik legjobb időt úszta. Kvartettjük dobogós lett, harmadik, a győzelem a győrieké. 

A 126. úszó országos bajnokság kedden vette kezdetét, és egészen péntek estig tart. Délelőttönként – kilenctől – az előfutamokat, délutánonként – tizenhét órától – a döntőket rendezik a Duna Arénában.

A csütörtök reggeli műsor – a maihoz hasonlóan – olyan számmal kezdődik, melyben Milák is érdekelt. 200 gyorson ráadásul ő a címvédő 1:46.68-as idővel. Tavaly Németh Nándor szűk fél másodperces lemaradással lett második, Holló Balázs picivel egy másodperc felettivel a harmadik. 

Tokiói bajnokunk ismét két számban lesz érdekelt, hiszen 10 óra 15 perc magasságában 50 pillangón is megméretteti magát – itt viszont „csak” a negyedik legjobb nevezési idő az övé. 2023-ban ebben a számban második volt (23.27) Szabó Szebasztián (22.93) mögött. 

Vízbe ugrik újabb egyéni számában Hosszú Katinka is. Háromszoros olimpiai bajnokunkra – aki saját bevallása szerint is kissé elfogyott kedden a 200 vegyes hajrájára – emberpróbáló kihívás vár 400 vegyesen. Kiindulva a mai, váltóban úszott részidejéből,  nem számít a favoritok közé. Más kérdés, hogy 200-on sem számított, az előfutamokban mégis a legjobb időt úszta, a döntőben pedig harmadik lett – mindössze hét hónappal kislánya, Kamília születése után. 

Az ob programját és úszóink eredményeit a szövetség honlapjára kattintva ezen a linken keresztül böngészheti.

ÚSZÁS, ORSZÁGOS BAJNOKSÁG (2024)
2. nap, eredmények

  • 200 m férfi pillangó: 1. Milák Kristóf (Bp. Honvéd) 1:54.90 perc, 2. Márton Richárd (Bp. Honvéd) 1:56.32
  • 200 m női pillangó: 1. Kapás Boglárka (UTE) 2:08.15 perc, 2. Sebestyén Dalma (Győr) 02:11.41
  • 100 m férfi hát: 1. Telegdy Ádám (Kőbánya) 53.76 mp, 2. Jászó Ádám (Pécs) 54.14 
  • 100 m női hát: 1. Molnár Dóra (Budafóka SE) 1:01.03 perc, 2. Komoróczy Lora (Iron Swim) 1:01,29
  • 50 m férfi gyors: 1. Milák Kristóf (Bp. Honvéd) 21.89 mp, 2. Németh Nándor (BVSC-Zugló) 22.09
  • 50 m női gyors: 1. Senánszky Petra (Debrecen) 25.05 mp, 2. Pádár Nikolett (Szeged) 25.55
  • 400 m férfi gyors: 1. Betlehem Dávid (Balaton) 3:49.00 perc, 2. Rasovszky Kristóf (Balaton) 3:50.10, 3. Sárkány Zalán (Balaton) 3:51.66
  • 400 m női gyors: 1. Késely Ajna (BVSC-Zugló) 4:08.24 perc, Fábián Bettina (FTC) 4:09.33

(Borítókép: A győztes Kapás Boglárka a női 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén az úszó országos bajnokságon a Duna Arénában 2024. április 10-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

A The Black Eyed Peas és a Maroon 5 sem alkotott maradandót.

február 9., 07:04

  • Sport
Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Carlo Ancelotti csapatára kedden újabb nagy kihívás vár a Bajnokok Ligájában.

február 8., 23:17

  • Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.

február 8., 19:28

  • Sport
Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott

Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott

A sosnowieci Négy Nemzet Tornát veretlenül nyerte a házigazda.

február 9., 08:12

  • Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.

február 8., 20:48

  • Sport
Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

A magyar küldöttség ezzel már négy éremnél jár a georgiai tornán.

24 perce

  • Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait

A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait

A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.

február 9., 07:37

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Sport
Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes

Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes

Összejöhet a történelmi triplázás.

február 9., 10:21

  • Sport
Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Hármuknak már van olimpiai tapasztalata, közülük kettőnek duplán.

február 9., 11:02

  • Sport
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.

február 8., 07:03

  • Sport
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.

február 8., 06:22

  • Sport
Már nincs B opció, csak a győzelem ér olimpiai kvótát női hokisainknak

Már nincs B opció, csak a győzelem ér olimpiai kvótát női hokisainknak

Az egyetlen út a házigazda németeken vezet Milánóba. A magyar válogatottban többen is életük meccsére készülnek.

február 9., 10:08

  • Sport
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.

február 8., 06:21

  • Sport
Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert

Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert

A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.

február 8., 18:24

  • Sport
Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában

Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában

Magas színvonalú vívást mutatott be a párizsi olimpia bronzérmese.

február 8., 19:08

  • Sport
Sokadszor röhögtette ki magát a Manchester United Liverpool-gyűlölő legendája

Sokadszor röhögtette ki magát a Manchester United Liverpool-gyűlölő legendája

Valahogy nem jönnek be a 85-szörös válogatott hátvéd jóslatai.

február 9., 12:06

  • Sport
Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

A piros zászló nagy lehetőségtől fosztotta meg a tehetséges magyar versenyzőt.

február 8., 17:28

  • Sport
A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni

A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni

A magyar válogatott korábbi irányítója próbálta meg megtanítani nekünk az alapokat.

február 8., 17:06

  • Sport
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Az új sztár neve Jhon Duran.

február 8., 07:35

  • Sport
Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában

Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában

A harmadosztályú Leyton Orient nagyon megszorongatta Pep Guardiola csapatát.

február 8., 15:13

  • Sport
Sergio Ramos Mexikóban folytatja a pályafutását

Sergio Ramos Mexikóban folytatja a pályafutását

A csapat jelenleg az élvonal 12. helyén áll.

február 8., 13:12

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Sport
Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!

Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!

Puskásékat kellett csodálnunk ahhoz, hogy erre rádöbbenjünk.

február 8., 10:51

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Sport
Először játszott a Fradiban a decemberben megszerzett BL-győztes futballista

Először játszott a Fradiban a decemberben megszerzett BL-győztes futballista

A beszámolók szerint jól mozgott a Tiszafüred elleni edzőmeccsen.

február 8., 15:49