További Cellanapló cikkek
Igaz, hosszú hónapokig úgy tűnhetett, hogy az Apple teljesen felhagy az iPhone SE jelzésű mobilok fejlesztésével és gyártásával, most mégis úgy néz ki, hogy van fény az alagút végén. A legfrissebb pletykák szerint a vállalat már gőzerőkkel dolgozik a negyedik generációs SE-n, ami akár már jövő tavasszal a boltok polcaira kerülhet.
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, annak hátterében, hogy az Apple egy időre letett az olcsó iPhone-ról az állt, hogy annak eladásai visszaestek – a problémát azonban nem a vásárlókban kellett keresni, hanem magában a vállalatban. A harmadik generációs iPhone SE ugyanis egy frissített chipen keresztül jóformán semmi újítást nem hozott az elődhöz képest – úgy, hogy mindeközben drágább is lett.
Mindennek köszönhetően az Apple összeszedte magát, és a legfrissebb információk szerint az eddigi legjobb iPhone SE-t dobhatják piacra a következő hónapokban, ami minden téren újítani fog az elődhöz képest. Mutatjuk, mit lehet eddig az új telefonról tudni.
Már nem a „kicsi” iPhone lesz
Mint ismeretes, a legelső iPhone SE annak okán lett végtelenül népszerű telefon, amiért az az iPhone 6s és iPhone 6s Plus idejében visszahozta a kisebb képernyőméretet, a készülék ugyanis az iPhone 5s házát és 4 hüvelykes kijelzőjét kapta meg. Mindez igaz volt a második és harmadik generációs modellre is, hiszen azok az iPhone 8 házába bújva még mindig kisebbek voltak mint a már FaceID-t használó iPhone-ok – ez azonban változni fog.
A 9to5mac információ alapján a következő SE az iPhone 14 egy kissé módosított házát fogja megkapni, tehát a telefon kijelzőmérete 4,7-ről 6,1 hüvelyre nő majd. Belátásunk szerint az Apple ezzel ugyancsak elesik majd egy jelentős vásárlói tábortól, az OLED-kijelző, a FaceID és a korszerű kinézet azonban sokakat meggyőzhet. Mindenesetre az arany középút az lenne, ha a vállalat az iPhone 13 kicsi házába pakolná bele az új hardvert, ez azonban a jelek szerint nem fog megtörténni.
Mint írtuk, az iPhone SE 4 nem fog teljes egészében megegyezni az iPhone 14-gyel, az olcsó iPhone ugyanis továbbra is csak egy – vélhetően 48 megapixeles – hátlapi kamerával fog majd operálni. Ennek függvényében az alábbiakhoz hasonló kinézettel érdemes majd számolni.
First look at Apple's iPhone SE 4 based on leaks and rumors 👀
— AppleTrack (@appltrack) November 14, 2023
Could this be the best value smartphone of all-time? https://t.co/0gAWDN2xLv pic.twitter.com/ySDCysC6oO
Már tavasszal megjelenhet
Arról, hogy az új iPHone SE pontosan mikor kerülhet fel a boltok polcaira, még nincsenek konkrét információk, az előző évek példáiból azonban lehet következtetni. A második generációs iPhone SE 2020 tavaszán debütált, míg a harmadik generációs mobil 2022 tavaszán – így egyáltalán nem lenne meglepő egy jövő márciusi-áprilisi megjelenés.
A készülék lelkét vélhetően az A16 Bionic chip adná, ami az iPhone 15-ös telefonokban is ketyeg, az egykamerás kivitelezésnek köszönhetően pedig maga a készülék is könnyebb lehet. A 9to5mac úgy tudja, hogy az Apple-nél jelenleg D59 kódnéven tartják nyilván a mobilt, a kevésbé összetett hardver miatt pedig mindösszesen 165 grammot fog nyomni – 6 grammal kevesebbet, mint az iPhone 14-es modell.
Néhány informátor arról is írt, hogy az Apple az új iPhone SE-be is átviszi az iPhone 15 Próból ismert Művelet gombot, ezt azonban nem feltétlenül tartjuk valószínűnek, azt vélhetően az iPhone 16-os telefonok fogják legközelebb megkapni.
Rovataink a Facebookon