Nem ön bolondult meg, ha úgy hiszi, nem szólalt meg reggel az iPhone ébresztője
További Cellanapló cikkek
- Napokon belül beszünteti három iPhone forgalmazását az Apple
- A vártnál is ígéretesebb lehet a Magyarországra betörő új gyártó
- Színesebb, gyorsabb és rugalmasabb lesz a Samsung telefonokra érkező One UI 7
- Új korszak elé néz a Xiaomi
- Több mint nyolcmilliószor telepítették ezeket a vírusos alkalmazásokat a Play áruházból
Gondoljon csak bele: egy rendkívül fontos napra készül, lefekvés előtt ezért szándékosan több ébresztőt is beállít, nehogy ne kelljen fel időben, és elkéssen. Ehhez képest másnap reggel a telefonja meg sem mukkan, ön pedig nem kel fel időben. Ez a rémálom egyesek számára az elmúlt hetekben, napokban valósággá vált, egy új iphone-os bug, azaz hiba okán ugyanis az apple-ös telefonok ébresztői egyszerűen nem szólalnak meg.
Az ügy nemrégiben kifejezetten nagy port kavart a különböző közösségi oldalakon és fórumokon, ahol a felhasználók eleinte azt sejtették, hogy álmukban valahogy kinyomhatták az ébresztőt, és ezért nem keltek fel – az esetek azonban kezdtek egyre gyakoribbak lenni, ami miatt nyilvánvalóvá vált, hogy nem egyedi helyzetekről, hanem egy központi problémáról van szó.
A jó hír, hogy az ügy eljutott az Apple-höz is, akik megerősítették, hogy valóban gond lehet bizonyos iPhone-ok ébresztő funkciójával, amit megpróbálnak minél hamarabb kijavítani. A rossz hír, hogy hivatalos megoldás még mindig nem érkezett, ez azonban nem jelenti azt, hogy egy kis ügyeskedéssel ne lehetne orvosolni a problémát – az internet népe ugyanis rájött, hogy mi okozhatja a problémát, amit néhány koppintással ön is megszüntethet; mutatjuk, hogy hogyan.
Ez okozhatja a problémát
Mivel a felhasználóknak feltűnt, hogy a probléma tulajdonképpen csak olyan iPhone-okat érint, amelyek Face ID-val és TrueDepth kamerarendszerrel rendelkeznek, ezért hamar egyértelművé vált, hogy vélhetően a készülékek ezen része lesz a ludas. Mint ismeretes, a Face ID-s iPhone-ok rendelkeznek egy olyan funkcióval, amelynek köszönhetően a telefon képes érzékelni, hogy éppen figyeli-e a kijelzőt. Amennyiben ez így van, a hangjelzéseket automatikusan lehalkítja vagy bizonyos esetekben le is némítja a mobil – hiszen úgy véli, azok fölöslegesek, úgyis látja őket.
Most úgy néz ki, hogy az elmaradó ébresztések is ebből a funkcióból fakadnak, az iPhone-ok vélhetően hamisan úgy érzékelik, hogy éppen a kijelzőt nézi, ezért nem szólalnak meg.
Szerencsére azonban van megoldás, az Attention Awareness funkciót ugyanis teljesen ki lehet kapcsolni. Ehhez az iPhone-ján be kell lépnie a Beállításokba, majd le kell görgetnie egészen a Face ID és Jelkód menüpontig. Koppintson az opcióra, írja be jelkódját, majd suhintson lefelé egészen addig, míg meg nem látja a Figyelemérzékelő funkciók menüpontot – ha megvan, húzza el a mellette található kapcsolót. A figyelemérzékelés akkor lesz kikapcsolva, ha a kapcsoló a bal oldali irányba mutat, és szürke színű.
A visszajelzések alapján ez több felhasználónál is orvosolta a problémát, hátrány azonban, hogy csak néhány intelligens funkció kikapcsolásának árán. Ahogy írtuk, az Apple már dolgozik a hivatalos megoldáson, ami vélhetően egy jövőbeli iOS-frissítéssel fog megérkezni, azt azonban, hogy erre mikor kerülhet sor, egyelőre nem tudni.
Nem csak emiatt áll a bál a vállalatnál
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, manapság nem áll túl jól az Apple szénája, a vállalatot ugyanis sorra érik a csapások – tulajdonképpen minden irányból. Már eleve az is elég rossz lenne, hogy az almás vállalat minden korábbinál rosszabb viszonyt ápol az Európai Unióval – erről ide kattintva olvashat részletesebben –, de ezenfelül még házon belül is gondjaik vannak. Az Apple Vision Pro ugyanis egyáltalán nem úgy teljesít az eladások tekintetében, mint ahogy azt várták, ami miatt nemrégiben a felére csökkentették az éves eladási tervezetüket. Ugyancsak rossz hír, hogy több mint 30 év után otthagyta a vállalatot az Apple Vision Prón dolgozó egyik vezető is, helyére pedig egyelőre még nem tudják, hogy kit állítsanak.
A vállalat május 7-én az új iPadekkel, illetve június 10-én az új operációs rendszerekkel javíthat a helyzetén – a jelenlegi állapotokból kiindulva azonban meglehetősen nehéz időszak vár rájuk.
Rovataink a Facebookon