Jay Y. Lee, a Samsung-csoport alelnöke egy zűrzavaros, 2015-ös fúzió miatt áll bíróság elé. A nyomozás illegális ügyletek, részvények manipulálása és hamis tanúzás miatt indult. A szöuli központi kerületi ügyészség közölte, hogy összesen 11 Samsung-vezetőt helyeztek vád alá – írja a CNN. A cégvezetőket egyelőre nem vették őrizetbe.

Lee-t korábban, 2017-ben már bűnösnek találták vesztegetés és egyéb korrupciós vádak miatt. Akkor öt év börtönbüntetésre ítélték, de a fellebbviteli bíróság döntése értelmében egy év után szabadult. Az előző ügy hónapokig foglalkoztatta Dél-Koreát, sőt egyenesen az évszázad pereként emlegették. A botrány magával sodorta az akkori politikai vezetést is.
Öt évre börtönbe megy a korrupt Samsung-alelnök
A milliárdos cégvezető nem úszta meg szárazon a kormányfő megvesztegetését.
A Samsung Dél-Korea legnagyobb vállalata, becslések szerint az ázsiai ország gazdaságának 15 százalékát adja. Lee az édesapja 2014-es szívrohama után vette át a vállalatcsoport vezetését.