A Microsoft inkább fizetett az Apple-nek
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Bő két hete zajlik a Samsung és az Apple közötti szabadalomsértési per, aminek hétfői tárgyalási napján érdekességek kerültek napvilágra az Apple üzletpolitikájáról. Boris Teksler, az Apple szabadalomhasznosítási igazgatója a bíróság előtt elmondta, hogy a Microsoft hajlandó volt fizetni nekik azokért a formatervezési szabadalmakért, amelyek ellopása miatt az Apple beperelte a dél-koreai céget. A Reuters szerint Teksler nem közölte a megállapodás részleteit, de annyit elmondott, hogy az üzlet része volt egy másolásellenes megállapodás is, hogy a Microsoft ne koppinthassa le egy az egyben az iPhone-t vagy az iPad-et.
Az Apple hétfőn egy dokumentumot is benyújtott a bíróságnak, amiből kiderül, hogy a kaliforniai cég hasonló ajánlattal a Samsungot is megkereste még 2010 októberében, de a koreaiak visszautasították őket. Az Apple tervei szerint a Samsung 30 dollár jogdíjat fizetett volna riválisának minden eladott okostelefon, valamint negyven dollárt minden tablet után. A megállapodás részeként a Samsung húsz százalék kedvezményt is kapott volna, ha cserébe ők is hajlandóak néhány szabadalmukat átadni az Apple-nek. Ezen kívül az Apple részesedést kért a Samsung Windows-alapú telefonjainak bevételeiből is.
Az Apple tavaly nyújtott be keresetet a Samsung ellen, mert szerintük ázsiai riválisuk lemásolta az iPhone-t és az iPadet. A pernek a Samsung számára van nagyobb tétje, mert ha elbukják, akkor az Egyesült Államok területén betilthatják Galaxy márkanéven forgalmazott okostelefonjainak és tabletjeinek forgalmazását. Az Apple 2,75 milliárd dollár kártérítést követel a Samsungtól, a koreaiak ügyvédei a tárgyalás jelenlegi szakaszában azt próbálják bizonyítani, hogy nem sértették meg az Apple szabadalmait. A perben kiderült már többek között, hogy az Apple az amerikai eladásokban agyonveri riválisát és hogy a Samsung tabletjeit a vásárlók tömegével vitték vissza a boltba. A koreai gyártó a tárgyalótermen kívül is próbálta a maga oldalára állítani a közvéleményt.
Az Apple és Samsung közötti háború nem most kezdődött, Németországban az Applenek már sikerült betiltatnia a Galaxy Tab árusítását, miközben egy brit bíróság nemrég elutasította a kaliforniai cég hasonló keresetét. A két nagy hardvergyártó küzdelméről korábbi cikkünkben is olvashat bővebben.