- Tech
- Cellanapló
- középkategória
- mobiltelefon
- okostelefon
- samsung galaxy a52s 5g
- honor 50
- huawei nova 9
- realme gt master edition 5g
- 5g
- termékteszt
Milyen mobilt válasszak, ha nem kell csúcskészülék?
További Cellanapló cikkek
- Egyet előre-, kettőt hátralép jövőre az Apple
- Eddig nem látott funkcióval debütálhatnak a Samsung jövő évi csúcskészülékei
- Rajongóknak szinte kötelező: szó szerint varázslatos lett a Harry Potter-telefon
- Máris befutott az Android 16 első előzetes kiadása
- Megállíthatatlan hegyomlásként zúdul ránk az Asus új telefonja
Ha új telefon vásárlásán gondolkozik, és nem akar rá egy vagyont elkölteni, valószínűleg nem a csúcskategóriás, három-négyszázezer forintos készülékek között fog válogatni. Ez azonban némileg megnehezítheti a választást, mert míg az abszolút csúcsnak szánt mobilok teljesítményben, extra funkciókban vagy formában olyat próbálnak nyújtani, amivel kitűnnek a konkurensek közül, addig a középkategóriás mobilokra, kiemelten a drágább készülékekre, amelyek már tudnak annyit nyújtani egy átlagos felhasználó átlagos igényeinek kielégítésére, mint egy csúcsmobil, mégsem kerülnek egy kisebb vagyonba, simán mondhatjuk, hogy egy kaptafára készülnek.
Nem is tévednénk, ha ezt mondanánk. (Tegyük félre azt a gondolatot, hogy az összes telefon egy kaptafára készül, mert az összes csak egy üvegnégyzet. Bár ebben is van igazság.) Tökéletes példája a középkategóriás klónok háborújára az idei év mobilterméséből kiválogatni azokat a készülékeket, amelyek a Qualcomm Snapdragon 778G (SM7325) lapkája köré épülnek. Ha megnézzük a listán szereplő mobilok magyarországi árát, több tízezer forintos különbségeket találhatunk, amit a hardver önmagában nem indokolna. Ez pedig nehéz helyzetet teremt, hiszen a mobilok iránt kevésbé érdeklődő vásárló így simán találhatja magát olyan helyzetben, hogy jóval többet fizet egy telefonért, amelynek tudását megkaphatná negyven-ötvenezer forinttal olcsóbban is.
Éppen ezért a Xiaomi Mi 11 Lite 5G NE (igen, tényleg ez a neve, itt még az Index telefonhatározója is csak nehezen segít) kivételével összeszedtük szerkesztőségünkben azokat a telefonokat, amelyek jelenleg megtalálhatók a magyar piacon, hogy összehasonlítsuk őket, és megpróbáljuk kiválasztani azt, amelyik a legjobb választás ár-érték arányban.
Versenyben tehát a Honor 50 5G, a Huawei Nova 9, a Realme GT Master Edition 5G és a Samsung Galaxy A52s 5G.
Hogy egyszerűbb legyen, a cikkben a továbbiakban csak a gyártók nevével különböztetjük meg az egyes modelleket.
Dizájn és kijelző
Az, hogy mit tartunk szépnek, szubjektív, így azt nem dönthetjük el ön helyett, hogy melyik telefon dizájnjára mondja azt, hogy szép. A Honor és a Huawei konkrétan ugyanúgy néz ki, előbbi hátlapjának kristályos csillogására a fotós kollégák egyöntetűen azt mondták, hogy bazári. Ami engem jobban zavart, hogy a hátlap felülete egyedül a Honor esetén fényes, így jobban gyűjti az ujjlenyomatokat a konkurenseknél. A Huaweien és a Samsungon hiába a matt felület, a nagy méretű telefonok csúsznak. A Realme a Voyager Grey-kivitelből adott kölcsön egyet, ez matt, bőrhatású műanyagot jelent, amelynek felülete leginkább egy bőröndéhez hasonlít. Ez két szempontból is pozitív: a telefon háta nem lesz maszatos a kezünktől, és könnyebben kézben is marad.
Mivel mind a négy mobil kijelzője nagyobb 6,4 hüvelyknél, így az egykezes használat nem egyszerű. Szoftveres egykezes mód segít, és a Samsung kivételével a gyártók adnak egy-egy szilikonból készült tokot a telefon mellé. Ha ebbe bebújtatjuk a készüléket, könnyebben akrobatikázhatunk vele egy kézben tartva is, és a készülékház sarkai is nagyobb biztonságban lesznek a véletlen esésektől, ütődésektől.
Utóbbi főként a Huawei és a Honor esetén fontos. Ezeknek a mobiloknak a kijelzője ugyanis pont úgy hajlik a sarkokon, mint a csúcskészülékeké. 75 fokban, hogy pontosak legyünk. Dizájnos, szép, viszont használat szempontjából nekem zavaró. Zavaró, mert a fény látványosan másképp törik a kijelző azon részén, amelyik hajlik, így torzul a megjelenített tartalom is; ráadásul a szoftver évekkel az első hajlított kijelzős mobil megjelenése után sem tudja rendesen kezelni a fantomérintéseket, vagyis amikor nem szándékosan az ujjbegyemmel, hanem véletlenül a tenyeremmel érek a kijelzőhöz. A Samsung és a Realme kijelzője sík, mindkettő Super AMOLED-panel, megegyező felbontással. A Samsung középre vágott lyukat a szelfikamerának, ahogy a Honor és a Huawei is, a Realme ezt kitolta balra.
Képfrissítés terén mind a négy mobil 120 Hz-es maximumra képes, a leggyorsabbnak mégis a Realme és a Huawei érződik, ha a menüben történő navigációt nézzük. Szöveget olvasni, videót nézni, harmadik féltől származó alkalmazást használni az én szememnek megkülönböztethetetlen volt a három eszközön. Ugyanígy a kijelzőbe integrált optikai ujjlenyomat-leolvasó is szinte megegyező sebességgel és pontossággal ismert fel. A telefonok mindegyikén található egy gyárilag a mobilra pakolt védőfólia, ezekkel nem volt gond, nem interferáltak a biometrikus szenzorral.
A mobilok közül a Samsung a legnehezebb, ugyanakkor ez a telefon az egyetlen a csomagból, amelynek háza IP-minősítést kapott, tehát valamennyire állja a csapadékot. Ez kifejezetten pozitív, főleg a középkategóriában, ahol nem általános. Négyből két telefonban, a Samsungban és a Realmeben 3,5 milliméteres audiocsatlakozó is van, a Huaweiből és a Honorból kimaradt. A Honor legalább még mindig mellékel egy USB-C fülhallgatót a dobozban a mobil mellé, a többiek nem adnak.
Használat közben, szoftver
A négy eszközt egymás mellé téve a szoftver a Realmen érződik a legfapadosabbnak. A kezelőfelület letisztult és egyszerű, a gyártó saját témája alig tér el attól az Androidtól, amelyet a Google maga is kiad. Bloatware-ből azonban itt is kapunk egy adagot, előre telepítve érkezett a készülékkel egy rakás Amazon-applikáció, a PUBG mobilos verziója és pár közösségimédia-app is. Szerencsére ezeket el lehet távolítani. A többi készülék esetén sem jobb a helyzet egyébként, a Honor, a Huawei és a Samsung is telepakolja saját szoftvereivel a készüléket már az első bekapcsolás előtt, rosszabb esetben pedig eltávolítani sem lehet őket.
A Huawei esetén a legkevésbé zavaró ez, hiszen ott a Google szolgáltatásainak hiánya miatt nem duplikálódnak a dolgok, a cég saját fejlesztései veszik át a helyüket. Ugyanakkor nem tudom megbocsátani az EMUI fejlesztőinek, hogy a rendszer telepakolja mappákkal a menüt, amelyekben tömegesen olyan alkalmazásokat ajánl, amelyeket az életben nem akarnék letölteni. Ráadásul úgy, hogy a készülék beállítása során egyértelműen azt választottam, hogy nem kérek tippeket és ajánlatokat a rendszertől.
Ha egy híján 190 ezer forintot fizetek egy telefonért, nem akarok a felhasználói felületbe épített reklámot látni.
A HMS köré épülő rendszer vállalhatóan működik, az Android által használt logika után kis idő alatt bele lehet rázódni. A Google hiánya azonban fájdalmas úgy is, hogy ha kell, így vagy úgy, de el lehet érni például a Gmail-fiókot vagy a Google Térképet is. Erre opció a böngésző vagy a Gspace nevű alkalmazás is. Utóbbi egy harmadik féltől származó program, amely felkerült a Huawei alkalmazásboltjába, az AppGallerybe is, ergo a cég szerint biztonságos. Innen már csak a felhasználónak kell úgy döntenie, tényleg bízik-e annyira egy ismeretlen fejlesztőben, hogy átadja neki a Google-fiókja hozzáférését. Ha igen, a HMS-es telefon szinte simán használható úgy, mint bármely más, amelyen GMS fut. Ha nem, akkor maradni kell annál, hogy a Huawei által felkínált alternatívákat használja valaki, vagy mindent megpróbál böngészőből elintézni. A Huawei saját fejlesztésű mobilos böngészője egyébként meglepően jó és sokoldalú, igaz, a Chrome-szinkronizálás azért hiányzott.
Minden készüléken elérhető a mindig éber kijelző, ezt különböző részletességgel állíthatjuk kedvünkhöz és személyiségünkhöz illőre. Felkínált opciók terén a Samsung vezet, ami nem meglepetés, hiszen a Nokia mellett a dél-koreai gyártónak nagy szerepe volt abban, hogy ez a technológia bekerüljön a köztudatba.
Nem a szoftverhez, de a mindennapi használathoz tartozik: a rezgőmotor és az általa generált visszajelzések. A Huawei és a Honor magasan vezet ebben a Realme és a Samsung előtt, mind az erősebb – értesítés, telefon csengése –, mind a gyengébb – játékok, rendszer visszajelzései – rezgések sokkal jobbak voltak előbbi kettőn. Majdnem olyan jók, mint az iPhone-on. Majdnem.
Adatkapcsolatok terén a Huawei hátrányból indul. Az amerikai embargó miatt ugyanis hiába 5G-képes a rendszerchip, a telefon csak 4G-hálózatokon kommunikálhat. Kérdés, hogy az embargó esetleges eltörlése esetén egy szoftveres frissítéssel engedélyezheti-e a cég az 5G-modemet készülékében, vagy sem. Egyelőre erről semmit nem tudni, de nem is a jövőben elérhető, hanem a most használható funkciókért érdemes telefont venni.
Üzemidő terén mind a négy készülék jól teljesített, az energiatakarékos rendszerchip és a nagy akkumulátor még a folyamatosan 120 Hz-en frissülő kijelző mellett is másfél-két nap üzemidőt biztosított átlagos használat mellett. Nálam a Realme teljesített a legjobban a két teljes nappal, ezt követte holtversenyben a Honor és a Huawei, majd csúszott be nem sokkal mögéjük a Samsung. Bár akkumulátoros üzemidőben nem, használat során szórakoztatásban a Samsung vezet. Ez az egyetlen ugyanis az összes mobil közül, amelyben az alsó és a felső hangszóró sztereóhatást kelt, így jobb hangzást biztosít például videók nézésekor. Mondhatjuk úgy is, hogy ha valaki egérmozizni szeretne fülhallgató nélkül, annak a Samsung a legjobb választás.
Kamerák teljesítménye
Cikkünk minden versenyzőjében közös, hogy legalább három kamerával rendelkezik, amelyek közül az egyik legalább 50 megapixeles. Épp ez a legnagyobb baja mind a négy telefon kamerarendszerének. A gyártók úgy gondolták, hogy kell egy nagy felbontású szenzor, mellé pedig tegyünk oda még annyit, amennyit akarunk, mindegy, milyen minőségben. A Huawei bemutatója kapcsán már írtam, hogy én például a teljesen felesleges 2 megapixeles makrószenzort bármikor feláldoznám annak oltárán, hogy normálisabb ultraszéles látószögű lencse legyen a mobilban. Ezt most is tartom, ugyanígy a mélységérzékelő szenzor szükségességét is megkérdőjelezem, tekintve hogy a szoftver megegyező minőségben képes a háttér elmosására az előlapi kameránál is, ahol nincs segédszenzor.
Galériánkban ugyanazok a témák a négy különböző készülék kameráival. A képeken található vízjel jelzi, melyik eszközzel készültek, kivéve néhány Honor 50-es fotó esetén, ott ugyanis a szoftver valamiért nem írja alá azokat a fotókat, amelyek nem a fő- vagy az ultraszéles kamerával készültek.
Mind a négy telefonnal készült képek minőségéről elmondható, hogy ha jó fényben fotózunk a főkamerával, teljesen vállalható a végeredmény. Rosszabb fényeknél elfogadhatók a képek. Ha viszont az ultraszéles vagy a makrókamerát akarjuk használni, készüljünk fel rá, hogy a nem napfényes időben készült fotók nem biztos hogy megfelelnek majd az elvárásainknak.
A különböző lencsék közti váltás általában gyors, ugyanakkor az elkészült képek színei közt látványos eltéréseket produkált minden telefon, hiába próbál a szoftver konzisztens végeredményt hozni. A szoftveres segédek kikapcsolhatók, illetve van nagy felbontású mód is. Utóbbi két dolog ötvözése adja a leginkább valósághű eredményt, de az így készült képekre kell a legtöbb időt rászánni, amit például egy mozgó kisgyerek vagy kisállat lefényképezésénél nem lehet megtenni.
Mit és mennyiért?
Amennyiben választanom kellene, a Samsung és a Realme között vacillálnék. Előbbi független eszközként közel húszezer forinttal kerül többe, ám mellette szól, hogy vízálló minősítést kapott, és ismertebb, Magyarországon régebb óta jelen levő gyártóként jobb garanciális ügyintézést és szervizháttért várhatok el. Mellette szól még, hogy a beépített tárhely bővíthető kártyával, és a szoftver is kiforrottabb már a Samsung esetén, bár a Realme letisztult felhasználói felülete kifejezetten tetszett.
Ha valakinek az a fontos, hogy a lehető legkevesebbért kapja meg a lehető legjobb hardveres teljesítményt, akkor a cikkben tárgyalt négy eszköz közül a Realme a győztes 126 ezer forintról induló árával. Ha a legjobb ár-érték arányú telefont keresi valaki, akkor a Samsungot nézegesse 145 ezer forintért. Ha valakinek fontos a nagy kijelző és a divatos megjelenés, arra ott a Huawei vagy a Honor, mindkettő 189 ezer forintért, viszont utóbbi kétszázezer forintot alulról nyaldosó árával nem kínál annyival többet, mint amennyivel jobban ki kell értük nyitnia a vásárlónak a pénztárcáját. Ez pedig mostoha helyzetbe hozza mindkét visszatérő gyártót a nagy öreg és az újonc mellett.
Honor 50 5G | Huawei Nova 9 | Realme GT Master Edition 5G | Samsung Galaxy A52s 5G | |
Méretek és súly: | 168 × 74 × 7,7 milliméter és 175 gramm | 168 × 74 × 7,7 milliméter és 175 gramm | 159,2 × 73,5 × 8,7 mm és 180 gramm (Voyager Grey kivitel) 159,2 × 73,5 × 8 mm és 174 gramm (fekete és fehér változat) |
159,9 × 75,1 × 8,4 milliméter és 189 gramm |
Kijelző: | 6,57 hüvelykes 1080 × 2340 pixeles (FHD+) felbontás OLED Adaptív 120 Hz-es képfrissítés, 300 Hz-es mintavételezési ráta Kijelzőbe integrált ujjlenyomat-leolvasó |
6,57 hüvelykes 1080 × 2340 pixeles (FHD+) felbontás OLED Adaptív 120 Hz-es képfrissítés, 300 Hz-es mintavételezési ráta Kijelzőbe integrált ujjlenyomat-leolvasó |
6,43 hüvelykes 1080 × 2400 pixeles felbontás AMOLED 120 Hz-es képfrissítési ráta Kijelzőbe integrált ujjlenyomat-leolvasó |
6,5 hüvelykes 1080 × 2400 pixeles felbontás Super AMOLED 120 Hz-es képfrissítési ráta Kijelzőbe integrált ujjlenyomat-leolvasó |
Akkumulátor és töltés: | 4300 mAh 66 wattos vezetékes gyorstöltés Vezeték nélküli töltés nincs |
4300 mAh 66 wattos vezetékes gyorstöltés Vezeték nélküli töltés nincs |
4300 mAh 65 wattos vezetékes gyorstöltés Vezeték nélküli töltés nincs |
4500 mAh 25 wattos vezetékes gyorstöltés (A telefonhoz mellékelt adapterrel csak 15 watt!) Vezeték nélküli töltés nincs |
Rendszerchip: | Snapdragon 778G (5G) | Snapdragon 778G (4G) | Snapdragon 778G (5G) | Snapdragon 778G (5G) |
Rendszermemória és tárhely: | 8 GB RAM és 128 GB nem bővíthető tárhely 8 GB RAM és 256 GB nem bővíthető tárhely |
8 GB RAM és 128 GB nem bővíthető tárhely | 6 GB RAM és 128 GB nem bővíthető tárhely 8 GB RAM és 128 GB vagy 256 GB nem bővíthető tárhely |
6 GB RAM és 128 GB vagy 256 GB bővíthető tárhely (microSDXC) 8 GB RAM és 128 GB vagy 256 GB bővíthető tárhely (microSDXC) |
Operációs rendszer: | Android 11-re épülő Magic UI 4.2 | Android 11-re épülő EMUI 12 (GMS nélkül) | Android 11-re épülő Realme UI 2.0 | Android 11-re épülő One UI 3.1 |
Kamerák: | Hátlapi: 108 MP (f/1.9) széles 8 MP (f/2.2) ultraszéles. 120 fokos látószöggel 2 MP (f/2.4) makró 2 MP (f/2.4) mélységérzékelő Előlapi: 32 MP (f/2.0) széles |
Hátlapi: 50 MP (f/1.9) széles 8 MP (f/2.2) ultraszéles. 120 fokos látószöggel 2 MP (f/2.4) makró 2 MP (f/2.4) mélységérzékelő Előlapi: 32 MP (f/2.0) széles |
Hátlapi: 64 MP (f/1.8) széles, PDAF 8 MP (f/2.2) ultraszéles, 119 fokos látószöggel 2 MP (f/2.4) makró Előlapi: 32 MP (f/2.5) széles |
Hátlapi: 64 MP (f/1.8) széles, PDAF, OIS 12 MP (f/2.2) ultraszéles, 123 fokos látószöggel 5 MP (f/2.4) makró 5 MP (f/2.4) mélységérzékelő Előlapi: 32 MP (f/2.2) széles |
Csatlakozók: | USB-C | USB-C | USB-C 3,5 milliméteres audio jack |
USB-C 3,5 milliméteres audio jack |
Vízállóság: | — | — | — | IP67 |
Ajánlott magyar fogyasztói ár: | 189 990 forinttól | 189 990 forint | 125 990 forinttól | 144 990 forinttól |
Rovataink a Facebookon