Olyat csinált a Honor, ami még a legmenőbb telefongyártóknak sem sikerült
További Cellanapló cikkek
Egy évet sem tölthetett el a rivaldafényben a Honor 70, a kínai gyártó számozott szériájának tavaly ősszel bemutatott modellje, július 6-án máris trónbitorlást követett el a Honor 90, mely egy eggyel magasabb szintre emelte mindazt, amit az elődben már megszerethettünk – úgy, hogy az ajánlott fogyasztói ár még kedvezőbb is lett.
Mint arról már beszámoltunk, a 90 számos területen újított. Finomodott a készülék kialakítása, de jobb specifikációkkal vértezték fel a kijelzőt, nőtt a teljesítmény, és a kamerák is javultak. Ennek függvényében papíron egy hibátlan generációs frissítésnek érkezik a Honor új készüléke – de ez vajon a valóságban is így van? Tesztcikkünkből kiderül.
A kínai gyártók többsége az elmúlt években azzal kampányolt, hogy az Apple-lel és a Samsunggal ellentétben ők minden kiegészítőt csomagolnak készülékeik mellé, így a felhasználónak semmivel sem kell foglalkoznia, a telefon dobozában ugyanis nemcsak töltőadapter, hanem még tok és fólia is lesz. Ilyen márka volt a Honor is, a Magic5 Pro például még így érkezett, a Honor 90 azonban megtörte ezt a szokást – tokot és töltőadaptert sem találunk a dobozban.
Az egyetlen kiegészítő, ami az előre a kijelzőre ragasztott fólia mellett a mobilhoz jár, az egy USB-A–USB-C típusú töltőkábel, ezenkívül más extrát nem kapunk. Mindez egyébként azért érheti meglepetésként a felhasználót, mert maga a telefon doboza semmit sem változott az elődhöz képest. Annak paraméterei ugyanakkorák maradtak, sőt mi több, a korábban a tokot tartalmazó kis papírdobozt is megtaláljuk a csomagoláson belül, csupán üresen – tehát egyértelmű, hogy költségcsökkentés áll a háttérben.
Prémiumérzet a középkategóriában
A készülék megjelenése még az elődnél is kecsesebb lett, a korábbi szögletes formatervet egy lekerekítettebb, finomabb élekkel dolgozó dizájn váltotta, mely kényelmesen illeszkedik a tenyérbe. 161,9 x 74,1 x 7,8 milliméteres dimenzióinak köszönhetően kicsinek semmiképp sem mondható, 183 grammos súlya azonban kellemes meglepetésként érheti az újdonsült tulajdonost, érzetre ugyanis kifejezetten könnyű a mobil, egyáltalán nem húzza le a nadrág zsebét.
A be- és kikapcsoló, valamint hangerő-szabályozó gombokat a fényes keret jobb oldalán találjuk, míg lent a SIM-tálca, az egyik mikrofon, az USB-C csatlakozó és az egyetlen hangszóró bújik meg, ami egyben azt is jelenti, hogy a sztereó hangzástól mindenképpen el kell búcsúznunk, ez a Honor 90 egyik legnagyobb gyengesége. A keret bal oldala teljesen üres maradt, de a felső tájakon sem találunk semmit sem egy második mikrofonon kívül.
A hátlapon a számozott szériák védjegyévé vált kettős kamerasziget köszön vissza, melyek megjelenését ezúttal a holdfázisok ihlették. Ezenkívül csak az „AI Matrix Camera” feliratot és a Honor márkajelzést figyelhetjük meg. Mint említettük, a készülék megörökölte a Magic5 Pro négyszeresen hajlított előlapi üvegét, aminek köszönhetően – a kiemelkedő összeszerelési minőség mellett – adott a prémiumérzet, kézben fogva egyáltalán nem kelt játék telefon érzést a Honor 90.
Ilyen kijelző még az iPhone-okban sincs
A 6,7 hüvelykes, 1200 x 2664 képpontos, 120 hertzes képfrissítésre és akár 1600 nites maximális fehérfényerő kibocsátására képes OLED-panel a teljes előlapot beborítja. Az általa megjelenített színek hibátlanok, akárcsak a betekintési szögek, így ilyen szempontból semmi rosszat nem lehet mondani rá. Legnagyobb előnye azonban nem az előbb felsoroltak, hanem az, hogy a konkurencia készülékeivel ellentétben 3840 hertzes PWM fénytompítást használ, így teljesen villódzásmentesnek nevezhető a kijelző.
Mindez annyit tesz, hogy a hétköznapi használat során kevésbé terheli meg a szemet a Honor 90 kijelzőjének nézése egy Samsung vagy Apple készülékkel szemben.
A 120 hertzes képfrissítésnek köszönhetően egyébként – melyet a felhasználónak kell engedélyeznie a beállításokon belül, alapjáraton az nem aktív – az animációk gyorsak és zökkenőmentesek, a tesztidőszak alatt nem tapasztaltunk akadozást, ilyen szempontból egy élmény volt a Honor új készülékét használni.
Snapdragon 7 Gen 1 Accelerated Edition
Teljesítmény tekintetében ugyancsak nem lehet panasz a Honor 90-re, a mobil belsejében egy Qualcomm-féle, nyolcmagos (1 x 2,5 GHz Cortex-A717, 3 x 2,36 GHz Cortex-A710 és 4 x 1,8 GHz Cortex-A510) Snapdragon 7 Gen 1-es lapka ketyeg, annak is az alapmodelltől eltérő, hajszálnyival nagyobb teljesítményű változata. Mindez egyébként abban merül ki, hogy a Cortex-A717-es mag órajele 2,4 helyett 2,5 gigahertz, ami a gyakorlatban a független tesztek alapján szinte semmilyen pluszt nem eredményez – ettől függetlenül azonban a 7 Gen 1 egy időtálló lapka, mellyel belátásunk szerint nem igazán lesz gond a következő 2-3 évben.
Tárhelyváltozattól függően memóriából 8 vagy 12 gigabyte-tal gazdagodhatunk, előbbi a 256, míg utóbbi az 512 gigabyte tárhellyel szerelt változat mellé tartozik. Nálunk a nagyobbik kiszerelés járt, ennek köszönhetően minden téren bőven volt hely a mobilon, több alkalmazás egyidejű futtatása sem okozott különösebb problémát a Honor 90-nek, ahogy a játékokkal is könnyedén megbirkózott.
Androidból a jelenleg elérhető legfrissebb, 13-as verziót futtatja a készülék a Honor saját fejlesztésű MagicUI 7.1-es felületével – a beállításokban azonban már egyszerűen csak MagicOS 7.1-ként hivatkozik a kínai vállalat a telefonon futó rendszerre. A többi vállalathoz hasonlóan pedig ők is szeretnék egyre inkább elkötelezni magukat a rendszeres biztonsági frissítések mellett, ebből ígéretük szerint havi szinten egy fog érkezni a Honor 90-re.
A Snapdragon 7 Gen 1 másik előnye, hogy az energiát sem pazarolja, a mobil 5000 milliamperórás telepe jól bírja a gyűrődést, intenzívebb használat mellett is vígan kihúzhatunk vele egy teljes napot. Rossz hír, hogy mint említettük, a dobozban már nem találjuk meg a töltőadaptert, így a 66 wattos gyorstöltést csak akkor tudjuk kihasználni, ha azt külön megvásároljuk a készülékhez. A Honor 90 vezetéken keresztül emellett támogatja a fordított töltést is öt wattig, a vezeték nélküli töltésről azonban le kell mondania, ha ezt a készüléket választja.
A 200 megapixel itt is befigyel
A 2023-as év trendje kamerák terén továbbra is a megapixelekkel való kardozás, a Honor 90 ugyanis a sokadik olyan készülék, melynek főszenzora nem kevesebb mint 200 megapixelesre nőtt. Ez egyébként majdhogynem négyszer több, mint az előd 54 megapixeles egysége, a számok azonban ebben az esetben csak számok – azt pedig semmiképp sem szabad elfelejteni, hogy a Honor új készüléke alapesetben továbbra is csak 12,5 megapixeles képeket készít.
A 200 megapixeles (1/1.4", 0.56 µm, PDAF) kamera mellett a hátoldalon még találunk egy 13 megapixeles (f/2.2, 112°, AF), ultranagy látószögű egységet is, amelyek munkáját egy két megapixeles mélységérzékelő szenzor egészíti ki. Összességében elmondható, hogy korrekt képek készíthetők a Honor új telefonjával, a pluszrészletesség pedig mindenképp észrevehető, amennyiben engedélyezzük a 200 megapixeles módot.
Nagy hátrány azonban, hogy a készülék nem rendelkezik optikai képstabilizálóval, és ugyan az elektronikai társa mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legjobb képeket készítse a mobil, hiánya mindenképp érezhető, legfőképp az éjszakai felvételek esetében.
Az előlapon egy 50 megapixeles kamera gondoskodik a magas felbontású szelfikről, alapesetben azonban itt is 12,5 megapixelre redukálja vissza a képek méretét a készülék. Videózás tekintetében mindkét esetben adott a 4K, azonban csak másodpercenkénti 30 képkockáig – amennyiben megelégszünk a FullHD felvételekkel is, már 60 fps-ig is felmehetünk.
Összegezve
A Honor 90 ár–érték szempontjából a gyártó eddigi legjobb telefonja lett, ennek ellenére megvannak a maga hibái, így ezekkel mindenképp érdemes számolni. Idetartozik például az, hogy nincs sztereó hangszóró, de a por- és vízállóságról is le kell mondania annak, aki az új középkategóriás mobil mellett dönt. A 220 ezer forintos ajánlott fogyasztói árért cserébe a 8+256 gigabyte-os változatot kapjuk, ami előrelépés a tavalyi modellhez képest, a Honor 70 ugyanis 240 ezer forintról startolt.
Érdemes azonban fontolóra venni a több memóriával és nagyobb tárhellyel szerelt változat beszerzését, azért ugyanis csak 20 ezer forinttal kér többet a kínai gyártó.
A kategóriában egyébként meglehetősen nagy a verseny, 200 ezer környékén olyan gyártók készülékeivel szemezhetünk, mint például a Samsung, névlegesen a Galaxy S21 FE, mely számos téren jobb vételnek minősül, mint a Honor 90. Pluszpont, hogy a vállalat indított egy előrendelői akciót, amelyben július 16-áig minden vásárló egy Honor Pad X8-at kap a készüléke mellé – ha azonban még így is sokallja a 220 ezres indulóárat, mindenképp érdemes néhány hónapot várnia, a megjelenés utáni hetekben ugyanis szinte mindig csökkent a bemutatott készülékek ára.
A Honor 90 három színben, éjfeketében, gyémántezüstben és smaragdzöldben érhető el, nálunk az utóbbi kiadás járt.
Rovataink a Facebookon