Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Megtalálták a közös szenvedélyüket, azóta megállíthatatlanok

GettyImages-94878646
2017.09.15. 13:13
Egyetemi kutatómunkának indult, piacvezető internetes technológia lett belőle. Sergey Brin és Larry Page csak az internet térképét akarták elkészíteni a Stanford Egyetemen, de a Google-projekt idővel kinőtte magát, és a világ vezető technológiai cégévé vált. 20 éve jegyezték be a Google.com domént.

Mindketten ellenszenvesnek találtuk a másikat, de volt ebben egy kis incselkedés is. Hogyne, egy csomó időt töltöttünk egymással beszélgetve, szóval határozottan volt ott valami. Jól mulattunk.

Amikor Sergey Brin és Larry Page 1995-ben először találkoztak a kaliforniai Stanford Egyetemen, még nem gondolták, hogy a közös munkájuknak bármi látszata lesz. Mindketten határozottan álltak ki a saját véleményük mellett, de szinte semmiben nem értettek egyet. Ez állandóan heves, de termékeny vitákhoz vezetett kettejük között. Ki tudja, talán ez adott hajtóerőt ahhoz, hogy megváltoztassák az internet addig ismert arcát.

Az orosz származású Brin apja a Marylandi Egyetem matematikaprofesszora volt, illetve a NASA kutatója. Brin hatéves volt, amikor a szülei az Egyesült Államokba emigráltak. A család hamarosan észrevette, hogy Brin matematikai csodagyerek; egy évvel korábban végzett a középiskolában, és érettségi után azonnal a Stanfordot célozta meg. De nemcsak a matematikának szentelte az életét: a tökéletes helyi időjárás hatására hajózással, úszással és búvárkodással is foglalkozni kezdett. Nem az akadémiai munka motiválta, hanem hogy érdekes projekteken dolgozhasson.

Page is matematikuscsaládba született. Gyerekként valósággal falta a Popular Science lapszámait, de mellette szaxofonozott, és a zeneszerzésbe is belekóstolt. Mint egy interjúban elmondta, a zenei képzés nagyban hozzájárult a számítógépes rendszerek gyorsaságával kapcsolatos türelmetlenségéhez. A zenében nagyon fontos a megfelelő időzítés, a milliszekundumos gyorsaság; Page-nek ezt az attitűdöt sikerült átültetnie a számítógépes rendszerek világába is.

Ellentétek vonzásában

Számtalan példát hozhatnánk rá, hogy a különböző, de egymást kiegészítő erős karakterek együtt igazán nagy dolgokra képesek. Hosszú lenne a lista, ha mindenkit fel akarnánk sorolni a Beatles Lennon–McCartney párosától a Doomot is fejlesztő id software Carmack–Romero duójáig. De bármennyire is különböztek, megtalálták a közös nevezőt; hol a zenét, hol az informatikát.

Brin és Page között akkor vált szorossá a kapcsolat, amikor rájöttek, hogy az adatbázisokban való keresés hatékonysága közös szenvedélyük. A barátságos, extrovertált Brin és a magának való, csöndes Page akkor találtak egymásra, amikor Page a doktoriján dolgozott a Stanfordon. Page az apjától tudta, hogy a doktorija témaválasztása az egész akadémiai karrierjére hatással lehet, ezért úgy döntött, hogy a World Wide Web matematikai struktúráját fogja elemezni.

A számítógépes hálózatok: gráfok. Minden számítógép egy csomópont, és a weboldalak linkjei az összekötő elemek a csomópontok között. Page úgy okoskodott, hogy ez minden idők legnagyobb gráfja, és őrült tempóban növekszik. Ez a tény úgy megmozgatta a fantáziáját, mint egy csillagászt egy teljesen ismeretlen, felfedezésre váró galaxis.

Vonzások és hivatkozások

Page észrevette, hogy az egyértelmű, hogy linkről linkre haladva újabb és újabb oldalakra juthatunk – de a linkek visszakeresésével senki nem foglalkozik. Egy honlapról nem lehetett megállapítani, hogy milyen oldalak linkelnek vissza rá. Page fantáziáját megmozgatta a jelenség: meg akarta tudni, hogy melyik oldal milyen más oldalakkal van összeköttetésben. Akkor még csak az érdekelte, hogy írjon egy publikálásra érdemes tanulmányt a témáról; de épp az akadémiai publikációk rendszere gondolkoztatta el a web strukturális felépítésén.

Az akadémikusok hírnevét a publikálás adja. A tanulmányokban általában több, korábban publikált tanulmányra hivatkoznak, hogy alátámasszák a szerző állításait. A tanulmányok elbírálásánál nemcsak azt veszik figyelembe, hogy mennyire eredetiek, hanem hogy hány külső forrással tudták a szerzők alátámasztani az állításaikat. Az is sokat számít, hogy az új tanulmányra később hányan hivatkoznak.

Az internet atyjaként említett Tim Berners-Lee egyik célja a World Wide Web megalkotásával az volt, hogy javítson ezen a rendszeren. Amikor Brin és Page hozzáláttak, hogy visszafejtsék Berners-Lee metódusát, még nem sejtették, hogy ezzel a világ legfontosabb keresőmotorjának alapkövét tették le. Hogy is sejthették volna? Nem keresőmotort akartak fejleszteni, hanem visszafejteni és feltérképezni egy hálózatot. Kettejük projektje akkor még BackRub néven futott.

Page úgy találta, hogy maga a web is hivatkozások gyűjteménye; hiszen mi más lenne egy link, mint egy hivatkozás? Úgy gondolta, hogy ha – az akadémiai tanulmányokhoz hasonlóan – itt is sikerülne feltérképezni az oda-vissza hivatkozásokat, a web sokkal értékesebb hellyé válna. Akkoriban ez nem tűnt lehetetlen célkitűzésnek: a weben nagyjából tízmillió dokumentum volt megtalálható, meghatározhatatlan rendszerű összefüggésben.

unnamed.png
Fotó: Google

Ez a komplexitás keltette fel Brin érdeklődését. A projektről projektre ugráló matematikust lenyűgözte a BackRub alapgondolata, és teljes gőzzel támogatni kezdte Page-et, akivel a kezdeti cívódások után hamarosan barátok lettek.

Gogool köpönyege

Page az akadémiai szférából emelte át a rangsorolás elvét is. Rájött, hogy az egyes oldalakra mutató hivatkozások száma kiváló iránymutató lehet az oldalak rangsorolásához, fontossági sorrendjének megállapításához. Brin és Page együtt tervezték meg a rangsorolási rendszert (PageRank), ami a hivatkozási pontok magasabb számát jutalmazta, az alacsonyabbakat büntette.

A PageRank algoritmusa – amit a Google a mai napig használ – egyaránt figyelembe vette, hogy hány link mutat az adott oldalra, illetve hogy hány link mutat a hivatkozó oldalakra. Ez persze erősen leegyszerűsítő magyarázat, de Brin és Page néhány rafinált matematikai művelettel tovább finomította a képletet, és a rendszer működni látszott: a népszerű oldalak a lista tetejére, a kevésbé hivatkozott oldalak az aljára kerültek.

Csak ekkor tudatosult bennük, hogy az algoritmust internetes keresésre is használhatnák.

A BackRub eleve úgy működött, mint egy keresőmotor: meg kellett adni egy internetcímet (URL), és a gép kiadott egy listát az oldalra mutató linkek és a fontossági sorrend alapján. Meglepődve látták, hogy a saját keresőmotorjuk sokkal hatékonyabb, mint a piacvezető AltaVista és az Excite. Ezek gyakran listáztak irreleváns találatokat, mivel csak a keresett szöveget találták meg, de semmilyen más szempontot nem vettek figyelembe a találatok rangsorolásánál.

A BackRub-projektet rövidesen Google-re keresztelték át. A szemüveg, mint asszociációs párhuzam adná magát, de a nevet mégsem ez ihlette, hanem a googolnak is nevezett számról, amivel Edward Kasner és Neumann János könyvében, a Mathematics and Imaginationben találkoztak. (A googol az a szám, ahol az 1-est 100 darab nulla követi.)

A Google első verzióját 1996 augusztusában, alig egy évvel a találkozásuk után tették publikussá a Stanford szerverein. Azonnal bombasiker lett az egyetemen. Brin és Page tovább finomították a rendszert: hozzáadták a szöveges keresést, és egyre több oldalt indexeltek.

A rendszer igencsak teljesítmény-igényes volt, nekik viszont nem volt pénzük új szerverekre. A Google-t alkatrészenként koldulták össze. Egy merevlemez a hálózati laboratóriumból, egy processzor a számítástudományi intézettől – lépésről lépésre haladtak. Page hálóterme volt a műhelyük, ahol közösen legózták össze az internetes keresőmotorok Skynetjét. Amikor már nem fértek el Page szobájában az alkatrészektől, Brin szobájában folytatták a programozást. A projekt rövidesen kisebbfajta legenda lett a számítástudományi tanszéken, és nemcsak azért, mert őszre már többször is előfordult, hogy a Google megfektette a Stanford teljes online rendszerét.

Garázscégtől a világcsúcsig

Brin és Page úgy érezhették magukat, mintha a keblükön melengetett kígyó – egy egyetemi kutatási projekt – hirtelen doromboló kiscicává változott volna. Aranybundájú, gyémántfogú, smaragdszemű, amerikai dollárt szaró kiscicává. A pénzre azonban még várniuk kellett. Először úgy gondolták, licencelni fogják a technológiát, de a fejlesztés korai szakaszában a Szilícium-völgyi befektetőket nem tudták meggyőzni arról, hogy ezért ki kéne nyitni a pénztárcájukat. A fejlesztők úgy döntöttek, megtartják maguknak a Google-t, befektetőket keresnek, és ha a szoftver publikálható állapotba kerül, ők maguk fogják pénzzé tenni.

A Google.com domént 1997. szeptember 15-én jegyezték be, de 1998 augusztusáig kellett várniuk, hogy a Sun társalapítója, Andy Bechtolsheim kiállítson egy százezer dollárról szóló csekket a Google Inc. nevére. A keresőmotoron addigra annyit fejlesztettek, hogy Bechtolsheimet nem érdekelték a fiúk érvei; a bemutatójukat önmagában is elég meggyőzőnek találta.

1997-google-logo-1
Fotó: A google.com 1997-ben

A fiúk megalapították a Google Inc.-et, beváltották a csekket, a kezdőtőkéből kibéreltek egy garázst, összekalapoztak további 900 ezer dollárt, és a maximumra terhelték a hitelkártyáikat, hogy több terabájt háttértárolót vásárolhassanak a projekthez. Már a kezdetben is szokatlan módszerekkel dolgoztak. A Google első szerverét legókockákból építették meg, és 1998-ban az első Doodle-pálcikaember adta hírül, hogy a fejlesztők épp a Burning Man fesztiválon buliznak. A „Don't be evil” mottó és a Google-tízparancsolat kellően markáns arculatot adott a cégnek.

A Google megállíthatatlan volt. 1998 szeptemberében már a kaliforniai Menlo Parkban nyitottak irodát, és 1999 szeptember 21-én eltávolították a béta verzió megjelölést a keresőből. Mérnököket, fejlesztőket és értékesítőket vettek föl (és a vállalat első kutyáját: Yoshkát), majd amikor már a Menlo Park-i iroda is szűkös lett, áttelepültek Mountain View-ba.

A befektetők – többek között a Kleiner Perkins Caulfield & Byers és a Sequia Capital – végül meglátták a potenciált a projektben. Amikor a cégnek juttatott támogatások meghaladták a 25 millió dollárt, a Sequia azt javasolta Brinnek és Page-nek, hogy vegyenek föl egy vezérigazgatót. Így is tettek: a tisztséget 2001-től Eric Schmidt töltötte be. Amikor 2003-ban a Microsoft megkereste őket, és azt javasolta, hogy egyesítsék erőiket, nyugodt szívvel utasíthatták vissza őket; már a tőzsdei bevezetésre készültek. A hivatalos ajánlattétel – amit a Morgan Stanley és a Goldman Sachs menedzselt – négymilliárd dollárra becsülte a cég értékét.

A Google fejlődése azóta is töretlen. Kísérleteztek robotgyártással, önvezető és repülő autókkal, együttműködtek a NASA-val, forradalmasították a publikus email-fiókokat, felvásárolták a világ legnagyobb videómegosztóját, feltérképezték az egész világot, az övék a piacvezető mobil operációs rendszer, a keresőmotorjuk márkaneve pedig azóta köznevesült. Persze, nem minden rózsaszín: a trösztellenes perek során a versenyhivatalok milliárdos bírságokkal próbálják őket kordában tartani, és nem mindig sikerült úgy elhatárolódniuk a gonoszságtól (Don't be evil), mint ahogy azt eredetileg szerették volna. De Brin és Page egy egyetemi kollégiumból eljutottak a világ tetejéig, és semmi jele annak, hogy a Google a jövőben lejtmenetbe kapcsolna.

(Borítókép: Larry Page és Sergey Brin. Bloomberg / Getty Images Hungary)