Tech blog

Egyesül a Magyar Telekom és az Emitel

2007. június 29., 13:33 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A Magyar Telekom pénteki rendkívüli közgyűlése jóváhagyta, hogy a T-Online hozzáférési üzletága beolvadjon a Magyar Telekomba, amely egyébként egyesül az Emitellel. A cégbíróság várhatóan szeptember 30-án jegyzi be az átalakulást. Az Emitel igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjai lemondtak tisztségükről. A közgyűlés módosításokat fogadott el a Magyar Telekom alapszabályában is, amellyel az államot megillető szavazatelsőbbségi  részvény, az úgynevezett aranyrészvény megszüntetéséről szóló törvénynek felel meg a cég. Ez annyit takar, hogy az egy darab, tízezer forint névértékű, névre szóló "B" sorozatú szavazatelsőbbségi részvényt 100 darab, egyenként 100 forint névértékű "A" sorozatú, névre szóló, dematerializált törzsrészvénnyé alakította át, és az aranyrészvényhez kapcsolódó elsőbbségi jogokat megszüntette. (MTI)

Az ásítás hűti az agyat

2007. június 29., 13:25 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Kutatók szerint az ásítással növeljük a vérnyomást, többször ver a szívünk is, és javul agyunk vérellátása. Andrew és Gordon Gallup - New York állam egyetemének munkatársai - első kísérletükben 44 diákot teszteltek, azt vizsgálva, hogy vajon az egyes légzési technikák befolyásolják-e az ásítás fertőző hatását. A kísérletben részt vevőknek ezért csak orron vagy csak szájon át lehetett lélegezniük. A diákoknak rövid videofelvételeket mutattak, amelyeken emberek nevettek, közömbös arcot vágtak, vagy ásítottak, és a kutatók számolták, hogy közben hányszor ásítottak a résztvevők. A kizárólag orron át lélegzők csoportjában senki nem ásított a kísérlet során, miközben az összes többi csoportban a résztvevők fele ásított. Ez azzal lehet összefüggésben, hogy az orron át való légzés során a vér a szaglószerv belsejében lehűl, így nem igényel további hűtést, például az ásítás segítségével.

Egy másik kísérlet során ugyanazokat a filmeket vetítették le, miközben a nézőket arra kérték, hogy hideg, meleg vagy szobahőmérsékletű csomagot szorítsanak a homlokukhoz. Akiknek a hideg csomag jutott, azoknak nem kellett ásítaniuk. A másik két csoport tagjainak egyharmada viszont ásított. Az eredményekből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az ásítás az agy hőszabályozásának eszköze, és a környezet hőmérséklete csakúgy hatással van rá, mint a bonyolult logikai feladatok. Akinek tehát hideg fejre van szüksége, nyugodtan ásítson - írja a német hetilap online változata. (MTI)

Konzolon is megjelenik a Civilization

2007. június 29., 12:13 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Civilization Revolution néven új generációs konzolokon és hordozható játékgépeken is megjelenik Sid Meier népszerű stratégiai játéka. Az egészet teljesen újraírják, tehát nem a korábbi kiadásnak a módosított változatát készítik el. Egyelőre csak annyit lehet tudni a játékról, hogy tizenhat népet lehet majd irányítani, a játékosok az interneten is összecsaphatnak, lesznek toplisták, extra letölthető tartalmak. A játékosok akár beszélgethetnek is majd egymással.

Végső útjára készül az Opportunity

2007. június 29., 11:25 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Az Opportunity készen áll arra, hogy leereszkedjen a félelmetes Viktória-kráterbe, ahonnan talán soha nem tud visszatérni. A marsi küldetést irányító tudósok azonban csöppet sem bánkódnak, az űrjármű ugyanis tizenkétszer hosszabb ideje működik, mint amennyit eredetileg terveztek. A kutatók azért kíváncsiak a kráterre, mert a kitett falakon régebbi sziklákat vizsgálhatnak meg, amelyek sokat elárulhatnak a Mars vizes múltjáról. A NASA JPL képén az Opportunity által bejárt út látható.


Megjelent az átlátszó lcd

2007. június 29., 10:47 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Egy optikai fejlesztésekkel foglalkozó tokiói cég átlátszó lcd kijelzőt készített. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem látszanak a rajta megjelenített videók, csupán arról van szó, hogy a vállalat a hagyományos háttérvilágítást lecserélte egy folyadékkristályos optikai filmrétegre, amelyet a felhasználó mozizás közben ki tud kapcsolni, így meg tudja nézni, hogy mi van a tévé mögött. Normális esetben persze a fehér falon vagy a szekrény hátlapján kívül semmi nincs a tévé mögött, az új technológiának köszönhetően azonban ez megváltozhat. Mögé lehet rakni a családtagok fényképét, vagy akár egy másik tévét is, így a mozifilmek unalmasabb jelenetei közben át lehet kapcsolni a híradóra, egy másik filmre, vagy lehet egy kicsit konzolon játszani.

A volt Google-alkalmazott kitálalt

2007. június 29., 07:44 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Egy korábban a Google-nél, most a Microsoftnál dolgozó férfi kitálalt. Mondanivalójának lényege, hogy a munkahelyi körülményeire oly büszke Google túl szép képet ad a kívülállóknak, mert valójában sokkal többet dolgoznak, és kevesebbet kapnak az alkalmazottak, mint a Microsoftnál.

A névtelen forrás szerint bár a hivatalos munkaidő általában délelőtt 10 és délután 6 óra közé esik, mindenkinek elérhetőnek kell lennie e-mailen napi 24 órában a hét minden napján, és a legtöbb alkalmazott az estéit munkával tölti otthon. A munkaidő húsz százalékában kidolgozható saját projekt legenda, valójában a cégnél nem erőltetik a dolgot. Nincsenek barátságos, személyre szabott munkaterületek, ráadásul kevesebb a fizetés, mint a Microsoftnál, s az egészségügyi ellátás is rosszabb.

A blogokban már elindult a találgatás, hogy vajon ki a titokzatos leleplező, de az IT.news szerint inkább a Microsoft támadásáról lehet szó: a két cég között totális háború zajlik, és a redmondi vállalat a Google hírnevén próbált rontani valamennyit a névtelen alkalmazott mögé bújva.

 

Fizetésért a sorban, iPhone-ra várva

2007. június 28., 16:05 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Fizetett sorban állók várják az amerikai nagyvárosokban a péntek este hat órát, amikor megjelenik az iPhone, az Apple informatikai óriáscég első mobiltelefon-modellje. A profi várakozók több száz dollárt keresnek. Sokan már szerdán letáboroztak az Apple vagy az AT&T mobilszolgáltató üzletei előtt. Szép számban akadnak spekuláló sorban állók is, akik pénteken majd annak adják át a helyet, aki a legtöbbet fizet. (via MTI)

Félnek a katonák a Google Earthtől

2007. június 28., 13:12 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Az Egyesült Államok légierejének biztonsági vezetője csütörtöki nyilatkozatában annak az aggodalmának adott hangot, hogy a kereskedelmi forgalomban elérhető népszerű online térképes alkalmazások (mint például a Google Earth) komoly biztonsági kockázatot jelentenek.

David Deptula tábornok szerint nem kétséges, hogy ezek az alkalmazások, mint már volt is rá példa, segíthetnek mind a terroristáknak, mind a hadseregeknek hadműveleteik megtervezésében. Véleménye szerint ez a közkinccsé vált technológia, mely korábban csak a nagy költségvetésű állami hadseregek számára volt elérhető, az eddig titokban tartott helyek felfedéséhez vezet, s alapjaiban forgatja fel a biztonságpolitikáról vallott nézeteket.

A tábornokot újságírók megkérdezték ezek után, hogy vajon terveznek-e komoly lépéseket, például a katonailag kritikusnak tartott területek elhomályosítását vagy alacsony felbontásúra redukálását. Deptula erre azt válaszolta, hogy a hadsereg részéről nem tud ilyen törekvésekről, s nem is híve a megszorításoknak. (via IT.news)

Három osztállyal indul az internetes szakközép

2007. június 28., 13:08 Módosítva: 2012.10.19 13:37
A 2007/08-as tanévre a várakozásokat felülmúlva összesen 74 fő – köztük 28 lány – iratkozott be az Első Magyar Webgazdasági Szakközépiskolába, így a tervezett kettő helyett 3 osztállyal kezdheti meg a működését az internet fejlődésével létrejött új ismereteket – köztük weborientált vállalkozásmenedzsmentet, webfejlesztést, webüzemeltetést, webtervezést – oktató középiskola. Az iskolát elsősorban Erdőkertes, Veresegyház, illetve a kistérség más közeli részein lakó tanulók választották. Az első tanévben a szakmai tanulmányok informatika összefoglaló név alatt futnak, az órák tartalma pedig a webgazdasági tananyaghoz igazodik. Az elmúlt hónapokban nemcsak a tanulók csapata, hanem a tanári gárda is összeállt, már csak egy-két általános tantárgyhoz keres tanárt az iskola vezetősége.

Az iskolát a Webdidaktika az Oktatás és az Információs Társadalomért Alapítvány alapította és látja el a fenntartói feladatokat. Az alapítvány elsődleges célja a webgazdasági ismeretek terjesztése különböző képzéstípusok – például államilag elismert képzések, tanfolyamok, tréningek, konferenciák, stb. – formájában. A szervezetet az informatikaoktatás terén régen munkálkodó szakmai kör hozta létre, amely mögött egyetemi karok (ELTE, Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem) állnak, illetve olyan nagy cégek segítik munkáját, mint például az Oracle, amelynek a társadalmi szervezeteként működő Magyarországi Oracle Felhasználók Egyesülete a Webdidaktika Alapítvány egyik alapítója. (via IT.news)

Elmarad a DirectX 10 premiere az Intelnél?

2007. június 28., 13:07 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Komoly esély van rá, hogy az Intel 3 Series (Bearlake) alaplapi lapkakészletcsalád G35 típusú tagja éppen egyik legfőbb exkluzivitását lesz kénytelen nélkülözni a megjelenését követő hónapokban – állítja gyártói forrásokra hivatkozva a tajvani DigiTimes híroldal. A lap azt írja, hogy a hamarosan piacra kerülő lapka integrált grafikus magja megjelenésekor még nem fogja támogatni a Vistával bevezetett DirectX 10 API-t, az ehhez szükséges eszközillesztőkkel ugyanis nem készültek el időben az Intel programozói.

Tovább

Szinte biztosan őszre tolódik a Barcelona bevezetése

2007. június 28., 13:04 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A napokban több forrástól kiinduló, egymással gyakorlatilag összecsengő híresztelések erősítik meg bizonyos elemzőcégek és gyártók kételyeit azt illetően, hogy az AMD új generációs mikroarchitektúrájára épülő, Barcelona-magos Opteron szerverprocesszorai még a nyáron forgalomba kerülnek. Bár az AMD illetékesei továbbra is júliusi (az óvatosabbak már augusztusi) rajtot kommunikálnak, lapértesülések szerint ekkor voltaképpen csak egy típus és néhány, a véglegeshez közeli tesztváltozat készül majd el, melyekhez jóformán csak a média, illetve a kiváltságos partnerek juthatnak hozzá.
Tovább

Most már tényleg jöhet a DDR3

2007. június 28., 13:00 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Az iparág gyakorlatilag összes szereplőjét magába tömörítő JEDEC szabványalkotó testület a hét elején véglegesítette a pc-k új generációs memóriaszabványát, mely az elkövetkező években a DDR és DDR2 szabványok nyomdokiba lép majd. A DDR3 technológia – ahogy neve is jelzi – működési elvét tekintve alapvetően nem tér el elődeitől, néhány új fejlesztésnek és a modernebb gyártásnak köszönhetően azonban előremutatóbb technológiát képvisel.
Tovább

Olcsó pc-ket gyárt a Microsoft

2007. június 28., 05:56 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Az Inquirer szerint a Microsoft olcsó pc-k gyártására adta a fejét, igaz, azokat egyelőre csak Indiában tervezi árusítani. Az 500 dollárnál, 100 ezer forintnál olcsóbb gépeket a Zenith és Wipro cégekkel közösen fejlesztette a Microsoft, és AMD processzorok hajtják majd. A redmondi vállalat a pc-ket elsősorban oktatási célokra fejlesztette, és a feladatnak megfelelő szoftvert is telepítenek rájuk. A piaccal biztos nem lesz gond: az egymilliárdos országban csak a lakosság két százalékának van számítógépe, van hova bővülni. A Microsoft nem hozta nyilvánosságra a teljes specifikációt, az IQ PC névre keresztelt konfigurációt júliusban mutatják be, a forgalmazás novemberben indul.

Lefeküdt a TorrentSpy és az ISOHunt

2007. június 27., 19:21 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Pár hete írtuk meg, hogy a hollywoodi filmstúdiókat képviselő MPAA nekiment az egyik legnépszerűbb torrentkereső weboldalnak, a TorrentSpynak. Az MPAA még 2006 . februárban perelte be az oldalt, és az ügyben eljáró bíró idén májusra hozta meg a döntést, miszerint a TorrentSpynak rögzítenie kell felhasználói adatait, és át kell adnia a felperesnek. A TorrentSpy fellebbezett, mire az MPAA bizonyítékok visszatartásával vádolta.

A legújabb fejlemény az, hogy a weboldal a FileRights nevű szűrőprogram használatával próbál jó pontot szerezni a szerzői jogok miatt zabos filmeseknél és a bíróknál. A FileRights egy adatbázis alapján automatikusan szűri az illegális tartalmat, egyelőre csak Amerikában. A TorrentSpy lépését követte az ISOHunt is, ami szintén folyamatos harcban áll a jogvédőkkel. A korábbi bírói ítélet hírére már több júzer átszokott meghívásos torrentoldalakra, ez a tendencia valószínűleg most tovább fog erősödni.

"Hi, I'm a Mac. And I'm a PC"

2007. június 27., 16:28 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Miután csendesen beletörődtünk abba, hogy még pár napig minden tech-hír az iPhone-ról fog szólni a széles nagy interneten, az Apple marketinggépezet tiszteletére emlékezzünk meg legutóbbi zseniális reklámkampányukról, a "Hi, I'm a Mac. And I'm a PC" sorozatról, méghozzá annak rapben előadott paródiájával a MACorPC.org előadásában:

 

Elkészült a világ leghosszabb hídja

2007. június 27., 15:48 Módosítva: 2009.09.28 09:46

Négy év építkezés után Kínában elkészült a világ leghosszabb hídja, ami a Hangzhou-öböl felett ível át a Sárga-tengeren, és 80 km-re rövidíti le az utat Sanghaj és Ningbo iparvárosa között. A híd 35 és fél kilométer hosszú, a felépítése másfél milliárd dollárba került, és a forgalom jövő év elején indul meg rajta, amint végeztek a rajta áthaladó kétszer hatsávos autópályával.

A világ legkisebb hópelyhe

2007. június 27., 10:24 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Mindössze hat vízmolekulából álló hókristályt hozott létre egy brit-német kutatócsoport - jelentette az MTI. A világ legkisebb hópelyheit az abszolút nulla fok közelére lehűtött, víztaszító fémfelületen születtek meg. A természetben a jégkristályok gyakran mikroszkopikus méretű porszemek körül alakulnak ki; ezek a kristályok adják az alapot a felhőképződéshez. A mostani kutatás révén jobban megérthetjük a vízmolekulák és az atmoszférában lévő porrészecskék kölcsönhatását, aminek a Föld klímájára döntő befolyása van.

Már kaphatók a kínai iPhone-klónok

2007. június 27., 10:14 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Még két nap van hátra az iPhone hivatalos megjelenéséig, de Kínában már elérhető az első klón (hamisítvány?), a tPhone. Ránézésre teljesen olyan mint az Apple telefonja, de a videóból kiderül, hogy a kínaiak a kritikusok által hiányolt cserélhető aksit és SIM-kártyát is beletették a maguk verziójába.

Érdemes megfigyelni, hogy a kínai iPhone a jellegzetes Windows-hanggal indul.

Jetpack 37 millióért

2007. június 27., 09:59 Módosítva: 2013.08.13 15:05
1

Végre a valóságban is kipróbálhatjuk minden B-kategóriás sci-fi és videojáték egyik legkúlabb kütyüjét, a hátra szerelhető rakátát, avagy jetpacket, ami valószínűleg minden eddiginél szabadabb repülési élményt ad a bátor (és vastag pénztárcájú) vállalkozóknak.

A Jetpack International cég a karácsonyi szezonra időzítve, december elején dobja piacra az első, kereskedelmi forgalomban kapható jetpacket, ami hidrogén-peroxiddal működik, 19 percnyi repülést biztosít legfeljebb 130 km/h sebességgel, 75 méteres magasságig. Mindezért aprópénznek tűnik a 200 ezer dolláros ár (37 millió forint), ami már magában foglalja a repülési tanfolyamot is.

Ha valakit még ez sem győzött meg, íme a prototípus akcióban:

 

A német Gmail megszüntetésével fenyegetőzik a Google

2007. június 27., 09:42 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Új, minden eddiginél szigorúbb adatvédelmi törvény vár elfogadásra Németországban, ami gyakorlatilag megszüntetné a névtelen email-fiókokat, illetve kötelezné a szolgáltatókat arra, hogy gyűjtsék, tárolják, és adott esetben adják át a hatóságoknak a felhasználóik adatait. A Google szerint a 2008-tól érvénybe lépő szabályozás összeegyeztethetetlen az adatvédelmi elveikkel (emellett értelmetlen is, hiszen csak annyi hatása lenne, hogy a személyiségi jogaikra háklisabb németek külföldi szolgáltatót választanak). A cég adatvédelmi tanácsadója egy német lapnak adott interjújában kijelentette: ha a törvény életbe lép, egyszerűen kikapcsolják a Gmailt Németországban.

Az angolok jobban szeretik a mobilt a szexnél

2007. június 27., 09:29 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A London School of Economics kutatói közel 1300, 16 és 64 év közötti alany részvételével azt mérték fel, mennyire ragaszkodnak az emberek a mobiltelefonjukhoz. A válaszolók egyharmada egymillió fontért sem mondana le a mobiljáról egy hónap erejéig, illetve a "miről mondanál le inkább?" kérdésre válaszolva a 16 és 24 év közöttiek a mobiltelefont fontosságban az alkohol, a csokoládé, a kávé, a tea (figyelem: angolokról van szó!) és a szex elé helyezték.

Bíróság előtt az aradi NASA-hacker

2007. június 26., 18:53 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Elkezdődött Aradon a per a 22 éves Victor Faur ellen, aki behatolt több amerikai állami szerv, köztük az űrkutatási hivatal (NASA) informatikai rendszerébe. A román főügyészség szervezett bűnözésért felelős ügyosztálya kedden terjesztette elő a vádiratot. Eszerint az informatikus végzettségű fiatalember illegálisan behatolt többek között a NASA, a tengerészgyalogság és az energetikai minisztérium szerverébe. A román állambiztonsági törvények megszegése miatt 12 évig terjedő börtönbüntetést kaphat. Ügyében első fokon az aradi bíróság dönt. A vádirat alapján a hacker 2005 szeptembere és 2006 októbere között több ízben bejutott az amerikai adatbázisokba és megváltoztatta a beállításokat. A helyreállítás költsége az érintett kormányhivatalok szerint összesen 2 millió dollárra rúg (367 millió forint), és a kárt a tettesnek meg kell térítenie. Az FBI, a szövetségi nyomozó hatóság kérésére a bukaresti rendőrség tavaly decemberben indított nyomozást az ügyben. Victor Faur többször elmondta, hogy nem tartozik semmiféle szervezett bandához és csak a biztonsági rendszerek hibáira akarta felhívni a figyelmet. "Az egész csak játék volt, nem akartam ártani senkinek" - mondta a tárgyaláson az orvoscsaládból származó fiatalember. (via MTI)

Atlantisz a Keleti-tenger partjánál volt?

2007. június 26., 14:13 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Atlantisz létezett, de nem ott, és nem úgy, ahogy eddig gondolták, írja az MTI. A mai Keleti-tenger (Balti-tenger) fenekén ugyanis 8 ezer esztendős emberi települések vannak, amelyeket 100 év alatt borított el a víz, amikor elolvadtak a gleccserek. A Süllyedő partok (Sincos) nevet viselő projekt kutatói az elmúlt hetekben arra a következtetésre jutottak, hogy emberi települések nyomai a Keleti-tenger mai medrében beljebb is találhatók. Úgy vélik, hogy a lengyel és a litván partok előtt is hasonló a helyzet, de ott eddig nem folytak kutatások. A Sincos projekt 2002-ben indult, a Német Kutatási Közösség (DFG) támogatásával még két évig folytatódik és a jégkorszak utáni történésekkel foglalkozik. A tengerfenékről eddig mintegy 6 ezer régészeti lelet került elő.

Tovább

Nem tárgyalja az Európa Tanács az intelligens tervezést

2007. június 26., 12:39 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Darázsfészekbe nyúlt az Európa Tanács parlamenti közgyűlése: a testület keddi ülésére jelentés készült a darwini evolúciós tanokkal szembenálló isteni teremtéselméletnek az oktatásban való megjelenéséről, ennek veszélyeiről, de a közgyűlés végül úgy döntött, hogy nem vitatja meg a dokumentumot. A jelentés szerzője, egy francia szocialista képviselő felháborodottan reagált: mint mondta, a teremtéselmélet már kontinensünkön is kezd teret nyerni, írja az MTI. A vita elhalasztásában fontos szerepet játszott a közgyűlés konzervatív-kereszténydemokrata pártcsoportja, amelynek vezetője azt mondta, hogy a dokumentum kiegyensúlyozatlan volt. "Készek vagyunk a vitára, de tisztázni kellene, hogy politikai szerv vagyunk-e, vagy tudományos akadémia" - tette hozzá.

2005-ben már született bírósági döntés az Egyesült Államokban közel tíz éve folyó teremtéselméleti vitában. Az amerikai szövetségi bíróság december huszadikán úgy határozott, hogy tilos a természettudományos tanórákon tényként oktatni a diákoknak azt az elméletet, hogy természetfeletti erők hozták létre a világot. Részletek az amerikai döntésről ebben a cikkben.

10 éve menő az űrbetemetkezés: lője ki szerettét a kozmoszba!

2007. június 26., 11:57 Módosítva: 2009.02.07 11:01

Éppen tíz éve küldték a világűrbe az Űrszekerek című tv-sorozat megalkotójának hamvait. Gene Roddenberry földi maradványait Clyde Tombaugh-nak, a Plútót felfedező csillagásznak, Gordon Copper amerikai űrhajósnak, James Doohannek, az Űrszekerek színészének és Eugene Shoemakernek, több üstökös felfedezőjének a hamvai követték a kozmoszba. Rajtuk kívül az egek számos ismeretlen szerelmese - akik számára hozzátartozóik nem találtak megfelelőbb tiszteletadást - választotta az utazást a végtelenbe a helyi temető helyett, írja az MTI.

A világűrbe küldés nem jelent többet, mint néhány grammnyi hamunak egy kapszulába történő elhelyezését, amelyet majd egy kereskedelmi vagy kutató műhold magával visz. 2012-re évente akár 10 ezer űrtemetést is tarthatnak a texasi Houstonban működő Space Services (Űrszolgáltatások) cég szerint, amely megvetette lábát e szokatlan, ámde ígéretesnek látszó piacon.

Tovább

A klímaváltozás elpusztítja az európai történelmet

2007. június 26., 11:30 Módosítva: 2009.02.07 11:01

A sebezhetőség atlasza címet viseli az a tanulmány, amelyet hét európai ország tudósai állítottak össze. Azt vizsgálták, hogyan hat a klímaváltozás márványra, mészkőre, fára és más, régi építőanyagokra. A biológusok, vegyészek, geológusok és klimatológusok által készített tanulmány szerint az emelkedő hőmérséklet és a gyakoribb, nagy erejű esőzések komolyan veszélyeztetik azokat az építészeti és kulturális értékeket, amelyek évszázadok természeti csapásait és háborúit egyaránt átvészelték. Az atlasz felsorolja azokat a régiókat, amelyek különösen veszélyeztetettek a globális felmelegedés miatt. A viharok és áradások számának várható növekedése mellett figyelembe veszik a korróziót is, amit például a sókristályok a középkori templomablakokon okoznak.

Tovább

A pénz is terjesztheti az influenzát, takonnyal keverve még inkább

2007. június 26., 11:09 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Svájci kutatók szerint az influenza egyes vírusai bizonyos esetekben akár több mint két héten át is megélnek egy papírpénzen. A genfi kutatók először magát a vírust csepegtették svájci bankjegyekre, majd megállapították, hogy egyes vírustörzsek csupán két óráig maradnak életben, ám a legelterjedtebb influenzavírus, a H3N2 72 óráig bírja. Valamennyi vírustörzs tovább maradt életben, ha emberi orrváladékkal együtt juttatták a bankókra. Az egyik vírustörzs, amely önmagában csak két óráig bírta a svájci frankon, orrváladékkal 24 óráig maradt életben. Egyes vírustörzsek viszont 17 napig tenyésztek a papírpénzen. Vitatott, hogy az influenzavírus mennyire terjed a levegőben, ám abban egyetértenek a kutatók, hogy ha egy influenzás ember megérint valamit, aztán azt valaki más is megérinti, akkor ezáltal továbbterjed a vírus. (via MTI)

Halál a Windows Longhornra!

2007. június 26., 06:19 Módosítva: 2009.02.07 11:01
Amint az várható volt, a Microsoft leállíttatta azt a projektet, amelyet a Windows Vistával elégedetlen felhasználók egy csoportja indított az operációs rendszer eredeti, a végleges verzióból végül kihagyott újdonságokat tartalmazó változatának feltámasztására. A Longhorn Reloaded néven futó kezdeményezésben részt vevő néhány programozó a fonalat ott vette fel, ahol a Microsoft elhagyta: a 2004-es WinHEC-en kiadott 6.0.4074-es tesztkiadást kezdték el adjusztálni. Tény, a szoftvervállalat nem sokkal később jelentette be, hogy kihagyja az operációs rendszerből a merevlemezen tárolt adatok adatbázis-szerű rendezését és keresését lehetővé tévő Windows File System – röviden WinFS – fájlrendszert, az új kernelt pedig lecseréli a Windows Server 2003-ban használtra.


Eddig jutottak

Egyetlen módosított verzió kiadására futotta az időből, mielőtt a Microsoft lépett: a múlt héten a szoftvervállalat a projekt azonnali leállítására szólította fel a résztvevőket. Az egyik ötletgazda, Jean-Marie Houvenaghel a Longhorn Reloaded fórumban közölte a hírt, bejelentetve, hogy az első kiadásra mutató linkeket eltávolították – és ha a fórumozók újra elérhetővé tennék azokat, ismét eltávolítják – az oldalról. Azt ugyan nem írta le, hogy a Microsoft mire hivatkozva kérte a maszek fejlesztés leállítását, de ez könnyen kitalálható, hiszen a Windows végfelhasználói licencszerződése nem engedi meg a program módosítását és a buherált változatok terjesztését. (via IT.news)

Gyorsult a PSP processzora

2007. június 25., 14:59 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A PlayStation Portable május 31-én kiadott frissítése (v3.50) lehetővé tette a hordozható konzol és a Playstation 3 összekapcsolását, egy igen fontos változást azonban nem vert nagy dobra a Sony: felpörgette a PSP processzorát is, amelynek a sebessége eddig mesterségesen volt visszafogva 266 megahertzre. Most már 333 megahertzen ketyeg a proci. Nagy kérdés, hogy ennek milyen köetkezménye lesz az akku teljesítményére, a Sony ugyanis pont az energiafogyasztás megzabolázása miatt fogta vissza a procit.

A Trusted Reviews szájt szerint a Sony azért tekerte fel a PSP processzorát, mert egy újradizájnolt PSP-t akar piacra dobni, amellyel felveheti a versenyt a Nintendo DS Lite játékgéppel. Ebben az esetben meg kell különböztetni a PSP-t az új, könnyített verziótól.

Szerves szigetelés gombából

2007. június 25., 14:34 Módosítva: 2009.02.07 11:01
A gomba nem tipikus építőanyag, két amerikai kutató mégis ebből próbál tűzálló hőszigetelést készíteni. Eben Bayer és Gavin McIntyre szabadalmaztatott "Greensulate" formulája alapján gyakorlatilag vízből, lisztből, laskagomba-spórákból és perlitből lehet kiváló tűzálló szigetelést készíteni.

A szigetelést úgy gyártják le, hogy egy 18x18 centiméteres formába vizet, ásványi anyagokat, keményítőt és hidrogén-peroxidot öntenek, majd beültetik a gombasejteket. A hidrogén-peroxid akadályozza meg a más fajok növekedését. Sötétben a sejtek megeszik a keményítőt, és több ezer gyökérszerű fonalat növesztenek. Két hét alatt elkészül a két és fél centiméter vastag panel, és már csak ki kell szárítani, hogy megakadályozzák a gomba további növekedését.

A páros abban bízik, hogy termékük hamarosan sok vevőre talál, mert mostanában roppant népszerűek a zöld építőanyagok. Még azonban legalább egy évet kell dolgozniuk a gomba alapú szigetelés piacra dobása előtt, és korszerűbb berendezésekre is szükségük lesz a további kísérletezéshez - az anyagokat eddig az ágyuk alatt növesztették.