Hol rejtőzködött mostanáig ez a 199 centis, 115 kilós óriás?!

A Kovács Péterrel, a férfi vízilabda-válogatott 32 éves világbajnoki újoncával folytatott beszélgetésben szóba hoztuk

• Horkai György, a legendás olimpiai bajnok vele kapcsolatos felvetését;
• a hat évvel ezelőtti két válogatott meccsét;
• azt a pillanatot, amikor megtudta, Varga Zsolt szövetségi kapitány számít rá az Eb-n, majd a vb-n is;
• a zágrábi üdvözült pillanatokat;
• és azt, hogy nincs mese, Dohában meg kell nyerni a világbajnokságot,  a magyar férficsapatnak meg kell védenie címét.

Horkai György korábbi szövetségi kapitány, az 1976-ban, Montrealban olimpiai bajnok magyar vízilabda-válogatott balkezes szélsője egy minapi beszélgetésben, amikor Kovács Péter szóba került, őszinte meglepetéssel kiáltott fel: „mostanáig hol rejtőzködött ez a remek játékos?!”

Mindez elég látványosan rávilágít arra, mekkora meglepetést jelentett még a szűk szakmai elit számára is a 32 éves, 199 centis, 115 kilós óriás beválasztása a dohai világbajnokságra a magyar férfi vízilabda-válogatottba.

Tudtam magamról, hogy későn érő típus vagyok, de hogy ennyire...

A keret utolsó, elutazás előtti edzését szerda délben tartotta a Duna Arénában. A menüben kétkapuzás, az emberelőnyös és -hátrányos szituációk gyakorlása szerepelt. A gyakorláson Varga Dénes kivételével a tizenötös keret valamennyi tagja ott volt, a csapat doyenjének és egyetlen olimpiai bajnokának a hivatalos indoklás szerint kisebb egészségügyi problémája akadt. 

A pólósok nem nyápic kölykök, de a BVSC-Zugló centere még közülük is kitűnt hatalmas (és itt nem csak a magasságára célzunk) termetével. Amikor megemlítjük neki: még egy olimpiai bajnok szakemberben is felmerült, hogy mostanáig „hol rejtőzködött ez a Kovács, aki olyan nagyszerűen játszik centerben és bekkben is?”, elmosolyodott.

„Én nem rejtőzködtem, és hat évvel ezelőtt már kaptam lehetőséget a válogatottban két meccs erejéig, de akkor sajnos nem tudtam megragadni. Tudtam magamról, hogy későn érő típus vagyok, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna. Az én történetemhez nyilván az is hozzátartozik, hogy a magyar vízilabdában élők olimpiai ciklusokban gondolkoznak, és valahogy úgy jött ki az egész, hogy én abba a keretbe már nem fértem be, engem oda már nem lehetett beépíteni.”

Most viszont, túl a harminckettedik születésnapján, lehetőséget kapott – erre szokták mondani, hogy jobb későn, mint soha.  

Kaptam Zsolttól (Varga Zsolt szövetségi kapitány – a szerk.) egy esélyt, és ezzel szeretnék százszázalékosan élni – jelentette ki határozottan.

Kovács Péter, minden ellenkező híreszteléssel szemben, régi motoros a szakmában. 2011-ben már képviselte Magyarországot az universiadén, idestova másfél évtizede élvonalbeli játékos, kezdetben a Honvédban, majd 2014 óta a BVSC-ben szerepel. De vajon mitől van most ez a kiugró fejlődés, így túl a harmincon?

„Fiatalon nyilván sok hullámvölgyem volt, továbbá azt gondolom, hogy egy játékosnak mentálisan is meg kell érnie. Úgy tűnik, most lettem érett erre a feladatra. Centerposzton különben is kicsit később érnek be a játékosok, mint egy szélső vagy egy kapus, főleg fizikumban.”

Adja magát a kérdés, vajon Kovács Péter erősödött-e az ob I-ben töltött másfél évtized alatt?

Hogyne, rengeteget, ami persze nem feltétlenül kizárólag izom, mert egy kis zsír azért van benne, ami az évek során rárakódik az emberre. Körülbelül tizenöt kilóval vagyok nehezebb ahhoz képest, amennyi akkor voltam, amikor élvonalbeli játékos lettem.

A BVSC-t még véletlenül sem szeretnénk megsérteni azzal, hogy kis csapatnak tituláljuk, de azért nem lehet könnyű bekerülni a válogatottba egy olyan együttesből, amely nem a bajnoki címért harcol.

„Már csak azért se becsüljük le a BVSC-t, mert az utóbbi években mindig ott vagyunk közvetlenül a topcsapatok mögött! És évek óta játszunk a nemzetközi kupában, igaz, csak a második számúban. Ezek a mérkőzések viszont nagyszerű tapasztalatot jelentettek, segítettek abban, hogy helyt tudjak állni a válogatottba kerülésért folyó harcban. A nemzetközi szereplés jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, no meg azt, hogy a másik BVSC-s sráccal, Tátrai Dáviddal rengeteg játéklehetőséghez jutottunk. És hát Gyapi (Gyapjas Viktor kapus – a szerk.) is kerettag volt, védett Zágrábban az Eb-n. Mindhármunknak húzóembernek kellett lennünk a BVSC-ben, és azok is voltunk.”

Úgy gondoltam, nekem ez a vonat már elment

Úgy tűnik, a válogatás szempontjából azért nem feltétlen hátrány, sőt, olykor egyenesen előny, ha valaki húzóembernek számít egy viszonylag kis csapatban...

Azért mégis az a legjobb, ha egy topcsapatban vagy húzóember, olyankor ugyanis nincs vita: ott a helyed a legjobbak között! De nekünk ez jutott, egy erős középcsapatban vagyunk kulcsfigurák. 

Az uszodai hírek szerint Kovács Péter annyira nem készült a válogatottba való visszatérésre, a világversenyes premierre, hogy januárra családi üdülést tervezett. Aztán jött a hír: beválogatták a zágrábi Eb-re utazó keretbe.

„Mivel idestova hat éve nem kerülök szóba a válogatásnál, már-már belenyugodtam ebbe, és lassan kezdtem elengedni ezt a témát. Meg aztán lassan krisztusi korba érek, úgy gondoltam, nekem ez a vonat már elment. Persze, ha most lennék 26 éves, akkor nem így terveznék, hanem minden percben arra várok, hogy behívjanak. Így viszont, hogy hat éve nem kerültem szóba, nem számítottam a meghívóra.”

Kovács ezt követően felidézte azt a pillanatot, amikor megkapta az értesítést, és elfelejthette az egész vakációt, mert számára is váratlanul valami fontosabb dolga lett januárban.

November volt, éppen utaztunk volna a BVSC-vel Hannoverbe egy Európa-kupa-mérkőzésre, amikor Kemény Kristóf, a klubedzőm felhívott, és elárulta, hogy Varga Zsolt bennem gondolkozik, meg akar hívni decemberben a válogatottba. Az első az volt, hogy rettenetesen meglepődtem. A második gondolatként természetesen már nagyon megörültem. Hirtelen sok minden lepergett előttem, hogy mi minden történt az elmúlt években, és de jó lenne, ha mindez igaz lenne. 

A center abban a pillanatban még nem is tulajdonított ennek túlzottan nagy jelentőséget, hiszen már korábban is sokszor hallott pletykát arról, hogy meghívnák a válogatottba. Részéről ez egy önvédelmi reflex volt, nem akarta magát túlságosan beleélni a nagy boldogságba, nehogy aztán megint csalódnia kelljen.

„Úgy voltam vele, hogy mindent csinálok majd tovább ugyanúgy, mint eddig, aztán majd meglátjuk, mi az igazság a meghívóból – idézte fel a novembert. – Nagyjából két héttel az edzőtábor kezdete előtt hivatalos értesítést is kaptam, és akkor már el mertem hinni, hogy válogatott leszek. Sok mindent átértékeltem magamban, elképzeltem, hogyan megyek majd le az első keretedzésre a Duna Arénába, és hogy mit csinálok másképpen, mint hat-hét évvel ezelőtt, amikor nem tudtam megragadni a válogatottban. Hogy mi az, amit akkor elrontottam, és amit most már jobban tudnék csinálni.”

És akkor elindultak Zágrábba, az Európa-bajnokságra. De vajon mire gondolt, hogyan készült a kontinensbajnokságra Kovács Péter, és milyen teljesítményt várt magától az Eb-n ahhoz, hogy a későbbiekben is legyen esélye a keretbe kerülésre.

„Az evidens, hogy jó centerjátékot kellett mutatnom. Ezzel szerintem nem volt gond, de Zsolt és mások szerint is megoldottam a feladatomat. Sokszor állítottak ki rólam védőt, kaptunk emberelőnyt, de magammal szemben egyéb elvárásaim is voltak, sőt vannak. Pontosan tudom, miben kell még javulnom, de azt gondolom, első világversenynek azért ez elég jó volt.”

Vajon adott-e Kovács Péternek többletmotivációt az a lehetőség, hogy kiegyensúlyozott, jó zágrábi teljesítmény után bekerülhet a világbajnoki, s majd talán az olimpiai csapatba?

Nem, nekem az éppen elég motiváció volt, hogy az Eb-n jól játsszunk. Nekem maga az Európa-bajnokság volt a motiváció. Zágrábon túl nem is gondolkoztam, csak minden idegszálammal arra összpontosítottam, hogy ott, Horvátországban jól menjen a póló. Ha Zágrábban a jövő járt volna az eszemben, az elvitte volna az energiámat és a gondolataimat.

Az ember még ma sem érti, ez a csikócsapat, kiegészülve egy-két olyan veteránnal, mint amilyen Kovács Péter, hogyan volt képes legyőzni az olaszokat és a szerbeket.

„A legfontosabb az volt, hogy elhittük, meg tudjuk verni ezeket a bombacsapatokat. Nem tudom, ki mennyire becsült le minket, de mi úgy mentünk bele minden meccsbe, hogy ezt meg tudjuk és meg is fogjuk nyerni. Száz százalékon pörögtünk. Azt nem érzékeltem ott kint Zágrábban, hogy odahaza mekkora rokonszenvvel kísérik a szereplésünket, a médiareakciókat tudatosan kizártam, de az láttam és hallottam, mennyi magyar szurkoló jött el biztatni minket. Emellett az is megható volt, hogy még a válogatott keret otthon maradt játékosai közül is sokan eljöttek Zágrábba ahelyett, ahelyett, hogy pihentek volna.”

Most viszont már élete második világversenyére készül Kovács Péter, mindezt úgy, hogy a szoros versenynaptár miatt csupán hetek választják el egymástól a kettőt. Most azonban már más célokkal indul neki, mint néhány hete Zágráb, az Európa-bajnokság előtt.

Nem kertelek: számomra az lenne az igazi, ha megnyernénk ezt a világbajnokságot! Szerintem a szerepem nem nagyon változik az Eb-hez képest, centerként ugyanaz lesz a dolgom, mint ami Zágrábban volt. Ezt próbálom százszázalékosan ellátni, beleértve a védőfeladatomat is, amiből egyre többet kaptam Zsolttól az utóbbi időben. 

Egy kicsit úgy tűnik, mintha Kovács Péter számára harminckét évesen úgy istenigazából elkezdődött volna az élet.

„Hát azért azt nem mondanám, eddig is éltem én, eddig is jól éreztem magam a bőrömben, nyilván ez a mostani lehetőség rengeteget dob a hangulatomon, a kedvemen. És nagyon remélem, hogy ez a kegyelmi állapot még egy pár évig kitart!”

(Borítókép: Kovács Péter, a zuglói, és Luka Babic, a horvát csapat játékosa a férfi vízilabda Eurokupa 3. fordulójában játszott BVSC-Zugló–Primorje Rijeka-mérkőzésen a Laky Károly Uszodában 2023. november 2-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)