Hosszú Katinka: Ömlik a pénz az úszósportba, de a feltételek ugyanolyanok, mint 20 évvel ezelőtt

2024.08.23. 12:25
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka az Eurosporton adott exkluzív interjújában több fontos témát is érintett. Elmondta, anyaként teljesen más volt felkészülése az olimpiára, nem volt hiányérzete, hogy nem volt ott Párizsban, viszont a magyar úszók helyzete, felkészülésének feltételei annak ellenére sem változtak az elmúlt 20 évben, hogy áramlik a pénz az úszósportba.

Ez lehetett volna a hatodik olimpiám, de mégsem volt hiányérzetem, hogy nem voltam ott, mivel a kamera túloldaláról élvezhettem a versenyeket, és szakérthettem az Eurosporton. Ez volt egyébként az első olimpia 2004 óta, amelyen szurkolóként vehettem részt, és nagyon jó élmény volt

– kezdte Hosszú Katinka, aki hozzátette, édesanyaként teljesen más volt a felkészülés megtervezése, annak kivitelezése az olimpiára, de sosem félt attól, hogy olyan célokat tűzzön ki maga elé, amelyek talán túlzók saját magával szemben. Nagyon örül annak, hogy megpróbálta a kijutást, közel is járt a szintidőhöz, de végül nem jött össze a párizsi szereplés.

Hosszú szerint nagyon rövid ideje volt a felkészülésre, januártól kezdte az intenzív edzéseket, de anyaként teljesen más volt a prioritás, a kislánya mindennél fontosabb, ezért az úszás csak másodlagos volt számára. Hosszú arra a kérdésre, hogy befejezte-e ezzel aktív pályafutását, azt válaszolta, még mindig „aktív a státusza”, de ezt a témát szeretné nyitva hagyni, mivel nem hozta meg a végső döntést.

A Milák Kristóf körül kialakult helyzetről Hosszú már az olimpia alatt is elmondta véleményét, miszerint az úszószövetség nagyot hibázott, ezen pedig később sem változtatott, továbbra is úgy gondolja, ártott a szövetség kommunikációja Milákra és felkészülésére. Hangsúlyozta:

inkább hallgatni kellett volna.

Hosszú szerint hatalmas tehetségbázisa van az úszásnak itthon, ezért nem az úszók tehetsége a hiány, hanem szakmailag még látja a hiányosságokat, amiket lehetne fejleszteni.

A támogatások megvannak, a szövetség részéről érkezik a pénz, de az úszók ugyanazokkal a feltételekkel készülnek, mint 20 évvel ezelőtt. Itt leginkább az edzőtáborok körülményeire, és a szakmai feltételekre gondolok. A támogatások jönnek, az úszósport viszont nem lépett előre annyit, mint amennyi pénz áramlik felé évek óta

– mutatott rá Hosszú Katinka, aki elmondta, a szövetségen belül nem történt sok változás az elmúlt években, a Gyárfás-korszak óta rengetegen dolgoznak még mindig ugyanott, így pedig nem lehet előrelépni, fejlődni.

Korábban lemondásra szólította fel a Magyar Úszó Szövetség vezetőségét 

Még a párizsi olimpia alatt robbantotta a bombát a riói olimpia háromszoros bajnoka. Hosszú Katinka közösségi oldalán tett közzé egy nyílt levelet, amelyben a Magyar Úszó Szövetséget, valamint elnökét, Wladár Sándort kritizálta élesen. Akkor azt írta:

Nem volt még olyan MÚSZ-vezetés, amely ennyire károsította volna a legjobb versenyzője felkészülését

– utalt ezzel az úszónő Milák Kristófra és a körülötte kialakult helyzetre. Hosszú szerint a MÚSZ-vezetés hibája volt, hogy Milák nem védte meg címét 200 méter pillangón az olimpián. Ezt követően Hosszú lemondásra szólította fel a szövetség vezetőségét.

Ilyen alattomos, gerinctelen viselkedés után az egyetlen tisztességes lépés a teljes vezérkar lemondása lenne

tette hozzá.

Hosszú szavai nem maradtak sokáig válasz nélkül, az úszószövetség még hétfőn tartott nem éppen jó hangulatú sajtótájékoztatót, amelyen Wladár Sándor elnök is felszólalt.

A játékok közepén egy ilyen acsarkodó nyilatkozat a legnagyobb károkat tudja okozni az olimpiai csapatnak. Engem szarjankózik, meg mindenféle üzenetben kritizál. Még nyelem a gyalázatot, de már nem sokáig

– mondta Wladár, aki elárulta, hogy Hosszú az ő elnöki döntésével kaphatott meg minden felkészülési támogatást úgy, hogy nem úszta meg az olimpiai szintet, de bízott abban, hogy kijut a hatodik olimpiájára, ezért a szervezet állta több külföldi edzőtáborát és versenyét is.