![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
A házigazda Montpellier felett aratott, 9-4-es nyitónapi diadal után az FTC súlyos vereséget szenvedett az olasz Savonától a férfi vízilabda LEN Kupa franciaországi selejtezőcsoportjának pénteki kezdőprogramjában.
"Kihagytuk a fórokat, két büntetőt is elhibáztunk, amellett féltünk is a Savonától, amely nagyon erős csapat" – összegzett Wiesner Tamás szakosztály-igazgató az MTI-nek. A ferencvárosiak a nap folyamán még egyszer medencébe szállnak: 17 órakor a dán Frem Odense lesz az ellenfele a Godova Gábor irányította gárdának.
A LEN Kupa-selejtező C betűjelű négyesében, Splitben a címvédő Szeged-Beton VE a portugál Paredes elleni, csütörtök esti 24-4-es sikert követően péntek délelőtt 20-4-re verte a montenegrói Prcanj együttesét. A csongrádiak a második játéknapon szintén vívnak még egy mérkőzést: 18:30 órától az angol Manchester következik Kásás Zoltán legénysége számára. A hatcsapatos csoportokból az első négy jut tovább.
Eredmény:
LEN Kupa, 1. selejtezőkör, A csoport (Montpellier):
Savona (olasz) - FTC-Fischer Klíma 12-3 (2-1, 3-1, 3-1, 4-0)