Tech blog

A webes keresők érintésével utazunk

2007. november 15., 10:50 Módosítva: 2009.02.07 11:01

A nagyobb utazási irodák és szállodaláncok weboldalaira a keresőkből, illetve az utazási gyűjtőoldalakról érkezik a látogatók döntő többsége, mutatta ki egy piackutató cég turisztikai felmérése. Ezért a kisebb költésekkel rendelkező turisztikai szolgáltatók nagyon hamar felismerték a keresőkben rejlő lehetőségeket, ugyanis az információszerzés változó módozataival egyre több lehetőség nyílik az egyéni utazásszerezésre, írja a az Arcus Interactive Group közleménye.

Tovább

Fellendülhet a processzorpiac

2007. november 15., 07:33 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Jövőre 7,7 százalékkal bővülnek a globális csippiac eladásai, ami kétszerese az ideinek, közölte a SIA (Semiconductor Industry Association), amely 1977 óta képviseli az amerikai félvezető-gyártókat. George Scalise, a SIA elnöke azt mondta, hogy idén 3,8 százalékkal 257,1 milliárd dollárra nő a félvezetők értékesítése, ami 2008-ban 276,9 milliárd dollárra emelkedik.

A SIA most közölt előrejelzésében feljavította az idei eladási várakozását a júniusban előre jelzett 1,8 százalékos bővülési ütemhez képest, de így is jóval elmarad az év elején jósolt 10 százalékos növekedéstől, részben a csipek árának az esése miatt. A piacból jelentős szeletet adnak a processzorok, az AMD és az Intel termékei, a két gyártó azonban kíméletlen árháborúba kezdett, ami kihatott az egész csipszegmens bevételeire. (MTI)

Videó a lézerfegyveres óriásgépről

2007. november 15., 07:06 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A Gizmodón találtuk ezt a videót a félelmetes amerikai gépezetről, a lézerfegyveres óriásrepülőről.



A tervek szerint a YAL-1 Airborne Laser (ABL) kódnevű módosított 747-es az ellenséges államok fölött járőröz majd, hogy veszély esetén azonnal bevethető legyen. Ha Észak-Korea vagy Irán interkontinentális rakétát lőne ki az Egyesült Államokra, az ABL lenne a védelem első vonala. A repülő orrába épített lézer a tervek szerint még a levegőben megsemmisítené a nukleáris tölteteket, így a gép komoly védelmet jelentene az USA szövetségeseinek is.

A Boeing pár hónapja sikeresen tesztelte az ABL felismerő és követőrendszerét, és nem okozott problémát a célrepülő elégetése sem. A gyártó most a Lockheeddel és a Northroppal együtt a rendszer további tökéletesítésén dolgozik, és abban bízik, hogy 2009-ben már egy ballisztikus rakétával is el tudják végezni a tesztet.

Az ABL egy Boeing 747-400F repülőre épül, ez az emeletes gép legújabb verziója. A repülő polgári verziója 230 millió dollárba kerül, és akár 416 utast is képes szállítani. A Boeing azonban kibelezte, és átalakította a típust, hogy beleférjen a hadsereg elvárásainak megfelelő berendezés. A megawattos teljesítményű lézer a remények szerint alkalmas lehet arra, hogy komoly sérülést okozzon az interkontinentális rakétáknak, de csak akkor, ha a repülő 600 kilométeres távolságon belül járőröz, sőt, bizonyos időjárási körülmények között nem lehet messzebb a gép a célponttól 300 kilométernél.

DivX videók a PS3-on

2007. november 14., 13:54 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A PS3-júzerek nemsokára hozzáférhetnek a DivX videotartalmaihoz a konzolon keresztül, hála a szolgáltató és a Sony közti megegyezésnek. Bár pontos dátumról nincs szó, a DivX a közeljövőt emlegette. Várhatóan egy firmware frissítés után lesz elérhető a funkció.

Megdöbbentő billentyűzet

2007. november 14., 13:15 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Na, ezt mindenképp ki szeretnénk próbálni. Semmilyen jel nem utal arra, hogy használható kütyüről van szó, sőt, első látásra kimondottan használhatatlannak tűnik a gamepad alakú billentyűzet, de a magas sarkú cipő sem a legpraktikusabb találmány, mégis mennyivel kevesebb lenne az emberiség nélküle. Ára még nincs a Warrior Xxtreme-nek, de ha van billentyűzet, amivel szívesen nyomnánk végig a rövidesen érkező UT3-at, akkor az ez.

Jön az új Ferrari laptop

2007. november 14., 12:17 Módosítva: 2009.02.07 11:01
December elején Magyarországon is a boltokba kerülhet az Acer ferraris luxusnotebookja. A Formula 1-es csapatot szponzoráló vállalatnak ez a harmadik generációs Ferrari notesze, az új széria az előző típuscsaládokkal ellentétben csak szubnotesz méretű géppel képviselteti magát.

Tovább

Kétszázezren 3G-znek az országban

2007. november 14., 07:26 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Az elmúlt hónapokban nagyjából két százalék körül stabilizálódott a széles sávú internet-hozzáférések gyarapodási üteme Magyarországon. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) gyorsjelentéséből kiderül, hogy ez szeptemberben sem volt másként. Az első őszi hónapban a négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató ügyfeleinek a száma 2,71 százalékkal, közel 377 ezerre növekedett, míg az ADSL-internetszolgáltatásoké 1,46 százalékkal, 713 ezerre emelkedett. Az öt egykori monopolszolgáltató (Emitel, Hungarotel, Invitel, Magyar Telekom és Monortel), a vezető alternatív szolgáltatók (PanTel, Tele2, GTS Datanet, eTel) és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok (UPC, T-Kábel, Fibernet, DIGI) önkéntes adatközlésére épülő gyorsjelentés szerint a széles sávú hozzáférések száma így összesen 1 millió 90 ezer volt, 20 ezerrel több, mint egy hónappal korábban.
Tovább

A világ leggyorsabb liftje: 84 emelet, 37 másodperc

2007. november 13., 15:56 Módosítva: 2009.02.07 11:01

A tajvani Taipei 101 épület liftje az ötödik emelettől a 89. emeletig 37 másodperc alatt szállítja az utasokat. A Guiness-rekorder lift csúcssebessége 60.7 km/óra, írja a TechEblog.com.

128 gigás flashkártyát ad ki a Samsung

2007. november 13., 11:06 Módosítva: 2009.02.07 11:01

A Samsung bejelentette, két hatvannégy gigás flash memóriát képes egyetlen chipben elhelyezni. Tizenhat darab harminc nanométeres cellát rétegez egybe, így 128 gigás memóriakártyát adhat ki a cég, igaz, legkorábban 2009-ben. A memóriakártyák ára folyamatosan csökken és a nagy méretű kártyák képesek lesznek a hagyományos merevlemezek helyettesítésére is, írja a Gizmodo.

Egymilliós számítógép

2007. november 13., 07:40 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Nem tartott sokáig, hétfő reggel bejelentették az Intel új, 45 nanométeres gyártástechnológiával készülő processzorát, este meg már árulták is a tuningolt verziót. Pontosabban az Alienware árulta, a brutális teljesítményű és külsejű gépeket összerakó gyártónak most sem kell szégyenkeznie. Az Area-51 ALX CF-be az Intel új négymagosa került, az órajelet viszont 4 gigahertzig növelték, ami 33 százalékot tuningot jelent. A gépbe két darab CrossFire Ati Radeon HD 3870-est raktak, és kellően drága is lesz: az alapár 5500 dollár (961 ezer forint), de ezt simán feltornázhatjuk 12 ezer dollárig, igaz, akkor már 128 gigabájtos ssd-t, 2 terabájt merevlemezt, meg minden extrát belepakoltunk a gépbe.

Ultrakönnyű laptop az Apple-től

2007. november 13., 07:38 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Már hónapok óta mennek a találgatások, hogy akkor most milyen is lesz pontosan az Apple szuperminije, egyáltalán, mennyire lesz mini, mikor jön, mit fog tudni. A legújabb pletykák szerint a januári Macworld Expón mutatják be a gépet, amire már régóta vár a maces közösség. A MacBook Pro elődjének, a PowerBooknak még volt 12 colos verziója, aztán az új laptopokból már csak 15 colos meg 17 colos készült. Jelenleg a 13,3-as MacBook a legkisebb az Apple kínálatában, de sokaknak kevés az a szolgáltatás, amit a kistestvér nyújt. A hírek szerint az új MacBook Pro 13,3 colos lesz, viszont nem lesz majd benne optikai meghajtó, így súlya egy kiló körül alakul majd. A könnyítésben segítenek majd az ssd-k is, az új gépben ugyanis a merevlemezeket leváltó memóriaalapú háttértárak lesznek majd a pletykák szerint.

A világ legnagyobb kék halála

2007. november 12., 10:48 Módosítva: 2009.02.07 11:01

A nap fotója Kanadából érkezett; a szemfüles blogger Toronto belvárosában, a Yonge és a Queen street kereszteződésében kaptla le a világ legnagyobb Windows-lefagyását egyszerre négy, egyenként két emelet magas képernyőjén.

Az utca normál esetben egyébként így nézne ki.

Szörnyeteget épít az AMD és a Dell

2007. november 12., 07:02 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A Dell évekig nem forgalmazott semmilyen AMD-processzorral szerelt gépet, aztán megjelentek a társaság kínálatában a csipek, eleinte főleg a Sempronok, hogy mindenki érezze, nem kell olyan komolyan venni az Intel riválisát. Azóta eltelt vagy másfél év, de a társaság csúcsgépeiben, az XPS-ekben a mai napig csak Core 2-esek voltak, ennek azonban vége: az AMD hamarosan megjelenő otthoni csipjei, a négymagos Phenomok belekerülnek a méregdrága gépekbe. A processzorok mellé a gyártó pakol még négy darab Radeon HD 3870 grafikuskártyát, ami szintén az AMD bevételeit növeli, egy-egy eladott XPS-sel tehát lényegesen közelebb kerül majd a kisebbik processzorgyártó a nullszaldós negyedévhez.

Nemcsak itthon megy a torrent-balhé

2007. november 9., 16:37 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Miközben a magyar fájlcserélők a híres-hírhedt BitHUmen torrentszájt szerverének lefoglalásán csámcsognak, és a rendőrség hétfői sajtótájékoztatóját várják, a világ egyik legnagyobb Bittorrent trackere, a Demonoid is lehúzta a rolót. Az oldalon annyi olvasható, hogy megfenyegette őket (illetve azt a céget, ahonnan a szervereiket bérlik) a kanadai lemezkiadó szövetség, és jobbnak látták nem ujjat húzni velük.

Indul a GTA4 reklámkampánya

2007. november 9., 15:20 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Bármikor jelenjen is meg a Grand Theft Auto 4, jó eséllyel az év játéka, és az év botrányjátéka lesz egyszerre. A premier közeleg, amit az jelez a legjobban, hogy elindult a felvezető reklámkampány egy 12 emelet magas graffiti-stílusú óriásplakáttal New Yorkban:

Képek a mű elkészülésének különféle fázisaiból itt.

Eladósorban a Digg?

2007. november 9., 15:14 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Azt beszélik, kérője akadt a népszerű közösségi hírgyűjtő oldalnak, a Diggnek. A titokzatos vevő, aki a pletykék szerint nem webes nagyágyú (vagyis nem a Microsoft, a Google,  vagy Yahoo), hanem a hagyományos média területéről érkezik (konkrétan a New York Timesról és a Washington Postról szól a fáma), 300-400 millió dollárral fut neki a felvásárlásnak.

Még meg sem jelent, de már feltörték az új iPod Touch firmware-t

2007. november 9., 12:47 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Az 1.12-es iPhone firmware-frissítés megjelenése után kiszivárgott az Apple-től az ugyenilyen verziószámú iPod Touch patch. A hackerek persze azonnal ráugrottak, és még azelőtt feltörték, hogy a szoftver hivatalosan megjelent volna.

Az iPhone és iPod Touch törését jailbreaknek nevezi a szleng, ami börtönből való szökést jelent. iPod Touch-nál ez annyit tesz, hogy kiiktatják a szoftvernek azt a részét, ami letiltaná, hogy a kütyü külső programokat is tudjon futtatni, az Apple által telepítettek mellett.

Magyarországon az Acer a piacvezető

2007. november 9., 07:27 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Több mint háromszorosára növelte forgalmát, és ezzel mind a notebook-, mind a teljes PC-piacon az élre ugrott Magyarországon az Acer – közölte ma a tajvani PC-gyártó hazai leányvállalata a Gartner harmadik negyedéves jelentésére hivatkozva. A cég az eredményt az év elején piacra dobott két új portfóliója sikerének tartja.
Tovább

Húszmilliárd a 900 megahertzért

2007. november 8., 14:23 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A 2008-ban lejáró 900 megahertzes koncesszió 7,5 éves meghosszabbításáért tíz-tízmilliárd forintot plusz áfát fizet a két jelenlegi használó cég, a Pannon GSM Távközlési Nyrt. és a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, aki a két cég vezetőjével aláírta a szerződést csütörtökön Budapesten.
Tovább

Íme a videó, amiért megszületett a Youtube:

2007. november 8., 13:58 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Fillérekért a hddvd

2007. november 8., 13:56 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Múlt héten 200 dollár alá eset a Toshiba HD-A2 hddvd-lejátszójának az ára, ami azt jelenti, hogy az amerikai felhasználók 35 ezer forintért elvihették az asztali készüléket. Ha ehhez hozzávesszük, hogy nagyfelbontású lcd-tévét arrafelé már bőven százezer forint alatt is lehet kapni, kijelenthetjük, hogy a nyugati világban elérkezett a hd-világ korszaka. Mivel rövidesen érkezik a lejátszó utódja, a HD-A3, a nagyobb áruházak ki akarták szórni a készleteiket, és tovább csökkentették a HD-A2-es árát, 99 dollárra, 17 ezer forintra. A leárazásnak hála pár nap alatt 90 ezer készülék fogyott, így a hddvd tovább javította pozícióit a drágább bluray-technológiával szemben. Őszintén szólva amíg az egyik stúdió csak a hdvdv-re, a másik meg csak bluray-re dobja ki a filmjeit, akkor is kétszer meggondolnám, hogy melyiket vegyem, ha tízezerért dobnák utánam a készüléket. Kellett a Toshibának meg a Sony-nak belemennie ebbe a formátumháborús hülyeségbe.

Itt a PS3 firmware 2.0

2007. november 8., 12:42 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Megjelent a Sony PS3 2.0-ás firmware-frissítése. Mostantól a gyártó kézikonzolját, a PSP-t használhatjuk távirányítóként is, létrehozhatunk playlisteket a zenékhez és a fotókhoz, és megoszthatjuk képeink nagyfelbontású verzióját. A frissítés után személyre szabhatjuk a menüt, meg még egy rakás újdonságot kapnak a júzerek.

Letölthető az Opera Mini 4

2007. november 8., 12:32 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A magyar Opera-rajongók honlapja, a Magyar Opera ma adta hírül, hogy elkészült az Opera Mini négyes verziója. Az ingyenes böngésző minden Java-kompatibilis telefonon futtatható. Az Opera Link segítségével a telefonon és az asztali gépen használt könyvjelzőket és gyorshívó bejegyzéseket szinkronizálni is lehet. Érdekes lehetőségek még: gombnyomásra el lehet forgatni 90 fokkal a képernyőt, hogy a használó alkalmazkodhasson telefonja kijelzőjének alakjához, s az Opera Mini 4 egy virtuális egeret is tartalmaz. Az újdonságok részletes listája a Magyar Opera honlapján olvasható.

A szoftver telefonról a WAP segítségével a http://mini.opera.com/ oldalról, számítógéppel a telefon típusának kiválasztása után az Opera Mini letöltési oldaláról, valamint sms-sel az Opera Mini SMS-oldaláról tölthető le. (IT.news)

Szeretjük a mosolygós embereket

2007. november 8., 11:43 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Mégis hogy a fenében kapnak minden hülyeségre támogatást a brit tudósok? Most például sikerült kimutatniuk, hogy a mosolygós arc vonzóbb, mint a nem mosolygós. Sőt, Ben Jones, a tanulmány egyik szerzője képes volt megállapítani, hogy azokhoz az emberekhez vonzódunk, akik vonzónak találnak minket. Egy példával élt: ha bemegyünk egy bárba, és az ellenkező nemhez tartozó személy tudomást sem vesz rólunk, nem hívjuk meg egy italra. Ha viszont ránk mosolyog, kialakulhat valami. De a kutatók szerint nem azért kezdünk ismerkedni a második esetben, mert érezzük: van esélyünk, hanem mert vonzóbbnak érezzük a mosolygó arcot. Ezek szerint a kutatóknak még egyszer sem tetszett meg olyan ember, aki nem vigyorgott rájuk teli szájjal. Az aberdeeni és a stirlingi egyetem tudósai bebizonyították, hogy még a legegyértelműbb dolgokat is félre lehet magyarázni, ha túlságosan bonyolult összefüggéseket keres az ember. Vagy ha túl kevés időt tölt a többi ember társaságában.

Megvan a korpagomba genetikai kódja

2007. november 7., 15:30 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Feltérképezték a korpát okozó gomba genetikai állományát, ezzel megnyílt az út a hatékonyabb kezelés lehetőségei felé - közölte a BBC News. Az átlagember fején mintegy tízmillió Malassezia globosa található, s ez a hatalmas mennyiségű gomba az emberi fejbőrben termelődő faggyún élősködik. Ez a faggyú védi és teszi vízhatlanná a hajat és a fejbőrt, valamint megakadályozza kiszáradásukat, megmerevedésüket, széttöredezésüket. A kutatás során kiderült, hogy ez a gomba enzimekkel és egy savas vegyülettel bontja le a faggyút, s ez utóbbi a fejbőr legfelső rétegén áthatolva a bőrsejtek gyorsabb leválását eredményezi: így keletkezik a korpa. Becslések szerint az emberiség fele szenved a korpától, főként a férfiak. A mai korpaellenes samponok ugyan mérséklik a korpásodást, azaz a gombás fertőzést, de százszázalékos védelmet nem nyújtanak. Csak 5 évvel ezelőtt fedezték fel, hogy a legtöbb korpásodást ez a gomba okozza. A nemzetközi kutatócsapat tagjai tízliternyi ilyen gombát sarjasztottak egy tartályban, folyékony nitrogénben lefagyasztották, s ezután apró darabokra törték, és vonták ki belőle a DNS-t. A Malassezia globosa, mint kiderült, a legegyszerűbb organizmus, amelyet eleddig genetikailag feltérképeztek. Génállománya 300-szor kisebb, mint az emberé: 4285 génből áll. A kutatásról az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában (PNAS) jelent meg tanulmány.

Kína is az Antarktiszra megy

2007. november 7., 12:33 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Kína újabb tudományos kutatóállomás építésével kívánja megerősíteni déli-sarkvidéki jelenlétét, hetekkel azután, hogy Nagy-Britannia és Chile a kontinens felosztását tiltó rendelkezések ellenére megújította antarktiszi területi igényeit.
Tovább

Jön a Firefox 3 bétája

2007. november 7., 12:26 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Már nincs messze a Firefox 3 első bétájának kiadása – ez derül ki a böngésző egyik fejlesztőjének blogjából. Az első nyilvános tesztváltozat azonban már most is jó néhány hónapos csúszásban van az eredeti ütemtervhez képest, így nagyon valószínű, hogy a program végleges verziója csak jövőre jelenik meg.
Tovább

Ötmillió dal a PlayNow-ról

2007. november 7., 12:17 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Nem elég, hogy három mobilt leplezett le ma a Sony Ericsson, bejelentette a PlayNow szolgáltatás továbbfejlesztését is. Tavasztól már ötmillió mp3-ban és Windows Media formátumban tárolt dalt érhetnek majd el a júzerek, bár a számonkénti ár még nem nyilvános.

A Sony nélkül készül a Cell utóda

2007. november 7., 11:57 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Úgy néz ki, a Sony túl drágának találja a 32 nanométeres gyártástechnológia kifejlesztését, ezért nem vesz részt benne: magára marad a két partner. Az IBM és a Toshiba várhatóan tehát a japán cég nélkül fejleszti ki a PS3-ban is dolgozó Cell processzor utódját. A 2010-ben érkező következő generációs csipben két központi mag és 32 szinergikus processzormag lesz, szemben a Cell 1+8-as felosztásával. Ennek a csipnek 1 teraflops lesz a teljesítménye, ami négyszerese a mostaninak. Összehasonlításul egy négymagos Intel processzor teljesítménye 40 gigaflops körül alakul, persze a két terméket nem érdemes összehasonlítani, és a teljesítménykülönbség csak specifikus alkalmazások esetén jelent előnyt a Cellnek.

A T-Mobile levédette a magenta színt

2007. november 7., 10:18 Módosítva: 2009.02.07 11:01
5

A ColourLovers blog díerítette ki, hogy a Deutche Telekom levédette a T-Mobile logójában használt magenta színt az amerikai szabadalmi hivatalnál. Ez persze nem azt jelenti, hogy a világon senki más nem használhatja többet ezt a színárnyalatot:

A tiltás csak a konkurens telefontársaságok hirdetéseire vonatkozik, viszont nem csak erre az egy árnyalatra, hanem azokra is, amik szabad szemmel összetéveszthetők vele (tehát nem lehet azzal trükközni, hogy egy leheletnyit sötétítünk/világosítunk rajta).

Bár elég meglepőnek tűnhet a szabadalom, egyáltalán nem egyedi: többek között a Starbucks kávézólánc, a UPS gyorsposta és az Orange mobilcég is levédette már a logójában használt jellegzetes színeket.