Árpád
-2 °C
3 °C

Szánalmas volt a szerbek támadása

2010.01.26. 18:28
Vanja Udovicsics a nyári világbajnokságon kapott ütésért számolt el a szegedi edzőmeccsen Kis Gáborral, a bosszúhoz társait is segítségül hívta.

Az olimpiai bajnok center, Kis Gábor a válogatott hivatalos honlapján felidézte, hogyan támadtak rá a szerbek a két vízilabda-válogatott közös hétfői edzésén.

Könnyen beengedték, hogy elfoglalja a centerpozíciót, nem is kellett harcolnia érte, ez volt a csel, hogy aztán Vanja Udovicsics törleszthessen a július végi ütésért. A többiek körülvették, nehogy esetleg egy másik magyar a játékos megvédhesse.

A római világbajnokságon Kis megütötte a szerbet víz felett - ki is állították azonnal, a jogos emberelőnyt kihasználva ment tovább az elődöntőbe a szerb válogatott - de a tüske benne maradt Udovicsicsben.

„Szánalmas volt, engem nyugodtan meg lehet verni, ha elém áll valaki, vagy akár a vízben, férfias harcban, de így? Ott álltam, hat szerb állt körbe és nézték, mikor mozdulok Udovicsics felé. Úgy éreztem, ezt előre megbeszélték. A víz alatt kaptam rendesen, nyilvánvaló volt, hogy megcéloztak, aztán feljöttem, még mindig nem nagyon értettem, mi történt. Próbáltak víz fölött is eltalálni, de engem nem könnyű kiütni, eddig még senkinek sem sikerült. Röhögtem a dolgon, ez szerintem hülyegyerek-mentalitás, megbeszélni, hogy majd hatan nekem fognak esni. Nem ütöttem vissza, nem láttam értelmét, ha ütök, biztos, hogy még jobban nekem esnek, nem akartam kockáztatni komolyabb sérülést.”

Fotó: Vlv.hu
Fotó: Vlv.hu

A válogatott kapitánya, Kemény Dénes szerint a vízilabdában előfordulnak hasonló esetek, és leginkább edzőmeccsen, mert akkor következménye nincs.

A szövetség ostobaságnak tartja a rendőri vizsgálatot

Tart a megállapítása annak, történt-e bűncselekmény a szegedi közös edzésén, vizsgálják az interneten megjelent információk valóságtartalmát is, közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elmondta, hogy az MVLSZ nem kíván semmit sem lépni az ügyben. "A pólóban ilyesmi előfordul, a rendőrségi vizsgálatot pedig ostobaságnak tartom. Az a szövetségi kapitány a dolga, hogy eldöntse, a történtek után is akar-e közös gyakorlást a szerbekkel. Ha igen, a szövetség támogatja, s azt is tudomásul veszi, ha nem."
Négy évvel ezelőtt egy Eger-Brescia LEN-kupa meccsen Alekszandar Csirics kiütötte az egri Hegedüs Gábort, csak kétmeccses eltiltást kapott, pedig Hegedüsnek műteni kellett a szemét, szerencséje volt, hogy nem vakult meg.


Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?