A Wii U kézikonzolt csinál a nappaliból

A Nintendo új konzoljainak az a legnagyobb problémája, hogy kézzelfogható tapasztalat híján nehéz meggyőzni róla bárkit, hogy miért járna jól a megvásárlásukkal. Az Wii új igényt teremtett, és ezzel új piacot hódított meg: addig senki nem akart mozgásérzékelős kontrollerrel hadonászni, amíg meg nem mutatták, hogy ebben mi a jó. Ehhez azonban elég volt egy olyan reklám, amiben egy képkockányi játékot sem mutattak, csak önfeledten szórakozó játékosokat. A siker nem is maradt el.

A Wii U ezt a bravúrt már nem ismételheti meg. Új közönséget nehezen vonhat be; mint azt Reggie Fils-Aime, a Nintendo of America vezérigazgatója kijelentette, ezúttal a keményvonalas játékosokat szeretnék ismét megszólítani. Az új konzol ráadásul nem igényt teremt, hanem a meglévő igényeket szolgálja ki, azt viszont példás hatékonysággal teszi.

A baj csak az, hogy ezt a hatékonyságot, a Wii U koncepcióját senki nem fogja se megérteni, se értékelni, amíg ki nem próbálja. (Ugyanez volt a probléma a kézikonzoljukkal, a 3DS-sel is: senki nem tudta értékelni a szemüveg nélküli térhatású képet, amíg nem próbálta ki a gépet.)

Pedig az anyacég mindent megtett, hogy bemutassa az új konzol pozitívumait. Ezt tulajdonképpen már a legelső, E3-on bemutatott trailerben is megtették, holott abból sokaknak az sem derült ki, hogy egy új platformról, vagy egy új, a Wii-hez tervezett kontrollerről van-e szó. Az akkori videó viszont remekül demonstrálta, hogy az új kontroller mire képes. Rajzolhatunk a képernyőjére, internetes videókat vagy a tévé képernyőjétől elkülönített játékot futthatunk rajta, videócseten beszélgethetünk az ismerőseinkkel, vagy böngészhetünk az interneten.

Arra, hogy egy légtérben mindenki zavartalanul használhasson több eszközt, valószínűleg nagyobb igény van, mint a virtuális golfozásra; minden családban előfordulhat, hogy valaki azon a tévén akarja a műsort nézni, amit a játékkonzol is használ. A Wii U ezekre a helyzetekre próbál megoldást találni – úgy tűnik, sikerrel.

The New Wiipad

A Wii U lelke az új kontroller, aminél jobban felszerelt játékvezérlő még sosem volt a játéktörténelemben. A teljes rendszer koncepcióját nem nehéz megérteni: a közel 160 millió példányban elkelt kétképernyős kézikonzol, a Nintendo DS lehetőségeit kínálja, csak éppen az egész nappaliból egy gigantikus kézikonzolt csinál. Itt a kontroller képernyője lesz az alsó kijelző, a tévé pedig a felső. A kontroller burkolata alatt egy komplett kémelhárító központ helyet kapott: két analóg kar, d-pad, nyolc akciógomb (négy elöl, négy a hátulján), kamera, mikrofon, beépített Sensor Bar mozgásérzékelő, giroszkóp, sztereó hangszóró, fejhallgatóaljzat, és 6,2 hüvelykes érintőképernyő. Ez utóbbit a kontroller hátuljába csúsztatott pálcával vagy kézzel is nyomkodhatjuk.

Bár a kütyü külsejét tekintve egy túlméretezett kézikonzolra emlékeztet, a Wii U kontrollere nem végez számításokat – az a lapos, téglatest formájú konzol dolga, ami az adatokat vezeték nélküli hálózaton, videóstream formájában továbbítja a kontrollerre. A játékvezérlő nem vetekszik a csúcskategóriás tabletek színvonalával, nincs retinakijelzője, és a könnyű, műanyag ház is sejteti, hogy nem luxustermékkel van dolgunk, mégis megfelel arra, amire tervezték. Ahhoz képest, hogy mennyi minden került bele, meglepően könnyű, és hosszabb távon sem fárasztó tartani. Viszont arra érdemes figyelni, hogy egy konnektor közelében üljünk vele, mert 3-5 óra után lemerül, ilyenkor pedig a saját adapterével tölthetjük.

Az alapkiszerelésű gép 8 gigabájtos háttértárral bír, amit akár 32 gigabájtos SD kártyával, esetleg USB-s pendrive-val vagy külső merevlemezzel is bővíthetünk. A Wii U kompatibilis a Wii-hez használt irányítókkal, így a Balance Boardot, a mozgásérzékelő Sensor Bart vagy a meglévő komponens videokábelünket is csatlakoztathatjuk hozzá. Látszik, hogy ezzel a gesztussal a Wii vásárlóinak próbáltak kedveskedni, ahogy a Wii-játékok futtatásával is. Bár az új konzol nem skálázza fel a Wii játékokat, a géphez adott, 1080p-s felbontást biztosító HDMI kábellel a korábbinál sokkal jobb minőségű képet kaphatunk.

A kontroller és a konzol hatótávolsága változó. A Wii U és a kontroller közötti távolság légvonalban akár tíz méter is lehet, mielőtt megjelenik a kis kijelzőn a figyelmeztetés az akadozó vagy megszakadó vételről. Ez azonban csak akkor érvényes, ha a jelet nem blokkolja semmi. A lakáson belül egy csukott ajtóval könnyen elboldogul, de két szobával arrébb már megszakadhat a kapcsolat a gép és a kontroller között.

Kudarcba fulladt tesztelés

Az ismerkedés a konzollal örömteli folyamat, könnyű rácsodálkozni és belefeledkezni, hogy egyes összetevőket milyen színvonalasan valósítottak meg. Elég belepillantani a netböngészőbe, és azon kapjuk magunkat, hogy félretettük a laptopot – a Wii U az egyik legbarátságosabb internetezési lehetőséget kínálja. A tartalomfogyasztásra kihegyezett tableteket ugyan nem veri meg, de a jelenlegi konzolok közül kétségtelenül a Wii U tűnik a leghasználhatóbbnak ilyen célra. Gyors, kényelmes, a virtuális billentyűzet jól használható; a multifunkciós eszközökkel mindig hadilábon álló Nintendótól ez szokatlanul barátságos megoldás.

Függetlenül attól, hogy egy játék kiegészítő képernyőjéről, a kis kijelzőn egy az egyben futtatott játékról, nagyfelbontású videóról vagy böngészőtartalomról van szó, a kontroller képernyője mindent jó minőségben jelenít meg, akadozást vagy enyhén pixelesedő képet nagyon ritkán láthatunk. Az érintőképernyő nem kapacitív, hanem rezisztív – ez jobb érzékenységet, gyorsabb reakcióidőt biztosít, de nem kezeli a multitouch gesztusokat. Játéka válogatja, hogy a kontroller kijelzőjén egy teljes játék elevenedik-e meg, vagy csak extra funkciókat mutat azon kívül, ami a tévé képernyőjére kerül, de ha előbbiről van szó, bizsergető érzés, hogy a Wii U egy asztali konzol teljesítményét kínálja hordozható formában.

Az „aszimmetrikus élmény” kifejezés kulcsszerepet kapott a Nintendo marketingbrosúráiban és előadásain, ami jogosan tűnhet egyszerű buzzwordnek, mivel a tényleges értelme csak használat közben mutatkozik meg. Pedig világos, hogy miről van szó: ha valaki tévézni szeretne, miközben mi játszunk, egyszerűen folytathatjuk a játékot a kontroller képernyőjén. Ha a Youtube-on nézünk videókat, virtuális függönyt dobhatunk a tévére, hogy más ne lássa, mivel szöszmötölünk – ha viszont kedvünk tartja, egy mozdulattal megoszthatjuk a szobában ülőkkel azt, amit éppen bámulunk.

Nintendon't

A kellemes élményeket sikerült tengernyi, többé-kevésbé idegesítő aprósággal megfejelni. Az energiatakarékosság miatt a kontroller például egy óra után automatikusan kikapcsolja a konzolt, amivel játék közben akár a legutóbbi mentésünket is bukhatjuk, szóval ezt az opciót érdemes a beállításoknál rögtön kikapcsolni. Ehhez azonban be kell lépnünk a System Settings almenübe, ami több mint tíz másodperc(!) töltéssel jár, és ugyanennyit kell várnunk arra is, hogy innen visszaléphessünk a főmenübe. A Youtube-csatorna elindítására akár fél percig is várhatunk, ami azért ironikus, mert így a böngészőből gyorsabban indíthatunk remek minőségű HD videókat, mint a dedikált alkalmazással.

A hosszas töltögetést valószínűleg a rendszerfrissítések fogják orvosolni – ezek közül az elsőt mindjárt a rendszer összeállítása után érdemes letölteni. A frissítés letöltése és telepítése első nekifutásra háromnegyed óráig tartott, ami az Xbox 360 villámgyors update-jeihez képest elfogadhatatlan. A virtuális játék- és alkalmazásbolt, az Eshop egyelőre majdnem teljesen üres, és rossz ómen üres játékbolttal indítani egy játékkonzol premierjét. Az alkalmazások és csatornák használatához érdemes az Egyesült Királyságra állítani a lakóhelyünket, Magyarország ugyanis nincs a támogatott országok listáján. Erre az apróságra egyébként magunktól kell rájönnünk, a Wii U ugyanis sok számjegyű hibaüzenetekkel kommunikál.

Az online szekció is kétarcú, de inkább negatív képet mutat. A Miiverse közösségi központ amolyan nintendós Facebooknak is mondható, ahol barátokat jelölhetünk meg, üzeneteket oszthatunk meg, illetve beszélgethetünk a tematikus fórumokon. Az viszont riasztó, hogy a barátok felvétele rettentő körülményes, ráadásul a profilunk nem önállóan létezik, hanem a géphez kötődik. A megvásárolt digitális tartalmakat a gép tönkremenetele esetén elveszítjük, és ezeket csak akkor kaphatjuk vissza a hivatalos Nintendo képviselettől, ha a hiba garanciálisan javítható.

Aszimmetria

A prémium csomaghoz mellékelt Nintendoland remekül demonstrálja az aszimmetrikus játékélmény előnyeit. A speciális kontrollert használó játékmester a pályák olyan részeit is látja, amit a többiek nem, akik csak a tévét bámulják, és hagyományos kontrollert használnak. A játékmester például egy labirintusban láthatja a többi játékost elkapó szellemet, míg a többiek csak érezhetik; mindez olyan csavart visz a játékba, ami szóban nehezen körülírható, de egy gyors próba mindenkit hamar meggyőz róla, hogy miért zseniális a koncepció. A játék ráadásul az irányítóban rejlő lehetőségeket, például a kontrollerrel célzást vagy a speciális funkciókat is remekül bemutatja.

Az új konzolok megjelenésekor állandó problémát jelent, hogy nincs elég húzócím, ami vásárlásra ösztönözne, a Wii U-nak viszont további nehézséget jelent, hogy még a Nintendolanddel együtt sem tűnik annyira egzotikusnak, mint a Wii, ami a megjelenése után millióknak adta el a gépet az egy szem Wii Sportsszal. Van szórakoztató, jópofa New Super Mario Bros U, a Wii-re készült kétdimenziós platformjáték folytatása; van Mass Effect 3, Assassin's Creed 3, Zombi U, Call of Duty: Black Ops 2, valamint számos más cím, de ezek közül egy sem olyan, ami kihagyhatatlan, vagy ne lehetne más platformra is beszerezni. A Wii U megvásárlása elsősorban azoknak ajánlott, akik az anyacég belsős fejlesztésű, exkluzív játékai miatt döntenek a Nintendo-konzolok mellett, ezek ugyanis más gépen sosem lesznek elérhetők, és többnyire kiváló minőségűek. Egyelőre azonban, úgy tűnik, ezekre is várni kell.

A Kisjézust nem érdekli az ütemterv

A Wii U most még nem ösztönöz azonnali vásárlásra. A konzoloknak állandó rákfenéje, hogy a legnagyobb vonzerejüket a színvonalas játékok, illetve az asztali számítógépnél alacsonyabb áruk adja. Egy debütáló konzol azonban mindig drága a magas bevezető ár miatt, és ilyenkor a legsoványabb a szoftverkínálat is, vagyis az erények még nem igazán jelentkeznek. Ettől eltekintve maga a platform sokoldalú, a modern kor igényeihez rugalmasan alkalmazkodó eszköz; a Nintendo kétségkívül nagy figyelmet fordított rá.

De hiába a jópofa Mario-játék, az élvezetes böngészés és az aszimmetrikus játék, ez egy premierhez kevés, még a húzócímnek mondható multiplatform játékokkal együtt is. Jó esély van arra, hogy idővel kiforrottabbá válik minden, simulékonyabb lesz a menükezelés, rövidülnek a töltési idők, megtelik játékokkal a webshop, és érkezik hozzá öt-tíz remek játék, köztük a Nintendo sajátjai. A Wii U akkor, és csak akkor lesz remek vétel. Más kérdés, hogy a karácsony előtti premier jobb vásárlásösztönző lehet a legjobb Super Mario-játéknál is.