Patkányokat ettünk, a földön aludtunk

Mikor és miért döntött úgy, hogy mérnök lesz?

Anyám elmondta nekem, hogy amikor nyolcéves voltam, azt mondtam neki, hogy mérnök akarok lenni és az MIT-ra szeretnék menni. Esküszik, hogy ezt mondtam. Nem tudja, honnan szedtem, hogy tudtam-e egyáltalán mi a Massachusetts Institute of Technology, de esküszik, hogy ezt mondtam.

Mindig is szerettem dolgokat buherálni a garázsban, és a szüleim is mindig támogattak ebben. Azt hiszem, már édesanyám hasában is tudtam, hogy mérnök szeretnék lenni. Mérnöknek születtem. Nézzen rám, hogy nézek ki. Nem volt más választásom.

Harminc éve dolgozik az IBM-nél. Mivel foglalkozott ezalatt?

Nagyon szeretem az anyagtudományokat. Amikor az MIT-n voltam, azzal foglalkoztam, hogy hogyan lehet hasznosítani a különböző anyagokat a csipgyártásban. Aztán találkoztam egy lánnyal egy partin, akinek az ismerőse az IBM-nél dolgozott, és kaptam ott egy állást.

Odamentem, de nem akartam ott élni – Vermontban élek. Kiderült, hogy az IBM-nél ugyanazt csinálták, amit én: anyagokat vizsgáltak, például a szilíciumot, hogy csipet gyártsanak belőle. 1981 augusztusában azon kezdtem dolgozni, hogyan hat a lézer a szilíciumra. Elkezdtem használni ezt a lézereszközt, és egy héttel a munkám befejezése előtt elromlott. Három hónapba telt, mire rendbe hoztam. Akkor felmerült: miért nem szoftverrel segítjük a csiptervezést? „Szoftverrel?” – kérdeztem akkor. „Utálom a szoftvereket.” Később én lettem a szoftveres csiptervező csoport vezetője. Hatalmas volt.

A karrierem nagy részében speciális, csiptervezésre használható szoftverekkel foglalkoztam. A csipeken manapság több milliárd különálló tranzisztor van, nem engedhetjük magunknak, hogy megépítsük, aztán kipróbáljuk őket. Ellenőrizni kell őket, mielőtt megépítjük, mivel annyira drága és olyan sokáig tart a gyártás. Szóval olyan szoftverekkel foglalkoztam, amik megállapították, milyen gyorsak a csipek, logikailag a megfelelő dolgot csinálják-e, vagy nem melegednek-e túl. Az olyan cégek, mint az IBM és az Intel, amelyek manapság tömegesen gyártanak csipeket, először meg kellett, hogy tervezzék a saját ellenőrzőszoftvereiket. Ez az, amit én csináltam.

Két hónapja úgy döntöttem, hogy új feladat után nézek. Ez csak a második munkám, de rajongok érte. Az IBM Smarter Planet (Okosabb Bolygó) programjában veszek részt. Azt kutatjuk, hogyan befolyásolja az informatika a világ fenntarthatóságát. Észbontóan izgalmas munka.

Ön kiterjedt tudományos ismeretterjesztő munkát folytat. Mi volt eddig a legjobb élménye ezzel kapcsolatban?

Mindig is geek voltam. Egy nörd. Az egyik legjobb élményem a saját gyerekeimhez kötődik. Együtt csináltunk dolgokat. Rájöttem, hogy ez jó. Tartottam előadást az iskolájukban, aztán a barátaik iskolájában, aztán egyre több helyen.

2009-ben – akkor már húsz éve csináltam ezt – kaptam egy telefonhívást egy hollywoodi cégtől, hogy nem akarok-e a tévében szerepelni, tudósként. Egyetlen dolog miatt találtak meg, mert furcsán nézek ki. Így kerültem be egy technikai valóságshow-ba a Discovery Channelen.

Két hónapig forgattunk. Bezártak minket egy elhagyatott raktárba, hogy az otthagyott dolgokból oldjuk meg az alapvető szükségleteket, például vízellátást és az elektromosságot. Azt hiszem, ez volt a legjobb dolog, amit valaha csináltam. Patkányokat ettünk, a földön aludtunk, de nagyon jó dolgokat is kitaláltunk. Ezután már könnyen tudok a gyerekeknek beszélni a fenntarthatóságról.

Egy prezentációjában azt mondta, túl kevés női mérnök van. Miért lehet ez?

Ezt a problémát ne így közelítsük meg. Igen, kevés női mérnök van, de nem ez a lényeg. Nem gondolom, hogy meghatározott számú női mérnöknek kellene lennie, nincs szükség kvótára. Több különböző gondolkodásmódra van szükség, bármit is csinálunk. Egy város, vagy egy számítógép megtervezéséhez sincs szükség olyan csapatra, amelyben mindenki ugyanúgy gondolkodik. Minden projektben, iparban, területen szükség van a gondokodás diverzitására.

Attól félek, hogy csak a nörd srácokat érjük el. Több nőre, több, különbözően gondolkodó férfira, különböző etnikumú emberekre van szükségünk. Nem jó, ha egy területen mindenkit ugyanúgy képeztek ki, mindenki ugyanúgy gondolkodik.

Mit tehetnénk ezért? Elég sokat gondolkoztam ezen, írtam is róla párszor pár éve. A mérnöki pályával az a baj, hogy most nem tűnik jelentőségteljesnek. Más területeken, mint például jog, orvoslás, szociális munka, ez megvan. Szociális munkásnak nem azért megy valaki, hogy gazdag legyen. Hanem azért, mert jelentőségteljes dolog.

Azt remélem, a gyerekek azért látják, hogy a technológia felhasználható néhány probléma – például energia, éghajlat, biztonság, vízellátás – megoldására. Néhány ezekhez kötődő problémát ugyan éppen a technológia okozott, de a legtöbbre a megoldás is technológiai lehet. Például a sokkal fenntarthatóbb energia. Vagy a sokkal hatékonyabb autók.

Amennyiben összekapcsoljuk a fejekben, hogy ilyen dolgokon érdemes dolgozni, az emberek sokkal szélesebb köre kezd majd érdeklődni a mérnöki pálya iránt. Ez tulajdonképpen már látszik is: ha megnézzük a a környezetmérnököket, legalább felük nő. Ez elég jó.

Magyarországon sok ember úgy gondolja, az oktatás túlságosan elméletközpontú. Az Egyesült Államokban is így van ez?

Nem. Azt sem mondanám, hogy az itteni emberek túl elméleti beállítottságúak. Közép-Európában és Magyarországon azt tapasztaltam, hogy sokkal erősebb matematikai alapokat kapnak a hallgatók. Az Egyesült Államokban is vita van arról, hogy az elméletre vagy a gyakorlati képzésre fordítsunk több energiát. Meg kell találni egy egyensúlyt.

Az elméletek nagyon lassan változnak. Szóval, ha az elmetekre koncentrálunk, nagyon nehezen haladunk. Ennek ellentettje, ha csak gyakorlati ismereteket tanulnak. A gyakorlati tudás nagyon gyorsan változik. Lehet, hogy amire koncentrálunk, évek múlva már haszontalan lesz. Ezért kell megtalálni az egyensúlyt. Azt mondanám, 40 százalék gyakorlati, 60 százalék elméleti ismeretre van szükség. Nem szeretnék 100 százalékosan elméleti professzorokat és 100 százalékosan gyakorlati embereket, mert ezek az emberek nem tudnak megérteni új területeket.

Ön részt vett a Watson projektben is. Mi volt a feladata?

Watsonban az volt a jó, hogy rengeteg ember vett részt a tervezésében. Én több kollégámmal együtt a csiptervezéshez használt szoftveren dolgoztam. Ezek a csipek kerültek a Power 7-es szerverekbe, amelyek Watson építőelemei. Utána több száz kolléga dolgozott tovább a szoftveres és hálózati architektúrán. Amit imádok az IBM-ben, az az, hogy az alaptechnológiától a szoftveren át a nyelvi folyamatokig mind cégen belül meg tudjuk csinálni.

Watsont négy évig készítettük elő, ebben két évig vettem részt. 2009-ben láttam egy prezentációt arról, hogyan készült. Ott volt a gép, ott voltak az emberek, és arra gondoltam, úristen, mi lesz ebből. Két évvel később nagyon izgalmas volt, amikor bemutatták. Nagyszerű volt az egész hardver, szoftver, sőt még a hűtés is, ahogy kivezettük a hőt ebből a hatalmas számítógépből.

Mi a tudomány jelenlegi legérdekesebb problémája?

Manapság a legérdekesebb számomra a számítógépek intelligenciájának megjelenése. Ez most reálisabb, mint valaha. Gondoljunk a filmekre, mire képesek bennük a számítógépek, például a Skynet a Terminátorból. Messze vagyunk még ettől, még az olyan nagy számítógépek is, mint a Watson. A következő évtizedekben olyan számítási modelleket tudunk alkotni, amelyek képesek tanulni. Kifejlesztik a saját stratégiájukat a tanulásra, az intuícióra, a felejtésre. Ez a következő nagy lépés, amikor nekiállunk valódi intelligenciát fejleszteni.

Nem hiszem, hogy lesz olyan pillanat, amikor az emberiség már feleslegessé válik. Amiket alkottunk, továbbra is eszközök lesznek. Ez csak evolúció: kőeszközökkel kezdtük, aztán jönnek a számítógépek. Ezek a számtógépek kiváló kiegészítői lesznek a saját tudatunknak. Mindez megtörténhet a mi időnkben, és ez fantasztikus. Márpedig meg fog történni, ez nem kérdés.