A jövő léghajóját tesztelik Amerikában
Hogy az amerikai hadsereg nagy hatótávolságú kísérleti léghajóját elsősorban hírszerzési feladatok elvégzésére tervezték, arra a nevéből, a Long-Endurance Multi-Intelligence Vehicle-ből (LEMV) is következtethetünk. A hadsereg kedden tesztelte a járművet, amely kilencven percig lebegett a Joint Base McGuire-Dix-Lakehurst katonai bázisok fölött.
A tesztelés a hadsereg Űr- és Rakétavédelmi Parancsnoksága, valamint a stratégiai parancsnokság képviselőinek jelenlétében történt. A LEMV formatervezése leginkább a Zeppelin léghajókéhoz hasonlít, és működési elve is azokra emlékeztet. A járműre hírszerzésre és megfigyelésre használható katonai eszközök telepíthetők, hatótávolsága és üzemideje pedig lehetővé teszi, hogy huszonegy napon át működjön.
Az elektromos szenzorok és katonai eszközök üzemeltetéséhez szükséges teljesítmény mintegy 16 kilowatt. A futballpálya méretű jármű 6,7 kilométeres magasságban több mint 3200 kilométeres hatósugarú területet tudott megfigyelni, miközben csaknem 1250 kilogramm hírszerzési eszközt szállít a fedélzetén. A hasonló képességű rendszerekhez képest tizedannyi üzemanyaggal képes üzemelni, és az is előnyt jelent, hogy kifutópálya nélkül is üzembe állítható.
A hadsereg elsődleges célja, hogy hosszú távú ISR (Intelligence, Surveillance and Reconnaissance – hírszerzés, megfigyelés és felderítés) műveleteket hajtson végre a LEMV segítségével, de a járműre bíznák a repülésirányító rendszerek felügyeletét, a légialkalmassági tesztek és demonstrációk megfigyelését, valamint a rendszerszintű teljesítmény ellenőrzését is.
A tesztrepülés során a LEMV sikeresen teljesítette az összes objektívát. Bár az első tesztrepülésen a pilóta a gép fedélzetéről irányította a léghajót, a LEMV távolról is vezérelhető. A tervek szerint a járművet a küldetések során geostacionárius pályára állítanák, hogy segítséget nyújtson a műveletek során a parancsnokság számára.