A váratlanul jó harmadik negyedév után az informatikai piackutatással foglalkozó Gartner felülvizsgálta a pc-piaccal kapcsolatos előrejelzését. Az új jóslatban már az áll, hogy a számítógépipar már 2009-ben kilábal a válságból és az eladott készülékek száma éves szinten 2,8 százalékkal, 298,9 millióra emelkedik. Az amerikai cég szeptemberben még 2 százalékos visszaesést jósolt 2009-re.
Július és szeptember között összesen 80,9 millió pc kelt el világszerte, 0,5 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, a világméretű gazdasági válság elmélyülését megelőző hónapokban. A szakértői becslések 5,6 százalékos visszaesést valószínűsítettek.
A növekedés nagy többségét az olcsó netbook adták. Az alacsony árú, kisebb teljesítményű gépek kelendősége arra utal, hogy a vállalatok még mindig visszafogják informatikai fejlesztéseiket, és szinte csak a lakosság vesz számítógépet.
Az eladott gépek összértékét tekintve azonban zsugorodik a pc-piac idén. Az átlagár csökkenése és az olcsóbb pc-k népszerűségének növekedése nyomán a bevétel 10,7 százalékkal maradhat el a tavalyitól, 217 milliárd dollár lehet 2009-ben.
Jövőre a darabszám mellett már értékben is bővülhet a piac: az előrejelzés szerint 12,6 százalékkal 336,6 millióra nő az eladott pc-k száma, a bevétel pedig 2,7 százalékkal 222,9 milliárd dollárra nő.
Az idei negyedik negyedévre mérsékelt növekedést valószínűsít a Gartner. Az elemzőcég szerint a Windows 7 megjelenése nemigen pörgeti fel a karácsonyi szezont, a legtöbben csak jövőre váltanak az új operációs rendszerre, és vele együtt új számítógépre. Akkor sem a Windows 7, hanem inkább az új gép vonzza majd a vevőket.