Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Az iPad mehet a levesbe?

2012.08.21. 16:38
Tulajdonképpen egész logikus lenne, hogy a tabletek piacán is az történjen, ami az okostelefonoknál történt az elmúlt pár évben. Jött az Apple, kitalálta az iPhone-t, divatot csinált belőle, aztán mindenki lemásolta, hozzátett ezt-azt, kihozta sokkal olcsóbban, tömegtermékké tette, és jól le is nyúlta a piac nagy részét. A táblagépeknél egyelőre ott tartunk, hogy van az iPad, vannak jobb-rosszabb klónok, nyomul a Samsung, az Amazon, a Microsoft, de a nagy trónfosztás csak nem akar eljönni. 24-szer annyi iPadet adtak el, mint Samsung Galaxy Tabot, a Kindle Fire-ből elment pár millió meg csak arra volt elég, hogy bebizonyítsa, van értelme a 7 hüvelykes tabletek létezésének is. És akkor jött a Google.

Régóta pletykálták már, hogy a keresőóriás belép a tabletpiacra, a június végi bemutató azonban így is sokkolt mindenkit: a Nexus 7 a Jelly Bean kódnevű új Android-verziót, a Google Play szolgáltatásait, és a 199 dolláros árhoz képest brutális teljesítményt ígért. És egyszerűen menő, jól néz ki, elegáns és hightech, pont mint egy iPad, csak éppen harmadáron. Nem csoda, hogy az újdonságra és az iPad-gyilkosra kiéhezett piac pillanatok alatt felszívta a kezdőkészletet. A gyártó Asus azóta sem tud annyit szállítani, hogy kielégítse az igényeket. Az, hogy a Nexus 7 hiánycikk, még egy lapáttal rátesz a tablet körüli felhajtásra, de egyben zárójelbe teszi az egyik legvonzóbb tulajdonságát, az árát is. Jelenleg csak a Google-től közvetlenül lehet megrendelni a táblagépet, és a 199 dolláros ára szállítással, adóval együtt már inkább 230. Igaz, ebben benne van az a 25 dollár is, amit levásárolhatunk a Google Play boltjában.

Hello, Hancu - köszöntött a tablet egy perccel a kicsomagolás után, és ebben már benne volt a wifi jelszavának előkerítése is. Aztán azzal a lendülettel letöltötte az emailjeimet, és figyelmeztetett három aznapi teendőmre a Google Calendarból. Szia gép - nyögtem ki, és le voltam nyűgözve. Két nappal korábban a Google Walleten keresztüli vásárlással én magam adtam engedélyt a Nexusnak, hogy hozzáférjen a Google-fiókomhoz. Amit az iPad az App Store-ral elkezdett, a Kindle Fire az Amazon háttérszolgáltatásaival folytatott, azt a Nexus 7 viszi tovább a Google ökoszisztémájának felhasználásával. Email, dokumentumok, naptár, térkép, és még ezer dolog, amit az online életünkben a Google-felhasználónevünkkel használunk, mind ott vár élesre töltve a Nexusban, ami a bekapcsolás után azonnal a személyi titkárunk akar lenni. És egész jól megy neki.

Ami szép az szép

Lássuk be, ahogy az egy kategórián belüli autók, úgy a tabletek is ma már nagyjából mind ugyanazt tudják, és igenis nagyon fontos, hogy egy készülék hogy néz ki. Az Asus designereinek sikerült a csoda, és úgy tartották a lépést az Apple formatervezőivel, hogy nem futotta nekik fém hátlapra és egyéb úri huncutságokra. A lekerekített élek, az ezüstös perem, a puha fekete műanyag hátlap (talán bőrutánzat akar lenni a kis csúszásgáltó pöttyökkel) elegáns külsőt adnak a tabletnek, egyszerűen jó érzés kézbe fogni, amit az iPaden kívül más táblagép aligha mondhat el magáról a piacon. A 340 grammos tömeg (iPad 3: 660 gramm, Kindle Fire: 410 gramm) és kerek egy centis vastagság pedig tökéletes mobil eszközzé avatják, ami egy kézben simán elfér, ahogy egy nagyobb kabátzsebben is, vagy kényelmesen be lehet hajítani a hátizsákba. Sokkal kényelmesebben, mint mondjuk egy iPadet.

A Nexus 7 képe meghökkentően szép, kontrasztos és éles, érzésre közelebb jár az új iPad retina-kijelzőjéhez, mint az iPad 2-éhez, vagy a Kindle Fire-éhez. A gyors matek igazolja a megérzést, az 1280*800-as felbontás a 7 hüvelykes kijelzőn 216 dpi képpontsűrűséget jelent, ugyanez az iPad 2-nél 132, a Kindle Fire-nél 132, a Galaxy Tab 10.1-nél 149 dpi. A iPad 3-nál meg 264, de az a maga 500 dolláros árával már egy másik mese. A Nexus 7 hangja tiszta és erős, nyoma sincs műanyagdoboz-érzésnek – már ha hozzászokunk ahhoz, hogy a kezünkkel ne fogjuk le a hátlapon levő hangszórót. Az előlapról az iPadnél megszokott egyetlen gomb is eltűnt, illetve átköltözött az érintőképernyőre az Android állandó menürendszerének részeként.

Erőltetett menet

A Tegra 3 processzor 1 gigabájt memóriával jól bírja a strapát, a hd videók reccenés nélkül futnak, a Chrome száguld, az alkalmazások nem különben, pedig ilyen árkategóriában általában beüt a hardver gyengesége, főleg Androidnál, ahol százféle készülék van a piacon, a fejlesztő meg hasracsapásos alapon valamelyik teljesítményére lövi be a programja igényeit. Ha valamibe nagyon bele akar kötni az ember, az az operációs rendszer első bekapcsolás utáni bő fél perces feltápászkodása, de azt úgysem kell minden nap végigszenvedni.

Már csak azért sem, mert az akku kellemesen hosszú ideig bírja: agyonhajtott wifivel, videóstreameléssel, feltekert fény- és hangerővel, játékokkal sem sikerült 9-10 óránál rövidebb idő alatt kihajtani belőle a teljes feltöltést. Viszont meglepően sokat fogyaszt üresjáratban, egy éjszaka alatt 10-15 százalékot ehet az akkuból csak azzal, hogy időnként felnéz a Google szervereire, hogy mi újság. Nulláról szűk három óra alatt töltődik fel teljesen, az iPad ennél jóval lassabban tankol, nagyjából ugyanilyen üzemidőre.

A töltelék a tésztában

A Nexus tartalommal alaposan feltöltve érkezik, és ezek meglepő módon olyan könyvek-filmek-zenék, amelyek nem csak azt demózzák, hogy ilyen dolgok is van a boltban, de esélyes hogy az ember tényleg elolvassa-megnézi-meghallgatja őket. Ízlések és pofonok persze, de azon aligha lehet vitatkozni, hogy könyvben a Bourne Dominion, magazinban a Popular Science, filmben a Transformers 3, vagy zenében a legutóbbi Coldplay-album azért kurrens anyagnak számít.

A Google Play (leánykori nevén Android Market) kínálata papíron ugyan elmarad az Apple App Store-jától, de a gyakorlatban az, hogy 400 vagy 600 ezerből választom ki azt a 15 appot, amit használok is, oly mindegy. Ahogy az is mindegy, hogy száz vagy ezer tök ugyanolyan zseblámpa-app van-e a boltban. A multimédiás tartalom viszont érezhetően elmarad az Amazon és a Kindle Fire kínálatától, és ami van, az ráadásul kicsit drágább is. Az új könyvek 10-15 dollárért, a zenék számonként 1,29-es egyenáron, sorozatepizódok 1,99-ért mennek. Tegyük hozzá gyorsan: DRM nélkül, és mindez az Egyesült Államokban

Az egyetlen komoly, vagy egyáltalán észrevehető hátránya a Nexusnak a háromszor drágább vetélytársakhoz képest, hogy nincs belőle 3G-s verzió, márpedig a Google Play meg a streamelés miatt erősen nethez kötött a tablet. Ha az életünket az otthoni wifi és a munkahelyi wifi között ingázva töltjük, biztosításképpen a mobilunk wifi hotspotjával a zsebünkben, ez nem lehet gond, ha nem vagyunk ekkora cyberpunkok, igen. Hiányzik még a szokásos tablet-szériatartozékok közül a hátlapi kamera, ami talán nem is baj, kevés hülyébb látvány van, mint a tablettel fotózó ember. Az előlapi 1,2 megapixeles meg simán jó videós skype-olásra. GPS, NFC, Bluetooth, iránytű, gyorsulásmérő, meg a többi szokásos sallang megvan.

Amiről az Android álmodott

A 4.1-es Android érzésre gyorsult, és összeszedettebb, átgondoltabb lett, plusz kismillió apró újdonságot kapott, most már nincs az a kényelmetlen, "első találkozásom a Linux parancssorral" érzése az embernek vele, sőt, akár azt is mondhatjuk, hogy egy átlag felhasználó szempontjából tök ugyanolyan, mint az iOS, csak máshová tesz és másképp hív funkciókat. És nem rejt el előlünk mindent, csak hogy minél kényelmesebben érezhessük magunkat, ha olyanunk van, bármikor benézhetünk a motorháztető alá, hogy például melyik alkalmazás mennyi erőforrást eszik és milyen adatokhoz van hozzáférési jogosultsága.

Nagy dobás a beépített hangalapú Google-kereső is. Nem olyan csillivilli, mint az Apple Sirije, és tényleg csak a kereséshez ért, de egyszerűbb dolgokban (értsd: olyasmikben, amit az ember 99 százalékban használ a mindennapi életben) remekül működik. Ha megkérdezem tőle, milyen az idő odakinn, behozza az időjárásjelentést, ha azt, merre találok a környéken szusiéttermet, egyből rá is rajzolja a Google Mapsre, hogy merre kell mennem a legközelebbihez, és így tovább. És simán megérti az én otromba balkáni kiejtésű angolomat is, ami már önmagában egy kisebb csoda.

A hülyének is megéri

Az nem kétséges, hogy a Nexus a maga árkategóriájában messze a legjobb tablet a piacon. Lehet hogy ugyanennyiért jön majd a Microsoft Surface, meg az új Kindle Fire, és ha tényleg lesz 7 hüvelykes iPad Mini, az se lehet sokkal drágább, de ha valaki nem akar várni a karácsonyi szezon beindulásáig, és táblagépet akar venni, annak jelenleg szinte ez az egyetlen épeszű választás. Azért szinte, mert ha az embernek már van iPhone-ja vagy iPadje, akkor az App Store-ból, iTunesról összevásárolt, megszokott tartalmaktól való megválás gondolata jogosan késztethet visszakozásra.

Én iPad-tulajként azt vettem észre magamon pár nap után, hogy szívesebben nyúlok a Nexushoz, még otthon a kanapén terpeszkedve is, hát még kimozdulva a lakásból, amikor a 7 hüvelykes méret előnye, a kényelmes hordozhatóság igazán kijön. És nem elég, hogy olcsó, még hipszterkedni is lehet vele, hiszen az Apple ma már olyan visszataszítóan mainstream. Európába elvileg szeptember közepén érkezik a tablet, és az ár jó eséllyel 199 euróra változik ugyanennyi dollárról, míg átér az óceánon.