Az elektronikai eszközök védelmével foglalkozó Square Trade csütörtökön hozta nyilvánosságra a sérült vagy tönkrement Iphone-okkal foglalkozó jelentést. A felmérés során a Square Trade munkatársai kétezer Iphone-felhasználót kérdeztek meg, akik 2007 óta használják az Apple okostelefonját; a tulajdonosokat a készülékkel kapcsolatos balesetekről faggatták. Fény derült az öt legelterjedtebb meghibásodási okra is.
Így fog tönkremenni az Iphone-ja
- Kiejti a kezéből és összetörik
- Beleejti a vécébe, a medencébe, vagy egy tóba, és elázik
- Kicsúszik az öléből és összetörik
- Leveri az asztalról és összetörik
- Leönti valamilyen folyadékkal, és beázik
A jelentésben a Square Trade arra is kitért, hogy az Iphone-ok összetörésének tízszer nagyobb az esélye, mint annak, hogy a felhasználó elveszíti azt, vagy más lopja el tőle. Az is kiderült, hogy minél fiatalabb egy vásárló, annál ügyetlenebbül bánik a telefonjával, így az ő körükben a legnagyobb a meghibásodások aránya. Bár a mobilszolgáltatók és az Apple biztosítást is kínál a telefonhoz, ami fedezné a meghibásodás során felmerült költségeket, a felhasználók többsége ezt nem veszi igénybe.
A megkérdezettek 11 százaléka számolt be arról, hogy törött képernyővel használja tovább a telefonját; egy orlandói alkalmazásfejlesztő tovább használta a törött Iphone-ját, és ahelyett, hogy megjavíttatta volna, inkább megvárta, hogy piacra kerüljön az újabb modell. A felmérésben részt vevők hat százaléka a javíttatás helyett inkább képernyővédő fóliával vagy celofánnal burkolta be a telefonját, hogy megelőzzék a képernyő szétesését. Ennek ellenére a megkérdezettek egyike sem sértette meg az ujját az érintőképenyő használata közben.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.