Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Ki ez a háttérember, aki Benedeket úszni tanította, és bevezette a jógát?

2015.07.05. 09:26
A magyar vízilabda-válogatott edzéseinek, és a pólósok szellemi és fizikai felkészülésének fontos szereplője Egressy János, aki a kétszeres olimpiai bajnok Benedek Tibort is újra tanította úszni. Interjú a csapat szürke eminenciásával, a rejtélyes háttéremberrel: Egressy Jánossal.

A kezdetektől tagja a szövetségi kapitány stábjának a sajtóban soha nem nyilatkozó Egressy János úszó szakedző. Benedek Tibor elismerő nyilatkozataiból tudni egyáltalán a létezéséről, mármint ami a vízilabda-válogatott felkészítésében való részvételét illeti. A Vlv-nek sikerült interjút készíteni a 46 éves szakemberrel, akit először egy kis bemutatkozásra kértünk.

Egressy János: A TF úszás tanszékén dolgozom egyetemi docensként, a doktorátusom is megvan, amit sportszociológiából írtam. Alapvetően úszóedző vagyok, válogatott versenyzőim is vannak, és úgy kerültem ide a vízilabdastábhoz, hogy Tibor, amikor a Domino Honvédban játszott – ekkor én a Spartacusban és a Kőbánya SC-ben voltam edző –, egész egyszerűen odajött hozzám 35 évesen, hogy úszóleckéket szeretne venni tőlem. Először meglepett a dolog, de amikor megismertem, hogy kicsoda Tibor, már nem csodálkoztam.

Névjegy

Dr. Egressy János Budapesten született, 1968. június 22-én. Testnevelő tanár, úszó szakedző, egyetemi docens (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar). Több módszertani szakkönyv és egyetemi tankönyv szerzője

Nagyon szorgalmasan, heti két alkalommal járt úszni, két és fél éven keresztül, és minden úszásfeladatot megcsinált, pedig nem voltak egyszerűek. Ő utána úgy nyilatkozott erről az időszakról, hogy ez is segítette harmadik olimpiai bajnoki címének elérését, erre nagyon büszke vagyok azóta is. Egyébként nem nagyon volt publikus ez az együttműködés, amely közben baráti kapcsolat alakult ki köztünk. Az úszóedzéseim után tartottam neki a külön edzéseket, ő pedig teljesen önszorgalomból, saját edzésmunkájának teljesítése után végezte ezeket. Ekkor kezdett el igazából érdekelni a vízilabda – bár nagyon közepes vízilabdásként én magam is pólóztam annak idején az OSC-ben. 

Eltelt jó sok év, és Tibor egyszer csak felhívott, amikor kapitány lett, hogy szeretné, ha a válogatott keret úszásfejlesztésében, illetve szárazföldi munkájában részt vennék. Tulajdonképpen így kerültem ide a csapathoz. Nagyon büszke vagyok, hogy itt lehetek, megszerettem a játékosokat és jó részt venni ebben a közös munkában még akkor is, ha nagyon „egyszakos” úszóedző vagyok. 

Nem akartalak ott félbeszakítani, de azért azt hiszem, hogy Tibor 35 évesen, két olimpiai aranyéremmel a zsebében tudott már úszni. Nyilván, úszás és úszás között óriási különbség van, de hogy egy vízilabdázónak 35 éves korban kelljen elkezdeni úszóoktatóhoz járni, az – túl azon, hogy Benedek Tiborról ezt el lehet képzelni – mit jelent szakmai szempontból? Meg kellett minden mozdulatot neki újra tanítanod, mert nem jól csinálta?

Tibor mindig nagyon elegánsan, és szerényen nyilatkozik a saját képességeit illetően. Pedig ő valóban kiváló úszó volt, a vízilabda-válogatottban ő volt az egyik legjobb, mindig is adott erre, hogy a legjobbak között legyen. Az alap adottságai elég jók voltak, de azért az úszóedző sokat tud finomítani egy vízilabdázó mozgásán.

Itt az alapvető cél az volt Tiborral kapcsolatban, és a mai vízilabda-válogatottal kapcsolatban is az a cél, hogy minél gazdaságosabb legyen az úszás, minél kisebb energiaráfordítással, minél hatékonyabban történjen.

Egy úszó az egész pályafutása során arra törekszik, hogy az előre hajtó erőt megnövelje és az ellenállást lecsökkentse. A vízilabdában erre viszonylag kevés idő van, és kevés gondot is fordítanak rá, de most, hogy a rövid pálya bekerült a képbe, az úszás gazdaságossága is fontosabb lett. Sokat számít ugyanis, hogy a vízilabdázónak a felúszások után mennyi energiája marad akciózásra, a támadás befejezésére. Már eleve ebből a gondolatból indult ki a mi együttműködésünk. 

Ami a személyes kapcsolatot illeti, egy úszóedző és egy úszó vagy vízilabdázó között létezhet barátság, de azért ez általában "kutya-macska barátság". Itt nem is ilyesmiről van szó, Tibor hisz ebben a munkában, és én is nagyon hiszek a fiúk odaadásában. Állandóan keressük az előrelépés lehetőségét, azt, hogy hogyan tudnának a játékosok még többet fejlődni. Nagyon kellemes meglepetés volt nekem, hogy mennyire alázatosak

a vízilabda-válogatott tagjai, pedig sok új dologgal találkoztak a belépésem után, a szárazföldi munkában például bevezettem a jógát, egy tőlük nyilván idegen, keleti, spirituális eszközt.

Az ezzel kapcsolatos feladatokat szépen végrehajtják, ahogy az összes többit is. Többszörös olimpiai bajnokok is érdeklődőek, kérdéseket tesznek fel, nagyon befogadó az egész csapat a munkámmal kapcsolatban.

Mennyire ismerted meg őket személyesen? Beszélgettél velük, vagy csak a munka során kialakult kapcsolat van köztetek?

Már a munka során is nagyon érdeklődőek voltak ezek a fiúk, és az edzések után szépen lassan odajöttek és megkérdezték egyenként, hogy miben tudnának még jobbak lenni. Nyilván érezték egy idő után ennek a munkának a hatását is.

Őszintén megmondom, annak idején úgy gondoltam, hogy a vízilabdázók sokat fognak nyavalyogni, amikor lejönnek az edzéseimre, panaszkodnak majd, hogy itt fáj, ott fáj, amott fáj, de ilyenről szó sem volt. Az úszókat jól ismerem, ott ez fel sem vetődne, de a vízilabda más terhelést ad, a meccsek során - akár edzőmeccsről, akár éles tétmeccsről van szó - bizony mikroszakadások, mikrosérülések, vagy akár komolyabb sérülések is adódhatnak. Ezért a célgimnasztikákat arra is irányítom, hogy a rehabilitációt egyrészt felgyorsítsuk, másrészt a játékos maga is megtanuljon a testével bánni, és ha problémája van – teszem azt, egy vállrándulás –, akkor ne azonnal az orvoshoz forduljon, hanem ő maga is tudjon segíteni a kialakult helyzeten.

Most a legújabb eszköz az úgynevezett foam roller, ez egy henger, amin nyújtásokat, erősítéseket végzünk. Már hallottam egyébként, hogy néhány csapat alkalmazza, ebben is nagy jövőt látok, a sportolók jobban tudnak segíteni magukon, testtudatosabbak lesznek, és így tovább.

Te már régen nem csak az úszásképzésükkel foglalkozol – külön ki akartam térni én is a jógára –, de először azt kérdezem, hogy ennek a munkának, amit itt végzel – hogy az úszástudásuk hatékonyabb legyen, meg ne fáradjanak el annyira, mire felúsznak –, ennek van egy oktatási módszertana, vagy saját módszereket dolgoztál ki? Ugyanoda térek vissza, hogy embereknek, akik már úsznak és vízilabdáznak jó ideje, a beidegződéseiken kell változtatni?

A módszertan alapvetően még Széchy mester módszerein alapszik. Széchy mester, az úszópápa, azt mondta, hogy az edzősködés egy tapasztalati tudomány. Én nála kezdtem a pályafutásomat, mint szárazföldi edző. Még mint főiskolai hallgató, kerültem oda, s így az úszómozgásban részt vevő izmok erősítése, nyújtása tulajdonképpen már 22 éve a szakterületemhez tartozik, egyetemi előadásokat is tartok erről.

A legnagyobb fejtörést most elsősorban az okozza nekem, hogy a vízilabdázók vízben való mozgásának tudásanyagát minél több még speciálisabb gyakorlattal egészítsem ki – többek között ilyen például a váll mobilizálása. A váll egy nagyon sok tengelyű ízület, és nagyon fontos, hogy a vízilabdázó a lövéseknél milyen erőt tud leadni, milyen mozgástartományban tudja a karját, a vállát mozgatni. Ehhez kellett, hogy „tovább tanuljak” a jógában is, meg a hagyományos nyugati gimnasztikában is, hogy segítsem az erősítésüket, a nyújtásukat, hogy még jobban, még hatékonyabban tudjanak lőni ezek az egyébként nagyon tehetséges fiúk.

Ezek olyan gyakorlattípusok, amiket te találsz ki?

Gyakorlattípusok, amiket azért nem csak én okoskodok ki, hanem összegyűjtöm azt, ami van. Fontosak, mert például az imént említett vállízület esetében már egy-két centiméter, amit hajlékonyságban, erőben javítani tudok, megmutatkozik a lövőerőben, a passzok pontosságában vagy úszáskönnyedségben.

Azt mondtad, hogy a fiúk érzik a javulást az általad elvégzett munka után. Te mit látsz rajtuk, mennyire fejlődtek? Már elég nagyon időtávot át tudsz tekinteni.

Nem vindikálnám magamnak a jogot ilyen értékelésre. Nagyon nehezen észrevehető dolgokról van szó, én magam is elsősorban az ő visszajelzéseikből tudom, hogy eredményesek a foglalkozásaink. Természetesen azóta, hogy részt veszek a stáb munkájában, minden meccset megnézek, amit csak tudok, igyekszem olyan szempontból is elemezni a látottakat, hogy milyen teendők adódnak az én kis területemen.

Mert kis terület ez, ha százalékban kell kifejezni, akkor az egészhez képest 1-2 százalék, de Tibor olyan részletekbe menő, precíz, perfekcionista ember, aki ennek is jelentőséget tulajdonít és én is úgy érzem, hogy ezt jól teszi. Egyébként inkább az „öregebb” versenyzők – akik már évtizedes játékosmúlttal is rendelkeznek – azok, akik jelzik, hogy miben segítette őket a velem folytatott gyakorlás. Maguktól is, önszorgalomból is végzik a gyakorlatokat – nekem ezek a visszajelzések jelentik a sikert, meg a dicsőséget.

Hogyan került az eszköztárba a jóga?

Ez oda nyúlik vissza, hogy észrevettem az úszás és a jóga kapcsolatát. A jóga több részből áll, vannak ezek a bizonyos gyakorlatok – az úgynevezett asanák –, amelyek egyes testerőre, testtájékra összpontosítanak, ott erőt, hajlékonyságot, és egyensúlyérzéket fejlesztenek, de ez összekapcsolódik mindig a légzéssel is. Van egy speciális jógalégzés, amit én állandóan sulykolok az úszóimnak és a vízilabda-játékosoknak is, mindig szorgalmazom, hogy a gyakorlatok közben tudatosan lélegezzenek.

A légzés szerepét a vízi sportokban ugye nem kell magyarázni, itt a tüdőkapacitás, a tudatos légzés rendkívüli jelentőségű. Eddig ezt a vízilabda is eléggé nélkülözte, de megmondhatom, hogy az úszás is. Ám, ha egy vízilabdázó megtanul tudatosan lélegezni bármilyen helyzetben, versenyszituációban, akkor megint csak az energiáival, a lövőerejével tud ésszerűbben gazdálkodni, jobban összpontosíthat a mozdulatokra, egy-egy akcióra. Végzünk is jógalégzéseket az edzések végén.

Mennyire tartod magadat a csapathoz közeli embernek? Tehát amikor egy meccs van, és akár a helyszínen, akár a tévé előtt nézed, mennyire érzed a sajátodnak azt, amit csinálnak?

Most már nagyon, a tavalyi Eb óta nagyon! Mindig ragaszkodtam ahhoz, Tibort is kértem, hogy én maradjak csak háttérben, de akkor olyan örömet szereztek ezek a srácok a játékukkal, hogy most már nagyon drukkolok nekik, igazán, szívvel – pedig az úszóedző általában inkább magába forduló, "egoista harcos" típus. De mostanra igazán megértettem, hogy a csapatjátékban mi a szép. Tibor nagyon erősíti mindenkiben, hogy ez egy csapat, itt nem elsősorban az egyéni megmozdulások számítanak. Erre engem is megtanított, amiért hálás vagyok neki - és ezt a tudást az úszóedzői munkámban is használom, alkalmazom.

Mi volt a legnagyobb élményed meccsen, mióta itt edzősködsz náluk? Mi az, amire örökre emlékezni fogsz?

Igazából nagyon furcsa lehet, hogy ezt mondom, de a legtöbbet a tavalyi Eb-döntőből, abból a szerbek ellen simán elvesztett meccsből tanultam, ott ismertem meg igazán a játékosok erejét, és a csapat erejét is. Az egész Eb nekem egy csodálatos eufória volt, az, ahogy felépítette Tibor, ahogy a csapat formába lendült, és ahogy méltósággal viselték azt a bizonyos utolsó meccset a játékosok.

Tulajdonképpen akkor a „nem siker” kezelése volt az, ami benned leginkább megmaradt?

Igen. Az, ahogy Tibor és segítségével a csapat ezen felülemelkedett, túllépett, és ahogy rögtön keresték ebben a helyzetben a továbblépés, a javulás lehetőségét. Nagyon sokat tanultam ebből, amiért hálás vagyok neki is, a fiúknak is.

Az idei két világverseny közül az egyiken túl vagyunk. A Világliga szuperdöntőjében hatodik lett a csapat. Hogy vélekedsz a bergamói szereplésről?

Az én feladatom nem az értékelés, hanem az, hogy minél jobban megtanítsam a fiúkat a szükséges mozgásanyagra, és hogy drukkoljak nekik. Mindenesetre a kérdés kapcsán eszembe jut egy történet. 

A 2013-as barcelonai győzelem után elmeséltem Tibornak, hogy volt egy olyan úszóm, aki 17 évesen eljutott a világranglista 10. helyéig. Akkor még élt Széchy mester, Széchy Tamás, az úszópápa, akinek 8 olimpiai aranyérem fűződik a nevéhez. Odahívott magához és azt mondta: Jancsikám, most jön a neheze! Fiatal ember voltam, nem tudtam hogy miről beszél. Milyen neheze jön most? Nem lesz itt semmi nehézség, megyünk tovább! 

És tényleg jöttek a gondok, sokáig állt a fiú, amíg megtaláltuk a megoldást, hogy hogyan tud tovább lépni. Tehát ezt a történetet Tibinek elmeséltem, közvetlenül a sikerek után. Azt mondtam neki, figyelj, Tibi, most jön a neheze! És most, a Világliga után ő jött oda hozzám és emlékeztetett erre a figyelmeztetésre, jelezte, hogy valóban így történt. Most ezt nehéz megélni neki is, a játékosoknak is, de tudom, és ebben bízhatunk, hogy Tibor az ilyen helyzeteket igazi kihívásként kezeli.