Hiába a szponzor távozása, olimpiai bajnokot igazolt edzőnek az OSC pólócsapata

2020.04.30. 17:46 Módosítva: 2020.04.30. 18:23

A játékosként olimpiai és világbajnok Varga Dániel lesz az OSC Újbuda férfi vízilabdacsapatának új vezetőedzője, írja az MTI.

„A klub vezetői egy olyan koncepcióval kerestek meg, amely szakmai szempontból nagyon tetszik. Fontos számomra, hogy nem egy esztendőben, hanem években gondolkodik mindenki, tehát most egy építkezés veszi majd kezdetét” – nyilatkozta Varga.

Hozzátette, garanciát lát arra, hogy az általa képviselt szakmaiság megvalósítható, mivel elnyerte a klubvezetők tetszését. Varga azt is elmondta,

csapata szinte kizárólag magyar játékosokból áll majd.

Varga Dániel játékosként 2018-ban vonult vissza, azt követően a Ferencváros ifjúsági csapatának szakvezetője volt. Az új munkájában Cseh Sándor szakmai tanácsadóként segíti majd az OSC-nél.

Április 9-én derült ki, hogy a névadó főszponzor A-Híd Zrt. nem támogatja tovább az OSC vízilabdázóit, majd 17-én jelentették be, hogy a cég a következő szezontól a VasasPlaket csapatát szponzorálja.

Kapcsolódó
A Vasast támogatja ezentúl a bajnokságot vezető pólócsapat főszponzora

A Vasast támogatja ezentúl a bajnokságot vezető pólócsapat főszponzora

Az A-Híd Zrt. kiszállásával gyakorlatilag csődbe ment az OSC. Az OSC korábbi edzője a Vasashoz igazolt, játékosok is követhetik.

Markovits László, a Vasas SC elnöke akkor bejelentette, a szakmai munkát nyártól Vad Lajos, az OSC eddigi trénere veszi át, és tervezik több válogatott vízilabdázó átigazolását is.

A vlv.hu csütörtöki cikkében az OSC legjobb játékosai közül a friss Európa-bajnok Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Manhercz Krisztián, valamint Burián Gergely is közölte, hogy nem távozik, Manhercz pedig azt is elárulta, valamennyi magyar játékos marad a csapatnál. Az OSC szerb olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázója, Andrija Prlainovic a francia bajnok Marseille-hez szerződik.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
Hivatalos: a Red Bull japán pilótára cserélte le csalódást keltő versenyzőjét

Hivatalos: a Red Bull japán pilótára cserélte le csalódást keltő versenyzőjét

A világsajtó már napok óta pedzegette a váltást.

50 perce

  • Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.

március 20., 21:04

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.

március 20., 22:45

  • Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.

március 20., 19:56

  • Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.

március 20., 23:44

  • Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.

március 21., 09:20

  • Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.

március 20., 08:27

  • Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.

március 21., 11:48

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

2 órája

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

3 órája

  • Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.

március 21., 13:11

  • Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.

március 20., 08:15

  • Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.

március 21., 13:34

  • Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.

március 20., 16:00

  • Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.

március 20., 13:29

  • Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.

március 20., 11:31

  • Címlapon
Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

A jelenleg tervezettnél jóval nagyobbal, ha közösen próbálnak fellépni ellene.

58 perce

  • Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.

március 20., 13:00

  • Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.

március 20., 10:03

  • Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.

március 20., 09:57

  • Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban

A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban

A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.

március 20., 15:25

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

4 órája