Új néven folytatja a Honvéd pólócsapata

2013.06.27. 14:15

Új névadó szponzorra talált és RacioNet-Honvédként folytatja szereplését a férfi vízilabda ob I legutóbbi idényének hatodik helyezettje. A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az informatikai cég egy plusz egy évre szóló együttműködési megállapodást kötött a kispesti csapattal, amelynek új - fiatal - szerzeményeit, így a bővebb válogatott keretben már megfordult Fülöp Bencét is bemutatták az eseményen. A legfőbb erősítésnek azonban az számít - amint arra Vad Lajos vezetőedző is kitért -, hogy a Honvéd pólós állományában tudhatja változatlanul a klasszis játékosok alkotta triót: a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergelyt, továbbá az egyformán kétszeres ötkarikás aranyérmes Steinmetz Barnabást és a kapus Gergely Istvánt egyaránt.

Strommer Pál, a Racionet Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy tavaly kezdődött a kapcsolat, s örömmel mondtak igent az idei felkérésre, hogy névadóként segítsék tovább az élvonalbeli vízilabda-együttest.

Fodor Lajos szakosztályvezető azt hangsúlyozta, hogy egy új csapat új szponzorral, de a régi szellemiséggel folytatja ob I-es szereplését. Hozzáfűzte, hogy a legutóbbi évadban hatodik gárda előző névadója, a Groupama biztosító valamilyen formában ezután is támogatja a csapatot.

Vad Lajos szerint a fiatal és idősebb játékosokból összeálló együttes jobban teljesíthet az új szezonban, mint legutóbb, s kis szerencsével az első négybe is bekerülhet.

Steinmetz Barnabás hasonló derűlátással beszélt, és azt mondta, a RacioNet-Honvéd szerinte is előrébb fog végezni a hatodik helynél, bár ehhez a szerencse mellett nagyon sok munkára is szükség lesz.