
Elállt a szavunk az Asus új telefonjától
További Cellanapló cikkek
Még egy éve sincs, hogy publikáltuk az Asus-féle ROG Phone 8 Próról készült tesztünket az Indexen, máris befutott az utód, ami sokak meglepetésére a ROG Phone 9 Pro nevet kapta. A készülék egy laikus számára kiköpött mása lehet az elődnek, jobban megnézve azonban könnyen rájöhetünk, hogy nem unatkoztak az Asusnál az elmúlt hónapokban. A ROG Phone 9 Pro tagadhatatlanul az eddigi legerősebb telefon, ami a szerkesztőségünkben járt, különleges és kreatív megoldásainak köszönhetően pedig izgalmakkal és meglepetésekkel teli is. Mutatjuk, mit érdemes tudni az Asus legújabb telefonjáról.

Még véletlenül sem hétköznapi megjelenése miatt, de az Asus gamertelefonját sokan számításba sem veszik, ha új készülék után nézelődnek, pedig a bestiális külső mögött bestiális belső lapul. A készülék koncepciója pedig ne tévesszen meg senkit: a ROG Phone 9 Prót annak ellenére, hogy egyértelműen gamereknek tervezték, még bárki élvezettel tudja majd használni. Hozzánk az Asus a ROG Phone 9 Pro Edition készüléket juttatta el, amelynek doboza, amellett, hogy hatalmas, minden jóval is meg lett pakolva. A telefon mellett találunk a csomagolásban egy USB-C-s adatkábelt, egy 65 wattos töltőfejet, két tokot és egy, a készülék hátuljára pattintható Aeroactive Coolert, ami már a ROG Phone 8 Pro tesztjéből ismerős lehet.
Ez a modell azonban egyelőre még nem biztos, hogy megjelenik Magyarországon. Idehaza 540 ezer forintos áron csak a sima ROG Phone 9 Pro érkezése garantált, ami amellett, hogy extra kiegészítők nélkül érkezik, még a specifikációk tekintetében is kissé visszafogottabb: egy terabyte tárhely helyett „csak” 512 gigabyte-ot találunk majd benne, míg memóriából 24 helyett „csak” 16 gigabyte-ot. Ez azonban szerintünk még nem elég indok arra, hogy valaki meggondolja magát a vásárlást illetően, főleg hogy az előrendelési időszakban az Aeroactive Cooler ingyen jár az alapkészülék mellé is.
Nem csak masszív, praktikus is
163,8 x 76,8 x 8,9 milliméteres dimenziójával és 227 grammos súlyával a ROG Phone 9 Pro semmiképp sem mondható kompakt telefonnak, sőt azoknak teljességgel az ellentétét testesíti meg. Az összeszerelési minőség és az anyaghasználat hibátlan, attól azonban nem lehet eltekinteni, hogy a hátlap matt borítása rendkívül csúszós lett – a nagy méret és a csúszós hátlap miatt tok nélkül folyamatosan veszélyben éreztük a készüléket. A dizájn egyébként javarészt maradt változatlan – a hátlapon továbbra is ott figyel a ROG-logó több formátumban is, illetve a kamerasziget mellett a GLHF rövidítéssel is találkozhatunk, ami annyit tesz, hogy „Good luck, have fun!”, azaz „Sok szerencsét, érezd jól magad!”
A készülék jobb oldalán találjuk a bekapcsoló és hangerő-szabályozó gombokat, míg annak alján az első USB-C csatlakozót, a hangszórót, a két nanoSIM befogadására képes SIM-tálcát és a jackcsatlakozót, ami mellett továbbra is kitart az Asus. Ami mellett nem tart ki a vállalat, az az eSIM-technológia, a nemzetközi piacra érkező modellek nem rendelkeznek majd ezzel a funkcióval, ami végtelenül kellemetlen 2024 végén, 2025 elején. A telefon bal oldalán vár minket a második USB-C csatlakozó, a mobil teteje a többi oldallal szemben viszont szinte érintetlen maradt, csak egy mikrofonnyílást fedezhetünk fel rajta, ha elég szemfülesek vagyunk.

Az előlapot egy 6,78 hüvelykes, 1080 x 2040 képpontos, akár 185 hertzes képfrissítésre és maximálisan 2500 nites fehérfény-erő kibocsátására képes LTPO AMOLED-panel borítja, ami amellett, hogy támogatja a mindig ébren technológiát, még HDR10 szabvánnyal is rendelkezik. A panel védelméért Gorilla Glass Victus 2-es üveg felel, míg adatainkat a kijelző alá épített optikai ujjlenyomat-olvasó tartja biztonságban. Mindent összevetve a ROG Phone 9 Pro kijelzőjéről nem lehet sok mindent írni: a panel egyszerűen kiváló, abszolút csúcskategóriás specifikációkkal. Az Android 15-ös alapokra épített Asus Launcher ugyancsak villámgyorsan fut a készüléken, nagy mínuszpont azonban, hogy a gyártó a konkurenciával ellentétben csak kettő nagyobb szoftverfrissítést garantál a telefon mellé.
A nagybetűs gamertelefon
És ha már a szoftvernél tartunk: az Asus lehetőséget ad a felhasználóknak arra, hogy szinte minden porcikáját testre szabhassák a telefonnak, akár még annak teljesítményét is. Az előre telepített Armoury Create appban három különböző teljesítménymód közül választhatunk – a dinamikus értelemszerűen a legoptimálisabb teljesítményt nyújtja, míg az Ultra durable az üzemidőt részesíti előnyben – meglehetősen hatékonyan. A legérdekesebbek azonban persze nem ezek, hanem az X mód, ami tulajdonképpen csúcsra hajtja a ROG Phone 9 Prót. Ez az első telefon a szerkesztőségünkben, amiben már a Qualcomm újdonsága, a Snapdragon 8 Elite lapka ketyeg; röviden és tömören: brutális a chip teljesítménye (és hőtermelése is).

Utóbbi egyébként csak akkor számottevő, ha stressztesztekkel tényleg mindent kihajtunk a készülékből, alapesetben teljesen elfogadható a telefon hőmérséklete. Ami pedig a teljesítményt illeti: nincs olyan játék vagy program, ami megakasztaná a ROG Phone 9 Prót – ha első számú hobbija a mobilgaming, ez lesz az ön telefonja, de akkor is, ha a nyers erő vonzza. Nem csak ez az egyetlen dolog azonban, amivel az Asus a játékosoknak kedvez: a készülék oldalain továbbra is megtaláljuk az AirTriggereket, amelyek olyan nyomásérzékeny pontok, amelyek a kontrollerek ravaszát hivatottak szimulálni, emellett pedig a hátlapi AniMe Vision kijelző is kapott egy kisebb ráncfelvarrást.
A felület nemcsak nagyobb, hanem négy előre telepített retró játék futtatására is alkalmas lett, ami szinte azonnal az egyik kedvenc funkciónk lett.
Játszhatunk a Speedy Runnerrel, a Snake Venture-rel, az Aero Invadersszel és a Brick Smasherrel is a hátlapon, ha pedig a nagy kijelzőn élveznénk a játékokat, akkor az Aeroactive Cooler lesz a segítségünkre, ami amellett, hogy aktívan hűti a készüléket, két extra ravasszal is ellátja azt.

Üzemidő tekintetében ugyancsak nincs miért szégyenkeznie az Asus telefonjának, az 5800 milliamperórás telep hatalmas, csakúgy, mint a készülék üzemideje. Amennyiben az Armoury Crate-ben au Ultra durable módot választjuk, úgy akár kétnapos üzemidőt is kicsikarhatunk a telefonból. A vezetékes töltés 65 wattig, míg a vezeték nélküli 15 wattig támogatott, előbbivel kevesebb mint egy óra alatt 100 százalékig tölthetjük a mobilt. A Snapdragon 8 Elite chipnek, a 24 gigabyte beépített ultragyors memóriának, az egy terabyte tárhelynek és a kiegészítőknek köszönhetően a ROG Phone 9 Pro minden akadályt megugrik, ami játékokkal és teljesítménnyel kapcsolatos, ebből a szempontból bravúros a készülék. De nem tökéletes.
Majdnem tökéletes
A ROG Phone 9 Próban lapuló kamerák továbbra sem kifejezetten rosszak – hétköznapi használatra több mint kielégítők – az 540 ezer forintos ajánlott fogyasztói árat figyelembe véve azonban nem lehet eltekinteni attól, hogy egy Galaxy S24 Ultra vagy egy iPhone 16 Pro Max tulajdonképpen minden kamerás területen lekörözi az Asus telefonját. A hátlapon egy 50 megapixeles (f/1.9, 24mm, 1/1.56", 1.0µm, PDAF, gimbal OIS) nagy látószögű, egy 32 megapixeles (f/2.4, 1/3.2", 0.7µm, PDAF, OIS), háromszoros optikai zoomolásra képes telefotó- és egy 13 megapixeles (f/2.2, 13mm, 120˚) ultra nagy látószögű kamera kapott helyet – magyarán a mobilos kamerák szentháromsága.
Mindhárom egység támogatja a HDR- és éjszakai módokat, bár az ultra nagy látószögű kamerának ez esetben már akadnak problémái – ami azonban megbízhatóan teljesít, az az 50 megapixeles főegység. Kedvező fényviszonyok mellett az ezzel a kamerával lőtt képek élesek, színhűek és kellő kontraszttal rendelkeznek, igazi előrelépést azonban nem véltünk felfedezni a ROG Phone 8 Próhoz képest; tehát a konkurencia csúcskategóriás telefonjai még jobban elhúztak idén. Abba pedig inkább bele sem megyünk, hogy a Samsung heteken belül bejelenti a Galaxy S25-ös szériát, amelynek kamerás képességei előreláthatólag nagyon nagyot fognak fejlődni. Amennyiben tehát olyan csúcskategóriás telefont keres, amelynek kamerája is első osztályú, úgy a ROG Phone 8 Pro semmiképp sem fogja elvárásait kielégíteni – ezt mindenképp érdemes leszögezni.
Az előlapon egy 32 megapixeles (f/2.5, 22mm, 1/3.2", 0.7µm) szelfikamera kapott helyet, ami ugyancsak teszi a dolgát, széles látószögének köszönhetően pedig nemcsak egyéni, hanem csoportfotók készítésére is ideális. Videózás tekintetében a hátlapi kamerák esetében 8K@24fps a határ, míg az előlapon 1080p@30 fps, így itt kénytelenek leszünk kicsit kevesebbel is beérni. Mindezek ellenére a 8K-s videózási módot egyáltalán nem ajánljuk, sokkal jobban jár, ha a 4K@30 vagy 4K@60 opciók egyikét választja.
Összegezve
Mindent összevetve tehát az Asusnak sikerült úgy továbbfejlesztenie és jobbá tennie a ROG Phone-t, hogy az év elején bevált külsőhöz alig nyúltak hozzá. A készülék teljesítménye és üzemideje első osztályú, ahogy az anyaghasználat és az összeszerelési minőség (IP68-as por- és vízállósági tanúsítvány) is nagyon rendben van. Játékosoknak egyértelmű választás a ROG Phone 9 Pro, és hiszünk benne, hogy az átlagfelhasználók is találnak majd szeretni valót a készülékben, a csúcskategóriás ár mellett azonban jövőre már nem engedheti meg magának az Asus, hogy visszamaradott képességű kamerákat alkalmazzon, illetve hogy olyan hiányosságokkal érkezzen a készülék nemzetközi vizekre, mint mondjuk az eSIM-támogatás hiátusa.
A ROG Phone 9 Pro januárban kerül fel a boltok polcaira 540 ezer forintos ajánlott fogyasztói áron, fantomfekete színben. Ahogy írtuk, az előrendelői időszak még tart, így a mobil mellé jár az Aeroactive Cooler is, a későbbiekben ezt azonban már csak a Pro Edition telefon mellé jár majd, amelynek a hazai érkezése egyelőre még kérdéses.

Az oldalról ajánljuk
- Futball
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán
Megkezdte a labdás edzéseket.
március 1., 08:15
- Vélemény
Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől
Megint fölmerül a kérdés, mi is pontosan az ellenzéki sajtó és Magyar Péter viszonya.
március 1., 09:10
- Európa-liga
A budapesti balhé után a Fradi súlyosabb büntetést kapott, mint a hollandok
Az UEFA most hozott döntést a január végén történt incidensekkel összefüggésben.
3 perce
- Cinematrix
Levágta a fülét és megőrült, pedig csak nyugalomra vágyott
Vincent Van Gogh élete sokkal színesebb volt, mint képzeltük.
március 1., 08:21
- Cinematrix
Nem végre, hanem így. Láttuk a Hunyadit, így kell televíziós sorozatot készíteni
Megnéztük a népszerű könyv alapján készült széria első öt részét.
március 1., 08:19
- Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
- Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita
Átszakadt a 400-as lélektani határ.
március 1., 09:22
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?
A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.
március 1., 08:00
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- FOMO
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket
Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.
március 1., 06:10
- Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor
A produkciós cég még fizetett is a családnak.
március 1., 10:05
- Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból
Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.
március 1., 09:59
- Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában
Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.
március 1., 09:49
- Külföld
Tucker Carlson kőkeményen megvádolta Ukrajnát, szerinte egy amerikai szenátor is bűnrészes
március 1., 05:55
- Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
- Belföld
Szeles idővel kacsint ránk a hétvége első napja, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 8–13 fok valószínű.
március 1., 05:56
- Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni
Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.
március 1., 07:51
- Jégkorong
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Futball
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket
Ez az igazi karácsonyi csoda?
március 1., 06:11
- Futball
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését
Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.
március 1., 07:11
- Vízilabda
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
március 1., 06:41
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
március 1., 06:36
- Futball
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba
A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.
március 1., 06:20
Rovataink a Facebookon