Félig fényképezőgépet csinált legújabb telefonjából a Xiaomi
További Cellanapló cikkek
- Egyet előre-, kettőt hátralép jövőre az Apple
- Eddig nem látott funkcióval debütálhatnak a Samsung jövő évi csúcskészülékei
- Rajongóknak szinte kötelező: szó szerint varázslatos lett a Harry Potter-telefon
- Máris befutott az Android 16 első előzetes kiadása
- Megállíthatatlan hegyomlásként zúdul ránk az Asus új telefonja
Bár kevesen tudják, a Xiaomi 13-as készülékcsaládja nem csak abból a három készülékből (Xiaomi 13 Lite, Xiaomi 13, Xiaomi 13 Pro) áll, melyet a 2023-as barcelonai MWC-n mutatott be a kínai gyártó, a fogat része ugyanis még az idehaza kevésbé ismert Xiaomi 13 Ultra is, mely a generáció legjeinek legje – ez a Xiaomi minden hájjal megkent telefonja, mely Magyarországon egyáltalán nem került forgalomba.
Mindettől függetlenül a telefon létezik, az elmúlt hetekben pedig lehetőségünk volt közelebbről is megnézni. Első pillantásra a Xiaomi 13 Ultra – azonfelül, hogy hatalmas kameraszigettel rendelkezik – semmi eget rengető újdonságot nem hoz a mobilok piacára, a hozzá készült úgynevezett Photography Kittel azonban már egy kifejezetten érdekes készülék válik belőle.
A mobil hatalmas, rendkívül magas minőségű dobozban érkezik, melyet az 1500 eurós indulóárért cserében el is várhatunk. Benne minden kiegészítőt megtalálunk: tokot, USB-A – USB-C adatkábelt, 90 wattos hálózati adaptert, valamint a kötelező iratokat, mindezek mellett azonban még egy fóliát is kapunk a telefonnal, ami már előre a kijelzőre van illesztve.
A 163,2 × 74,6 × 9,1 milliméteres dimenzióinak köszönhetően a Xiaomi 13 Ultra egyértelműen az egyik legvaskosabb mobil a piacon, ennek ellenére rendkívül kényelmes a fogása. Elsősorban ez a műbőr – vagy manapság már vegán bőrként emlegetett – hátlapi borításnak köszönhető, melynek tökéletes a tapadása, egyáltalán nem csúszkál a mobil a kézben. Mindezek mellett az élek lekerekítése is sokat segít a fogáson, ahogy az is, hogy a hátlap nem teljesen egyenes, az a kameraszigethez közeledve hullámszerűen vastagodik; de erről majd később.
Szem nem marad szárazon
Akárcsak a Pro modell, úgy a Xiaomi 13 Ultra is egy 6,73 hüvelykes, 1440 × 3200 képpont felbontású, 120 hertzes képfrissítésre és maximálisan 2600 nites fehér fényerő kibocsátására képes, Dolby Vision és HDR10+ szabványokkal rendelkező, 20:9 képarányú, LTPO OLED-kijelzőt kapott, melyet Gorilla Glass Victus véd – ebből sajnos csak az első generáció. Kárpótol azonban a brutálisan világos kijelző, melyet még a nyári napfény sem tud legyőzni; esténként azonban érdemes vigyázni, a maximumra állított fényerő ugyanis egy másodperc alatt könnyel tölti meg a szemünket – ha a látványtól és a visszaadott színek minőségétől még nem sírtuk volna el magunkat, természetesen az örömtől.
A kijelző alatt a Qualcomm nyolcmagos (1 x 3,2 GHz Cortex-X3, 2 × 2,8 GHz Cortex-A715 & 2 × 2,8 GHz Cortex-A710 & 3 × 2,0 GHz Cortex-A510) Snapdragon 8 Gen 2-es chipje lapul, melyet egy Adreno 720-as grafikus gyorsító egészít ki. A teljesítményre nem lehet panasz, akárcsak eddig mindenben, a Xiaomi 13 Ultra ez esetben is a jelenleg elérhető maximumot nyújtja. Memóriából 12 gigabyte áll rendelkezésünkre, mely ugyancsak elegendő még a legerőforrás-igényesebb alkalmazások számára is, ugyanakkor hosszabb munkafolyamatok során már érezhetővé válik, hogy a készülék melegszik, ilyenkor pedig enyhén, de a teljesítményből is visszavesz.
A háztető alatt mindezek mellett egy 5000 milliamperórás akkumulátor bújik meg, mely vígan gondoskodik az egész napos üzemidőről, visszafogottabb használat mellett pedig akár másfél-két napig is kihúzhatjuk egyetlen töltéssel. Mint az a készülékhez adott hálózati adapter alapján már sejthető volt, a Xiaomi 13 Ultra 90 wattig támogatja a gyorstöltést – a vállalat szerint ideális körülmények között 35 perc alatt nulláról 100 százalékra tölthetjük a telefont, mely méréseink alapján nagyjából igaznak bizonyult. A körülbelül egy hetes tesztidőszak alatt négyszer töltöttük a készüléket, a 100 százalékot 33 és 41 perc között érte el a mobil.
Sokkal több, mint egy telefon
Akárcsak a Xiaomi 13 és 13 Pro esetében, úgy a minden hájjal megkent Ultra kameráit is a Leicával közösen tervezte mobiljába a Xiaomi – a hátlapon ráadásul ezek közül egyenesen négyet is kapunk. Találunk először is egy 50 megapixeles (f/1.9 – f/4.0, 23mm, 1.0", 1.6µm, többirányú PDAF, lézeres AF, OIS) nagy látószögű szenzort, melynek változtatható a rekeszértéke, egy 50 megapixeles (f/3.0, 120mm, 1/2.51", Dual-Pixel PDAF, OIS) ötszörös optikai zoomolása képes periszkópos telefotó-kamerát, egy 50 megapixeles (f/1.8, 75mm, 1/2.51", Dual-Pixel PDAF, OIS) 3,2-szeres optikai zoomolásra képes telefotó-kamerát és egy ugyancsak 50 megapixeles (f/1.8, 12mm, 122˚, 1/2.51", Dual-Pixel PDAF) ultranagy látószögű kamerát.
Összességében a 13 Próval szemben minden tekintetben javult az Ultra kamerája, kivéve egy ponton – az új mobil esetében nem kapunk telemakró funkciót, mely rendkívül jól szuperált a Pro mobilban, cserében azonban a 3,2-szeres zoomkamera sokkal jobb képeket lő gyengébb fényviszonyok között is. A makró módtól persze nem kell teljesen elbúcsúznunk, az az ultranagy látószögű kamerának köszönhetően továbbra is jelen van, egészen 5 centiméterig képes a fókuszt tartani az egység. Szoftveresen ezúttal is adott a Pro mód, és természetesen a Leica Authentic, valamint Vivid képmód, melyek közül mi az előbbi használatát javasoljuk – utóbbi bizonyos esetekben hajlamos a kék és zöld színeket már kellemetlenül túlszaturálni.
Ennek ellenére a Xiaomi 13 Ultra az egyik legerősebb mobilos kamerarendszert vonultatja fel, mely nemcsak papíron meggyőző, hanem a gyakorlatban is – használjuk bármelyik lencsét, kiemelkedő minőséggel fogunk találkozni. Az előlapon mindezt egy 32 megapixeles (f/2.0, 22mm, 0.7µm) szenzor egészíti ki, mely a hátlapi nagy tesókhoz képest már nem szuperál olyan jól, néhol kiéghetnek a képek, összességében azonban kielégítő szelfiket készíthetünk vele.
Egy kis plusz
A készülék egyértelműen önmagában is a fotózásra összpontosít, a Xiaomi azonban ennyivel nem érte be, így készített egy kis extrát az Ultrához, amit Photography Kitnek nevezett el, segítségével pedig eggyel magasabb szintre emelhetjük a mobilos fotózást. A Photography Kit fő eleme egy, a készülék dizájnjával megegyező, ugyancsak műbőrből készült tok, melyre egy ergonomikus kialakítású fogantyú is felhelyezhető, ezzel a fényképezőgépekhez hasonló megjelenést kölcsönözve a mobilnak. Mindennek köszönhetően egyébként fotózás közben sokkal stabilabban tarthatjuk a 13 Ultrát, az adapteren található kétfázisú exponáló gombnak és zoomtárcsának köszönhetően ráadásul még csak a kijelzőhöz sem kell nyúlnunk fotózás közben.
A csomag része még egy lencsevédő, illetve egy 67 milliméteres szűrő adapter, melyre bármilyen más, azonos méretű szűrőt felhelyezhetünk, ezzel egyedi megjelenést kölcsönözve a telefonnal készített képeknek. Mindezek mellett még egy biztonsági zsinórt is a készülékre helyezhetünk, mely megakadályozza, hogy a földre zuhanjon a telefon, ha az esetlegesen kicsúszna a kezünkből.
Összegezve
Mindig jó látni, amikor egy gyártó mer nagyot álmodni, annak ellenére is, hogy az átlagfelhasználókat vélhetően teljesen hidegen fogja hagyni a termék. Hatalmas méretének és 1500 eurós indulóárának köszönhetően ugyanis a Xiaomi 13 Ultra biztosan nem lesz tömegtelefon, ennek ellenére azonban egy kiemelkedő darabja a 2023-as mobilpiacnak. Ugyancsak nehezíti a helyzetet, hogy több európai országhoz hasonlóan Magyarországon sem kerül forgalomba a készülék, aki azonban mindenképp szeretne beszerezni egy darabot a Xiaomi 13 Ultrából, az fű alatt mindenképp fog erre módot találni – keleten ugyanis egyáltalán nem számít ritkaságnak.
Ami pedig a Photography Kitet illeti: ez sajnos nem jár a mobilhoz, ára körülbelül 200 euró, összességében azonban ez az egyik legjobb kiegészítő, mely Xiaomi mobilhoz készült, így amennyiben pénztárcája engedi, és a mobilos fotózás nagy szenvedélye, mindenképp érdemes lesz beruháznia rá.
Rovataink a Facebookon