Varga Dénes és Vámos Márton nélkül játszik az Eb-n a válogatott

2022.07.22. 14:10
A férfi vízilabda-válogatott szerdán kinevezett szövetségi kapitánya, Varga Zsolt kihirdette 19 fős Európa-bajnoki bő keretét.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a tréner hétfőn tartja első edzését a nemzeti csapatnak, amely a budapesti napok után horvátországi edzőtáborba utazik, majd a spliti kontinensviadal előtt még a BENU Kupán szerepel.

Ezzel a 19 játékossal kezdődik meg a munka, amelynek kellően hatékonynak kell lennie, hiszen valóban nincs sok időnk

– fogalmazott Varga, aki két, a névsorban nem található játékosra külön kitért. 

Az elmúlt időszak válogatott csapatkapitányának, Varga Dénesnek a kvalitásait senkinek sem nem kell ecsetelni, ugyanakkor úgy ítélem meg, hogy neki most pihenésre, regenerálódásra van szüksége. Az év elején átesett egy műtéten, ami után hamar edzésbe állt, a klubjában és a válogatottban is rengeteget játszott, nem véletlenül, hiszen a klasszisa vitathatatlan. Bízom benne, hogy ki tudja magát pihenni, és a következő időszakban újult erővel veti bele magát a munkába. A válogatottban is alapembernek számító Vámos Márton pedig szemműtét után regenerálódik, ezért nem tudja velünk megkezdeni a felkészülést

– fogalmazott a kapitány.

A magyarországi világbajnokságon hetedik helyezett csapatból rajtuk kívül Hárai Balázs és Mezei Tamás hiányzik, az ő helyükön más játékosok teljesítményére kíváncsi Varga Zsolt. A szakember a kereten kívül meghívta az edzőtáborba a KSI 18 éves balkezes tehetségét, Nagy Ákost is.

A felkészülés első hetét Budapesten végzi a csapat, majd a második héten utazik Šibenikbe, ahol a horvátokkal közös edzőtábor során minden bizonnyal egy hivatalos mérkőzést is vívnak majd a felek. Mindezt ismét Margit-szigeti napok követik, augusztus 17–19-én pedig a BENU Kupán Franciaország, Hollandia és Japán ellen tesztelheti – elképzelhető, hogy már a kijelölt spliti – csapatát Varga Zsolt.

A kontinensviadalt augusztus 27. és szeptember 10. között rendezik. A magyarok sorrendben Szlovénia, Szerbia és Izrael ellen vívják a csoportmeccseiket.

A magyar válogatott bő Eb-kerete:

kapusok: Kardos Gergely (BVSC), Lévai Márton (OSC), Vogel Soma (FTC)

mezőnyjátékosok: Ágh György (BVSC), Angyal Dániel (Szolnok), Batizi Benedek (BVSC), Burián Gergely (OSC), Fekete Gergő (FTC), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Vadovics Viktor (Vasas), Vigvári Vendel (FTC), Vigvári Vince (OSC), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)

MTI