- Sport
- Vízilabda
- vízilabda
- világkupa
- magyar férfi vízilabda-válogatott
- spanyol válogatott
- álvaro granados
- varga zsolt
Álompóló után keserű kijózanodás: a spanyolok kiütötték a magyarokat a vk-selejtező döntőjében
További Vízilabda cikkek
-
Keszthelyi Rita nem tagja a női pólóválogatott vk-keretének
- Letaglózta a gyerekeket és a szülőket a legendás edző halála, pszichológus tartja bennük a lelket
- Otthon, a fotelben érte a végzetes szívroham a 114-szeres válogatott legendát
- Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
- „Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó
A világkupa-selejtező döntőjét Magyarország és Spanyolország vívta azok után, hogy a csoportban 12–11-re legyőztük őket egy olyan meccsen, amelyiken már hat góllal is vezettünk, de a végén örülni kellett a minimális különbségű sikernek is. Mindez részben az új szabályoknak tudható be, még mindenki ismerkedik a rövidebb támadási és kiállítási idővel, valamint a kisebb pályával. No meg azzal, hogy adott esetben a kapus helyett is mezőnyjátékos lehet, és támadhat is akár a vízben.

A döntőben három kapusunk közül az elődöntőben pazarul védő Gyapjas Viktor pihent, Szakonyi Dániel védett.
A spanyolokkal öt év leforgása alatt kilencedszer találkozunk nagy tornán, pozitív a mérlegünk, de nem nagyon. Vasárnapi ellenfelünk amúgy a 2022-es budapesti vb aranyérmese, nem mellékesen pedig a tavalyi, zágrábi Eb győztese.
Granados büntetőből szerzett vezetést a spanyoloknak, amit előnyből megduplázott. Baljós magyar kezdés: két kapufa és öt perc elteltével született meg az első magyar gól Tátrai átlövéséből. Sajnos Granados a harmadik gólját is beverte, ugyanúgy 3–1-re vezettek a spanyolok, mint korábban a franciák. Sőt, 4–1-re is, mivel Granados a negyedik gólját is bebombázta.


Rosszul játszott a magyar csapat, Aguirre mindent védett, az első félidőben kilenc magyar lövésből hetet hárított, egyelőre valamennyi emberelőnyünk kimaradt. Sőt, hosszas VAR-ozás után megadták a spanyolok ötödik gólját, kezdett kellemetlen lenni a szituáció. Varga Zsolt „lekapta” a gyenge napot kifogó Szakonyit, akinek a helyére Csoma Kristóf állt a kapunkba.
Odaát Aguirrének, a világ egyik legjobb kapusának közben nem lehetett gólt lőni, támadásban meg Granados tarthatatlan volt. Tahull gólja, a tizedik spanyol, pedig kifejezetten megalázónak tűnt.
A csodálatos Granados bevágta a hetedik gólját is, majd a nyolcadikat, élete meccsével segítette tornagyőzelemhez a spanyol válogatottat.
A végeredmény 15–9 a spanyoloknak.
Az április 11. és 13. között esedékes nyolcas szuperdöntőbe, melynek a montenegrói Kotor (Cattaro) ad otthont, a másodosztályból Németország és Hollandia, Otopeniből pedig az első hat helyezett, vagyis Magyarország, Spanyolország, Görögország, Montenegró, Horvátország és Japán jutott be. Az első meccsünket, a negyeddöntőt Németországgal játsszuk. A legutóbbi világkupát 2023-ban Spanyolország nyerte.
Varga Zsolt: Egy ilyen mérkőzés, amit ma megtapasztaltunk, a tanulási folyamat része
„Nem azt mondom, hogy ez az igazi arca a csapatnak, miképp azt sem, hogy a szombati volna az. Reálisan valahová a kettő közé kell belőni most – írta az MTI Varga Zsolt értékelését a magyar szövetség alapján. – Tegnap ugye minden lövésünk ült, jó helyre mentek, a görögök kapust cseréltek, minden működött. Ez ma megfordult, és azért látszott, hogy hol van a több rutin, tapasztalat, hiszen szembe találtuk magunkat a világ egyik legjobb csapatával, amelyik ma tényleg kompletten állt fel. Egy ilyen mérkőzés, amit ma megtapasztaltunk, a tanulási folyamat része, ezt a magunk javára kell fordítani, és látni, milyen keményen kell még dolgozni, hogy ezen a szinten, ilyen nagycsapatok ellen is jól tudjunk teljesíteni. Ma például az volt a cél, hogy Granados ne lőjön sokat, Sanahuja sem, elemeztük a kapusukat, ehhez képest történt az, ami történt. Fontos, hogy át tudjunk billenni, a nyárra, vagy már a szuperdöntőre még jobban megtanulni, hogy amikor így alakul egy mérkőzést, azt miként tudjuk a legjobban menedzselni.”
Férfivízilabda, világkupa-selejtező
Döntő:
- Magyarország – Spanyolország 9–15 (1–4, 1–4, 2–3, 5–4)
- Gólok: Nagy Ádám, Nagy Ákos, Ekler 2-2, Manhercz, Tátrai, Vismeg 1-1, ill. Granados 8, Sanahuja 2, Casabella, Tahull, Daura, Valera, Larumbe 1-1.
A 3. helyért:
- Görögország – Montenegró 17–10 (3–2, 7–1, 4–3, 3–4)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak
A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.
március 19., 14:21
- Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban
Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.
március 19., 14:11
- Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt
Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.
március 19., 11:52
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
3 perce
- Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája
„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”
március 19., 12:21
- Sport
Egy perc alatt két tizenegyest is kivédett a Barca magyar tehetsége – videó!
Az U19-es válogatottunk győzelemmel zárta az elitkört.
3 órája
- Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása
Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.
március 19., 12:21
- Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre
A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.
március 19., 11:10
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít
Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.
március 19., 14:11
- Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt
Három kapus maradt a keretben.
március 19., 10:53
- Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen
Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.
március 18., 09:34
- Címlapon
Füstgyertyákkal indult a tüntetés a Ferenciek terén, hídfoglalás lehet belőle?
A helyszínről jelentkezünk.
2 órája
- Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű
A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.
március 19., 09:40
- Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez
Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.
március 18., 09:24
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
5 órája
- Sport
Sokkolta a közvéleményt a 15 éves fiú, a kétszeres olimpiai bajnokot is felülmúlta
Új csillag van születőben.
március 19., 16:06
- Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán
Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.
március 18., 09:46
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
7 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
2 órája
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
9 órája
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
1 órája
- Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk
„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”
március 19., 09:25
- Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén
A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.
március 19., 17:53
- Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között
Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.
március 18., 11:33
- Sport
A magyar másodosztályban kapott edzői megbízást Mészöly Géza
Legutóbb az Újpestet irányította az 58 éves szakember.
március 18., 16:09
- Sport
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is
A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.
március 19., 08:16
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
11 órája
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
12 órája
- Sport
Elképzeléseik merőben eltérnek, a céljuk viszont ugyanaz: a sportvilág legfontosabb elnöki posztja
Hamarosan kiderül, ki lesz a következő években a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új vezetője.
március 18., 18:24
- Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét
A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.
március 18., 15:03
- Sport
Fellélegezhetnek a Barcelonánál, nem kell műteni a csapat fiatal alapemberét
A mostani szezonban vált állandó kerettaggá a katalánoknál.
március 18., 15:47
- Sport
Csodás előjelek a válogatottnak: angliai világsztárok, topligás erősítések, felépülő kulcsemberek
Nehéz lett volna jobb évkezdést kérni – talán csak a törökök legyőzését...
március 18., 16:24
- Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát
Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.
március 18., 12:12