Bemutatkozott a Steam Deck, a Valve saját játékgépe

2021.07.23. 14:35

Bemutatta a Steam alkalmazásboltra épülő hibrid gépét a Valve. A Steam Deck névre keresztelt handheld eszköz se nem klasszikus PC, se nem konzol, közben mégis mindkettő.

Ránézésre a Nintendo Switch közvetlen kihívója lehetne, de a működési elv a PC-k, a beépített hardver pedig inkább a nagy, otthoni konzolok felé húzza.

Pumped Switch Lite

Megjelenését tekintve a Steam Deck olyan, mintha a Switch Lite elkezdett volna szteroidozni. Méreteit tekintve a Valve gépe 30 centi széles, 11 centiméter magas és durván 5 centi vastag. Tömege 667 gramm, ennek nagy részét az akku adja, a ház ugyanis plasztik.

A 7 hüvelykes (16:10 képarányú, 1280x800 pixeles felbontású) érintőkijelzővel szerelt gép két analóggal, egy D-paddal, négy akciógombbal és négy vállgombbal van felszerelve. Ezen kívül viszont került még az anagól karok alá egy-egy érintőfelület, mellyel a rendszerben navigálni és a játékokban irányítani lehet. Precíziós műveletekhez jól jöhet, ha az analóggal nem boldogulna valaki. A négy vállgomb mellett találni még négy ravaszt a gép hátlapján, melyek programozhatók. A játékok irányítását segíti még a beépített giroszkóp is.

Azért állja meg a Steam Deck Switch Lite-tal történő összehasonlítása a helyét, mert a Deckről sem távolíthatók el az irányítók úgy, mint a Joy-Con kontrollerek a normál Switch gépekről.

A Switch Lite-tól eltérően azonban a Steam Decket rá tudjuk kötni tévénkre vagy külső kijelzőnkre, ha megvesszük a külön elérhető dokkolót.

Csatlakozók terén is túltesz a Nintendo konzoljain a Valve, a Steam Deckben van:

  • 3,5-es audio jack
  • 3.1-es USB
  • 2.0-ás USB (2db)
  • 1.4-es Display Port
  • 2.0-ás HDMI
  • Ethernet
  • MicroSD aljzat.

Illetve adatkapcsolati opciókban is jobb, van 802.11ac szabványú WiFi és 5.0-ás Bluetooth, melyen keresztül mehet a hangátvitel is, ellenben a Nintendóval.

A Steam Deck támogatja a külső perifériák csatlakoztatását, simán használhatjuk egérrel és billentyűzettel is és monitorra is csatlakoztatható.

Otthoni konzolokra hajaz a hardver

A Steam Deck hardveres adottságait tekintve inkább van közelebb az Xbox Series S-hez és a PS5-höz, mint a Switch-hez. Előbbi két konzolhoz hasonlóan a Valve megoldása is AMD APU, ami AMD Zen 2 alapú CPU-t és egy nyolc RDNA 2 maggal dolgozó GPU-t használ. A CPU 3,5 GHz-en ketyeg, míg a GPU 1,6 GHz teljesítményen dolgozik.

A rendszermemória nem választható, fix 16 GB (LPDDR5) van belőle, a tárhely azonban variálható attól függően, hogy mennyit vagyunk hajlandók fizetni a gépért. Plusz, ha nem lenne elég, dughatunk egy microSD-t is a gépbe.

  1. 419 euróért az alapmodell 64 GB eMMC tárolóval van felszerelve.
  2. 549 euróért a középső változat 256 GB PCIe 3.0 NVMe SSD-t kapott.
  3. 679 euróért a csúcsmodell pedig egy 512 GB-os SSD-t nyújt (szintén PCIe 3.0 NVMe), és jár hozzá egy exkluzív tok, illetve ennek a kijelzőjét tükröződésmentes felülettel látták el.

Mennyit bír az akku?

A Valve egy 40 wattórás teleppel szerelte fel a Steam Decket. Ezzel kisebb játékok és streamelés során 7-8 órán keresztül üzemelhet a konzol, de például a Portal 2-t 30 képkocka / másodperces frissítés mellett 5-6 órán keresztül lehet nyomatni – állítja a Valve.

Az mondjuk nem túl biztató, hogy a termékoldal szerint kettő és nyolc óra között van az üzemidő a hardver leterheltségétől függően.

Linux, vagy amit akartok

A SteamDeck a Linux alapú SteamOS 3.0-át futtatja, melyet kifejezetten a handheld géphez írtak. Ezen keresztül a Steamben megvásárolt játékokat lehet futtatni, ezek között pedig lehetnek windowsos címek is simán, hála a SteamOS 3.0-ba integrált Proton fordítónyelvnek. A játékokon kívül a chat, értesítések, felhőbe történő mentés és egy extra böngésző is van az elérhető funkciók között.

A Steamről telepítés nélkül is játszhatunk, a Deck képes a Valve Remote Play technológiájával az asztali PC-ről játékokat streamelni.

És, ha már PC: 

a Valve nyíltan kimondja, hogy teljes értékű számítógépként tekint a Steam Deckre, ezért engedélyezi, hogy bármilyen szoftvert telepítsen rá a felhasználó.

Így telepíthető akár Windows is a gépre, rajta más alkalmazásbolttal, például az Epic Game Store-ral és akár mehet út közben a GTA V is, amíg bírja az akku.

Megjelenés

Ha valaki nagyon szeretne egy Steam Decket, annak le kell foglalnia, majd várnia kell. A Valve megpróbálja kivédeni, hogy készleteit robotokkal felvásárolják, majd pofátlanul magas haszon mellett eladják, így július 17-én indítják az előrendelést, melyben csak olyanok vehetnek részt, akik 2021 júniusa előtt vásároltak a Steamen.

Minden egyes Steam fiókkal csak egy Steam Deck rendelhető és előrendelésenként 5 eurós díjat számolnak fel, melyet decemberben, a készülék megjelenésekor visszautalnak a vásárló Steam számlájára.

Az előrendelés meghívásos alapon zajlik. A Valve boltján át le kell hozzá adni az igényt, majd kiperkálni az 5 eurót. Ezek után jelzik az érdeklődőnek, hogy mikor érhető el a konzol (az Egyesült Államokban, Egyesült Királyságban, Európai Unióban és Kanadában 2021 decemberéig); s ha megrendeli, akkor kell kifizetnie a vételárat, mire visszakapja a Steam fiókjában a letétet.

Greg Coomer, a Valve terméktervezője az IGN-nek adott nyilatkozatában azt mondta, a Steam Deck sikerére számítanak, és terveik között szerepelnek további modellek a jövőben.



  • Hírek
  • Csok