Ha valaki nem érti, hogy miért fuldoklik a pénzben a Nintendo, tessék, itt a magyarázat
További Godmode cikkek
A Nintendo már rengeteg üzletágban kipróbálta magát az 1889-es fennállása óta, de amióta beléptek a játékiparba, azóta inkább diktálják, mint követik a trendeket. Vannak mellényúlásaik, persze – a Wii U lett a cég történetének egyik legkevésbé sikeres játékkonzolja –, de mindig mertek újítani, improvizálni, és letérni a kitaposott ösvényről.
Most azt találták ki, hogy hajtogatható kartonból készítenek kiegészítőket és filléres szoftvereket a Nintendo Switch konzolhoz. Kimishima Tacumi, a Nintendo vezérigazgatója bejelentette, hogy rövidesen piacra dobják a Nintendo Labo termékeket, amivel egészen újszerű módon használhatjuk a Switch tablet- és kontroller-egységeit.
Ha a Switchet a kartonból hajtogatható zongorára tesszük, a szoftver észlelni fogja, hogy melyik billentyűt nyomtuk meg, és az annak megfelelő dallamot játssza vissza. Ha a JoyCon kontrollereket az összehajtogatható kartonbogárkára szereljük, a tabletről távirányíthatjuk a kreálmányunkat; a figurát a kontroller rezgetésével terelgethetjük. De választhatunk horgász- vagy bokszolószoftvert is, ha kedvünk tartja.
A hajtogatható karton jópofa ötlet, és a szó szoros értelmében vett játék (toy, nem game). Váratlan húzás, de illik a Nintendo játékgyáros szemléletéhez. A megvásárolható kithez tartozik egy Switch kártya, amin a szoftverek vannak; a dobozban találunk még kartonokat, gumikat, és egyéb apró műanyag alkatrészeket. Ebből lehet építkezni.
A Nintendo Labo kitek április 20-án kerülnek forgalomba. Az ötdarabos DIY készlet ára 70 dollár, az eggyel komplexebb robotépítős szettért 80 dollárt kérnek, a speciális ragasztókra, stencilekre és matricákra meg annyit költhetünk, amennyit nem szégyellünk.
Akik amiatt aggódnak, hogy a karton (amit rossz nyelvek szerint az el nem adott Wii U-k dobozából hasznosítottak újra) idővel elhasználódik, nyugodjon meg: a Nintendo a sablonokat ingyen hozzáférhetővé teszi, így bármilyen kartonból újraépíthetjük az elrongyolódott szettünket. (Vagy rendelhetünk hivatalos cseredarabot a Nintendótól – persze, nem olcsón.)
A Nintendo tavaly márciusban dobta piacra a Switchet. A konzolból azóta 10 milliót adtak el.
(Nintendo | The Verge | Phys.org)
Rovataink a Facebookon