Ha nincsenek az eindhoveni pofonok, dohai örömtánc sem lehetett volna

Felemás torna volt a dohai. Így összegezte a hátunk mögött hagyott két hetet a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert. Bár az állítás talán úgy lett volna igazán pontos, hogy felemás torna volt a dohai is. Ezúttal pedig úgy alakult, hogy a női válogatott ezüstérmére lehetünk büszkék, a férfiak kínkeserves hetedik helyére pedig leginkább csak a tanulságok végett érdemes emlékeznünk. A Hard Rock Hotel panorámatermében rendezett fogadáson is előbbi, azaz a női csapat tagjainak volt jelenése a sajtó képviselői előtt. A csapatkapitány – a torna MVP-jének, azaz legjobb játékosának is megválasztott –, Keszthelyi-Nagy Rita szavai azonban kicsit talán a meg nem hívott férfiakért, és a jó pár héttel korábban az Európa-bajnokságon kevésbé eredményesen szereplő női válogatott csapattagjaiért is szóltak.

Keszthelyi Rita a dohai vizes világbajnokságon ezüstérmet szerzett női vízilabda-válogatott csapatkapitánya a csapat fogadása alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatón 2024. február 19-én

Fotó: Illyés Tibor / MTI

„Vékony a határvonal a menny és a pokol között – fogalmazott a negyeddöntő felértékelődött szerepéről beszélve. – Ha nem jutsz a legjobb négybe, nehéz nem elengedni a többiek kezét, és ugyanolyan elánnal végigküzdeni a torna hátralévő részét. A szurkolók is csak akkor érzik az igazinak a dolgot, ha éremért küzdünk, ha nem sikerül, ők is csak a miérteket keresik. Ezt pedig úgy a legnehezebb megélni, ha tudjuk, mindvégig szenvedtük a kemény munkát, és ezer százalékot kiadtunk magunkból, a munka gyümölcsét mégsem élvezhetjük ki. Érzésre óriási lehet a különbség Eindhoven és Doha között, de valójában sem rosszabb, sem jobb vízilabdázók nem lettünk ennyi idő alatt. Annyi történt, hogy Dohában több szerencsénk volt, de ezért a szerencséért keményen meg is harcoltunk.”

Hozzátette, nem akar azon keseregni, hogy nem jött össze a döntőben az amerikaiak elleni bravúr. „Mi nem elvesztettük ezt a döntőt, mi a kemény munkánkkal megharcoltunk érte, és elnyertünk egy ezüstérmet rendkívül erős riválisokkal szemben. Nincs csoda, eddig is tudtuk, hogy tíz kapott gól alatt lehet meccseket nyerni, a felett vért kell izzadni, és óriási lutri, hogy túl tudjuk-e dobni az ellenfeleket. A csapatban sokan vagyunk támadó szellemű játékosok, magamat is ide sorolnám, de ez nem jelenti azt, hogy a védekezésben nyújtott jó teljesítmény nem ad ugyanolyan sikerélményt, mint egy jó megoldás az ellenfelek kapuja előtt. Mindkettőre szükség van, de a legnagyobb szükség egy csapaton belül arra van, hogy mindvégig segíteni tudjuk egymást. Csapatszinten valahogy sokkal jobban összeállt most minden, innentől arra kell koncentrálnunk, hogy Párizsig le ne eresszünk” – tekintett előre a csapatkapitány, aki új rekordot felállítva pályafutása kilencedik világbajnokságát tudhatja maga mögött.

Cseh Sándor a dohai vizes világbajnokságon ezüstérmet nyert női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a csapat fogadása alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatón 2024. február 19-én

Fotó: Illyés Tibor / MTI

Cseh Sándor társkapitány december óta először állt a mikrofonok elé. Elmondta, a maga részéről sosem érzett kétséget afelől, hogy működni fog a rendhagyó társkapitányi felállás a női pólóválogatott élén, és reméli, a Dohában elért eredménnyel némi hitelt tudtak felépíteni maguk és a rendszer felé. Hozzátette, azzal sosem volt problémája, hogy kívülről az emberek miért tartják szokatlannak a felállást. „Ha két szakember, még ha nehéz természetűek is, egy irányba, egy közös célért küzdenek, annak működnie kell, így álltam a kérdéshez. Abban a tudatban, hogy a munkamegosztással nem lehet semmi gond. De azt is megértettem, hogy kommunikációs szempontból ezt kifelé nehéz átadni, ezért is döntöttem úgy, hogy decembertől inkább nem nyilatkozom. A hajónak egy irányba kellett mennie, felesleges rizikófaktor lett volna, hogy egyik mérkőzés után Mihi, aztán az én szavaimat hallják az emberek, és esetleg belemagyarázzanak valamit az eltérő fogalmazásmódba. Az volt a fontos, hogy a nap végén egymás között mindent megfelelően átbeszéljünk, nem pedig az, hogy kifelé ezt melyikünk kommunikálja” – mondta bizakodóan.

„A két torna között eldöntöttük, nemcsak vízilabdázni akarunk, hanem valami többet is tenni ennél” – vette át a szót Mihók Attila szövetségi kapitány, aki ezzel ugyancsak a rendkívül kiélezett mezőnyre utalt. Ő, miként Madaras Norbert elnök is, hangsúlyozta, nem véletlen, hogy a férfi mellett immár a női mezőnyben is simán megeshet, hogy egy vb-címvédő a következő tornán a négy közé sem jut be.

„Nem az dönt, hogy ki úszik vagy fut még egy picivel többet. Az a fontos, hogy olyan csapatunk legyen, amely képes megragadni a pillanatot, azt az egy-két momentumot, amiből egy meccsen nincs is több, végül mégis épp azt az egy gólnyi különbséget képes jelenteni, ami eldönti a kulcsmeccseket. Ezek Dohában megvoltak. Belülről sem volt feltétlenül könnyű megélni azt mélységet, majd hirtelen jött magasságot, ami Eindhoven után Dohában ért minket. Beszélhetünk arról, micsoda tartásról tettünk tanúbizonyságot az ötméteres párbajok megnyerésével, de szerintem azt is érdemes hangsúlyozni, hogy ezekre sor sem kerülhetett volna, ha nem vagyunk képesek rendes játékidőben felvenni a versenyt az akkor még világ- és Európa-bajnoki címvédő hollandokkal” – fogalmazott a társkapitány.

Mihók Attila a dohai vizes világbajnokságon ezüstérmet nyert női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a csapat fogadása alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatón 2024. február 19-én

Fotó: Illyés Tibor / MTI

Az egyik ilyen kulcsmomentum alighanem Leimeter Dóráé volt, aki a görögök elleni elődöntőben az utolsó magyar akciót gólra váltva 9–9-re mentette a rendes játékidőt, így jöhetett az újabb – a mieink által megnyert – ötöspárbaj.

„A holland mérkőzésig volt egy tornánk, ami az olimpiai kvalifikációról szólt, azután a győzelem után pedig elkezdődött számunkra a világbajnokság – mondta a nyomásról, amit a párizsi repülőjegy megszerzése jelentett a dohai vb kétharmadáig. – Azt gondolom, az volt az egyik kulcs az ezüstig vezető úton, hogy a teher alól felszabadulva, azt valóban felszabadulásként éljük meg, ne pedig szétessünk, és elveszítsük a koncentrációnkat. Tudtuk, hogy megvan az elsődleges cél, a kvóta, amit nagyon szerettünk volna, de azt is tudtuk, hogy hirtelen egy nagyon jó lehetőség került elénk, amit csapatként képesek lehetünk kihasználni.”

S hogy mi a legfőbb tanulság?

„Bízom abban, hogy Párizsig még biztosabbá válik a játékunk, az Európa-bajnokság és a világbajnokság között nem volt nagy különbség a csúcsteljesítményünkben, abban viszont igen, hogy milyen sok és milyen hosszú hullámvölgybe kerültünk a meccsek közben. Ezeket kell minimalizálunk, és még kiegyensúlyozottabbakká válnunk” – jelentette ki a Ferencváros játékosa.

Gurisatti Gréta azt hangsúlyozta, az Eindhovenben kapott pofonok segítettek a csapatnak még egységesebbé válni – a Dohában vízbe szálló csapat pedig mind játéktudásban, mind az egymásért való küzdeni tudásban a legjobb, aminek valaha tagja lehetett. Ezzel kapcsolatban a Magyar Távirati Irodának úgy fogalmazott, míg két éve azt érezte, hogy az ugyancsak az amerikaiakkal szemben elvesztett vb-döntőben nem volt több, addig idén az utolsó támadásig hitt abban, hogy sikerülhet egyenlíteni, és kiharcolni az ötmétereseket.

„A válogatottban ez volt a legjobb világversenyem. Nem is az eredmény, sokkal inkább a csapat miatt. Még le se ültem a padra, de már hárman szorították a kezemet. A negyed- és az elődöntőben ez csúcsosodott ki az ötméteresek során. Ha a kapus Neszmély Boglárkának kellett volna lőni, az is bement volna” – nyilatkozta.

A Ferencváros vezéregyénisége szerint a csalódást keltő eindhoveni kontinensviadal után az első lépést a jó irányba az az ötórás beszélgetés jelentette, amelyen mindenki elmondhatta, mi nyomja a szívét. Onnantól egy folyamat vezetett a vb-ezüstéremig különböző közösségépítő programokon keresztül, mint a közös éneklés és táncolás.

„Nem vagyunk lemaradva semmiben, de az olimpiáig még mindenben fejlődnünk kell. A legfontosabb viszont, hogy bár mindenki visszamegy a klubjához, de most nem engedhetjük el egymás kezét” – tette hozzá, kijelentve, hogy szerinte a jelenlegi mezőnyben a mi válogatottunk csúcsteljesítménye van a legközelebb az amerikaiakéhoz.

A 27 éves pólós a tokiói olimpiára olyan magyar zászlót vitt ki, amelyre az volt írva: „Ha nem mi, akkor ki? Ha nem most, akkor mikor?”. A japán fővárosban a csapat megszerezte története első ötkarikás érmét azzal, hogy harmadik lett. Gurisatti mosolyogva elárulta, most is lesz nála feliratozott zászló, de más szöveggel.

A női válogatott százszázalékos csoportkör után ötméteresekkel verte a címvédő és Európa-bajnok Hollandiát, ezzel kivívta a párizsi kvótát, majd ugyanígy múlta felül Görögországot is, a fináléban viszont 8–7-re alulmaradt az olimpiai bajnok amerikaiakkal szemben.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!