Júlia, Rita
13 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Azt szeretné, hogy soha senki mással ne fordulhasson elő hasonló

2019.05.04. 15:14

Tavaly szeptember közepén azt találgatta az ország, ki lehet az a két vízilabdázó, akik egy 11 éves kislány levelében szerepeltek. A kislány azt írta, hogy az olimpiai bajnok pólós, és a sokszoros válogatott társa megerőszakolták őt, a levélben sok felnőtt filmes utalás volt.

Két nap múlva, a két egykori játékos szeptember 16-án közös közleményt adott ki, amiben tudatták: „Nagy szükségünk van rátok ebben a remélhetőleg rövid időszakban, amíg az igazság kiderül.” Mindeddig nem adtak interjút, a Presztízs Sport magazinnak most igen.

Minket le akartak fejezni

– mondta Petőváry Zsolt arra az első kérdésre, hogy van. Kósz Zoltán úgy felelt: Rémálom. Elmondták, hogy jól ismerték a kislány családját, az édesapa éttermébe rendezvényeket is vittek. A kislány bátyja is vízilabdázott, és Kósz engedélyével az egyik balatoni edzőtáborban az egész család ott lehetett.

Miután a báty abbahagyta a sportágat, akkor ismerkedtek meg a lánnyal, de egyikük sem volt soha az edzője a szentendrei klubban. Meccsen nem szerepelt, mert korán elkezdett lógni. A szülők elváltak, a férfi szakács volt, az anya pincérnő. Kósz megállapította, hogy a valaha jól menő tulajból egy leszázalékolt, beteg ember lett mára. A kislánnyal bajok voltak, rendőrségi ügybe keveredett 2016-ban, lopott, a klubból azonban nem rúgták ki.

2018. januárban az anyuka felhívta Kószt, mondván, nem mindenki foglalkozik a lánnyal, volt, akitől karácsonyi ajándékot sem kapott. Amikor Petőváry átvette a szót az interjúban, megemlítette a család egy barátját, aki jelezte, nehéz körülmények közt élnek. 3-4 hét múlva találkozott az anyukával. Ekkor szerzett tudomást a levélről, amiben az volt, hogy Zoli bácsi és Zsolt bácsi miket csinált vele.

„Amikor szerettem volna erről beszélni az anyukával, hetekig elfoglalt volt” – magyarázta Petőváry, aki ekkor még nem is értesítette a barátját az ügyről, azt hitte, egyedül képes megoldani. Amikor Kósz hallott a levélről, nem érezte, hogy nagy súlya lenne.

Valójában nem is egy, hanem két levélről van szó.

Az elsőben azt írta a kislány, hogy Zsolt felvette a kocsijával, a másikba belekerült a kapus is, és az irodában együtt estek neki. Furcsa volt Kósznak a partiban szó használata, de a levél egyéb kifejezései nem tűrnek nyomdafestéket, és felnőtt filmbe valók.

Nemsokára újra előkerült a család barátja, aki közvetített volna, ismét azt hangoztatva, hogy nehéz körülmények közt élnek. Miért nem fordultak ekkor a nyilvánossághoz? – tette fel a kérdést a cikk szerzője. Hitelrontó lett volna, mert egy beruházás előtt álltak, még ha az árnyék sem igaz, ez volt Petőváry reakciója.

„Kíváncsi lennék, hogy te mit tennél, aki ezt csinálná a gyerekeddel? Tette fel az anya a kérdést nekem. Fejbeverném egy téglával, leülném a büntetést, de főleg nem várnék hónapokat”

– emlékezett vissza Kósz. Fél év szünet jött az olimpiai bajnok állítása szerint, a kislány nem ment edzésre, aztán szeptemberben jött a cikk, és a tévében ugyan nem hangzott el a nevük, de mindenki könnyen beazonosíthatta őket.

Amikor a cikk megjelent, Kósz a barátnőjével éppen egy hosszú hétvégére tartott Horvátország felé, de ahogy olvasta, ökölbe szorult a gyomra. Akkor értük el mi is, és nem nyilatkozott. Petőváry Portugáliában volt a korosztályos válogatottal. Kellemetlen volt számára a vacsora, ahol jópofiznia kellett abban a tudatban, hogy otthon ki van végezve.

Arra, hogy miért szólaltak meg későn, az volt a válasz: ellentmondó tanácsokat kaptak. Volt, aki azt mondta, nincs miért védekezni, ellenben mások azt javasolták, egy sajtótájékoztató az egyetlen út, igaz távol voltak.

Kósz nem vár részvétet senkitől, mert azzal is csak az esetre emlékeztetik. Nem kér az olyan üzenetekből, hogy veletek vagyunk, vagy tartsatok ki. Azt szeretné, hogy soha senki mással ne fordulhasson elő hasonló. Petőváry megbélyegezettnek érzi magát. Kósznak elege van abból, hogy viselje ezt a dolgot méltósággal, mert hogy lehetne ezt méltósággal viselni?

Így, ezzel a kérdéssel fejeződik be az interjú. A két pólós ügyében február végén bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Pest Megyei Rendőrkapitányság.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!