A férfi vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjébe jutásért zajló budapesti tornán a Honvéd legyőzte az orosz Sturmot, így gyakorlatilag máris az első helyen továbbjutónak tekinthető háromcsapatos csoportjából.
A Kőér utcában vízbe szálló Honvéd rosszul kezdett, a három évvel ezelőtt LEN Kupa-győztes oroszok ma is erős, több válogatottal felálló együttese 2-0-ra gyorsan ellépett. Tóth Márton szépítése után is maradt a vendégfölény, 3-1, 4-2, majd a negyed végére - Szivós Márton két sikeres büntetőjével - 5-3-ra alakult az állás a csehovi alakulat javára.
A folytatásban aztán már pontosabbá vált a házigazda, s - a végül négyszer is eredményes Szivós vezérletével - összejött az egyenlítés, majd 5-5 és 6-6 után Kovács Róbert, a Vasastól igazolt új szerzemény pattintásos bombájával először jutott vezetéshez a Honvéd, igaz, nem sokáig (7-7).
A harmadik játékrészt újabb védhetetlen Kovács-löket vezette be, orosz válaszok után Salamon Ferenc ötméteresből egyenlített, utána pedig a válogatott center Hárai Balázs módosította két remek alakítással 11-9-re a mérkőzést, amely ekkor érkezett el a fordulópontjához. Innen már nem engedte ki kezéből a vezetést, és persze a győzelmet sem a hazai csapat, amely 15-12-re nyert. A torna pénteki nyitónapján a csehoviak 16-4-re kiütötték német Würzburgot.
N csoport, 2. nap : Groupama-Honvéd - Sturm 2002 (orosz) 15-12 (3-5, 4-2, 4-3, 4-2). A magyar góldobók: Szivós 4, Hárai 3, Kovács, Gór-Nagy, Tóth 2-2, Jansik, Salamon 1-1