![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Egy felmérés szerint a Google hiánya súlyosan érintené a kínai tudományt
A Google sorsa Kínában még bizonytalan, ám a Nature által megkérdezett, hétszáznál több kínai tudós többsége elmondta, hogy alapvetően fontos számára tudományos dolgozatok fellelésében, a felfedezésekről vagy kutatási programokról való tájékozódásában és a tudományos irodalom keresésében. „A kutatás Google nélkül olyan lenne, mint az élet elektromosság nélkül” – mondta a felmérésben megkérdezett egyik tudós.
A világ legnépszerűbb keresőmotorját működtető Google januárban közölte, hogy kifinomult támadásokat leplezett le, amelyeket a Gmail szolgáltatásait használó emberi jogi aktivisták ellen indítottak Kínából. A támadások ellenőrzése után a Google úgy döntött, a továbbiakban nem tolerálja a keresőmotor kínai cenzúráját, és kínai irodái bezárását is kilátásba helyezte.
A felmérésben részt vevő tudósok 84 százaléka mondta, hogy „kissé vagy jelentősen” akadályozná kutatásukat a Google elvesztése, 78 százalékuk szerint pedig hatással lenne a nemzetközi együttműködésekre. Egy ilyen fontos kutatási eszköz elvesztése jelentősen veszélyeztetné a tudósok hatékonyságát – tette hozzá Nature-beli kommentárjában David Nicholas, londoni internetkutató.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)