A magyar válogatott kapitánya keretet hirdetett története egyik legnehezebb időszakára

2023.11.28. 13:30
Huszonhét játékossal vág neki a férfi vízilabda-válogatott története egyik legnehezebb időszakának, januárban ugyanis az Európa-bajnokságon, februárban pedig a világbajnokságon ugrik medencébe.

A hazai szövetség keddi tájékoztatása szerint Varga Zsolt szövetségi kapitány a december 11-én kezdődő felkészülés során Német Toni kivételével mind a 14 fukuokai vb-győztesre számít, az FTC centere jelenleg vállműtétje után lábadozik, és jó esetben a világbajnokságon már bevethető állapotban lesz. A szakember emellett a nyári bukaresti U20-as világbajnokságon óriási fölénnyel aranyérmes korosztályos válogatottból kilenc játékost hívott meg (Molnár Erik és Vigvári Vince már a felnőtt-vb-n is ott volt).

Amikor két világverseny követi egymást, az teljesen más stratégiát követel meg a felkészülésben és a csapatkijelölésben is. Nyilván nagyobb kerettel indulunk el, amelyet az elmúlt hónapok edzései, illetve a klubmérkőzéseken látottak alapján állítottam össze. Sok a fiatal, vannak kereten kívüli meghívottak is, akár két teljes csapatra is kettébontható a társaság, ami a még minőségibb taktikai felkészülést is segíti

– mondta a kerethirdetés kapcsán Varga Zsolt, akinek helyzetét némileg megkönnyíti, hogy a világbajnoki címmel együtt az olimpiai kvótát is megszerezte a csapat.

medium-gAazcQHebexku5LpgKc5vaNDM1701168718
Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség

A szakember hozzátette, játszanak majd felkészülési mérkőzéseket, de a kontinensviadalt közvetlenül megelőzően már nem, így fontos volt, hogy az edzéseken is tudjanak fejlődni játékban.

A terv az, hogy az Európa-bajnokságra fiatalabb csapattal megyünk, a jövő építése céljából, de az eredményesség ugyanúgy szempont, mint bármikor máskor

– erősítette meg Varga Zsolt korábbi kijelentését.

A tervek szerint a magyar válogatottat december 18. és 21. között a Komjádi uszodában, az E.ON-kupán láthatják a szurkolók. A felkészülési tornán a magyarok mellett az olimpiai címvédő szerbek, a spanyolok, a németek és a románok vesznek részt. A magyar válogatott január 4-től játszik a zágrábi Európa-bajnokságon, február 2-től pedig a dohai világbajnokságon ugrik medencébe.

A férfi vízilabda-válogatott bő kerete

  • Kapusok: Bányai Márk (Szolnoki Dózsa Praktiker), Gyapjas Viktor (BVSC-Zugló), Lévai Márton (A-Híd VasasPlaket), Szakonyi Dániel (FTC-Telekom Waterpolo), Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)
  • Mezőnyjátékosok: Ágh György (Szolnoki Dózsa Praktiker), Angyal Dániel (CN Marseille), Burián Gergő (A-Híd VasasPlaket), Ekler Zsombor (EPS-Honvéd), Fekete Gergő (FTC-Telekom Waterpolo), Hárai Balázs (Genesys OSC Újbuda), Jansik Szilárd (FTC-Telekom Waterpolo), Kovács Péter (BVSC-Zugló), Manhercz Krisztián (CN Marseille), Mészáros Mátyás (BVSC-Zugló), Molnár Erik (FTC-Telekom Waterpolo), Nagy Ádám (FTC-Telekom Waterpolo), Nagy Ákos (FTC-Telekom Waterpolo), Pohl Zoltán (FTC-Telekom Waterpolo), Szeghalmi Zsombor (Szolnoki Dózsa Praktiker). Tátrai Dávid (BVSC-Zugló), Vámos Márton (Olympiakosz), Varga Dénes (FTC-Telekom Waterpolo), Vigvári Vendel (FTC-Telekom Waterpolo), Vigvári Vince (Genesys OSC Újbuda), Vismeg Zsombor (Szolnoki Dózsa Praktiker), Zalánki Gergő (Pro Recco),
  • Kereten kívül meghívottak: Lugosi Csongor (FTC-Telekom), Szépfalvi Gergely (EPS-Honvéd), Varga Vince (FTC-Telekom Waterpolo)