Nincs értelme lekapcsolni a fájlmegosztókat
Érdekes megállapításra jutott a bostoni Northeastern Egyetem egy kutatócsoportja, ami az illegális internetes tartalommegosztás elleni harc egyes eszközeinek hatékonyságát vizsgálta. Annak ellenére, hogy az elmúlt években több, nagy port kavaró akciót is láthattunk, a csoport (és a való élet) tapasztalatai alapján szinte semmit sem ér, ha a hatóságok blokkolnak egy torrentoldalt, vagy lekapcsolnak egy fájlmegosztó-szolgáltatást.
Az egyetem szakemberei a kutatás időtartama alatt több ezernyi, az internet megfelelő oldalain megtalálható fájlok elérhetőségét figyelték. A végső eredmények alapján kimondható, hogy bár egy-egy nagyobb torrentoldal vagy egyéb jellegű fájlmegosztó lekapcsolásakor az adott fájlok elérhetősége csökkent, a csökkenés csupán időleges volt. Azon túl, hogy a blokkolt oldalak tartalma eleve máshol is megtalálható volt, a letiltott oldalak tartalma egy másik oldalon szintén újra elérhetővé vált.
A kutatást összefoglaló tanulmányban a szakértők említést tesznek a Megaupload térdre kényszerítéséről is. A jelentésből kiderül, hogy a hatóságok hatalmas öngólt lőttek: azzal ugyanis, hogy egy jól látható szereplőt kikapcsoltak, csak azt érték el, hogy a hasonló szolgáltatók piaca sokkal töredezettebbé, így a kalózkodás elleni harc még nehezebbé vált. A tanulmány készítői megszámlálták az illegális tartalmat megosztó oldalakat: 10 000 doménnév és 5 000 IP-cím a végső eredmény.
A jelentés összegzése szerint tehát a leggyakrabban alkalmazott módszerek tökéletesen alkalmatlanok a kalóz tartalmak elleni harcra. A kutatók szerint sokkal inkább az ilyen oldalak működtetéséhez szükséges pénzforgalmat kellene megnehezíteni, hogy a tevékenység többé ne termeljen hasznot az üzemeltetőknek. Mindamellett a tanulmány szerint a legokosabb és legegyszerűbb az lenne, ha az illegálisan nagy forgalmat bonyolító tartalmak eredeti gazdái jobban átgondolt üzleti modell és árak alkalmazásával csökkentenék az ilyen szolgáltatások iránti igényt.