Jól eltolták az új Assassin’s Creed-játékot
További Godmode cikkek
Eredetileg november 12-én látott volna napvilágot az Assassin’s Creed Shadows című játék, ám az Ubisoft úgy döntött, három hónappal elcsúsztatják, és csak jövőre, egészen pontosan február 14-én küldik a boltok polcaira a népszerű franchise legújabb felvonását. Ez az az Assassin’s Creed, ami után epekedett a közösség, hosszú évek óta könyörögnek ugyanis a gamerek a kiadónak, hogy itt lenne az ideje egy olyan résznek, amely a feudális Japánba kalauzol. Az Ubisoft nyilván kötélnek állt, látva a Sucker Punch játékának, a Ghost of Tsushimának a sikerét, mely 2025-ben folytatást kap, de filmek, sorozatok, spin-offok is várhatóak belőle. Ez a friss fejlemény ugyanakkor még egy léket üthet a francia játékos cég hajójába, melynek amúgy is (finoman szólva) vegyes a megítélése.
„Bár a Shadows tulajdonképpen készen van, a Star Wars Outlaws megjelenése utáni tapasztalatainkból okulva úgy döntöttünk, időre van még szükségünk, hogy az új Assassin’s Creeden finomítsuk. Mindez lehetővé teszi, hogy a franchise eddigi legnagyobb volumenű darabja beváltsa a hozzá fűzött reményeket, elsősorban azt, hogy élvezhető, két főhősre koncentráló kaland legyen, elvégre Naoe és Yasuke teljesen másfajta játékmenetet kínálnak majd” – olvasható az Ubisoft által kiadott közleményben.
A Star Wars Outlaws, ahogy a Variety is emlékeztet rá, várakozásokon alul teljesít eddig, a francia kiadó helyzetét pedig az is súlyosbítja, hogy a jelenlegi negyedévben profit szempontjából is gyengélkednek. Még egy bukás láthatóan nem fér bele most a cégnek.
Az Assassin’s Creed Shadows megjelenése napján megérkezik a Steamre is, ami örömteli fejlemény ahhoz képest, hogy a Star Wars Outlaws PC-s verziója esetében nem így történt, és az Ubisoft egyéb játékaira sem jellemző a dolog.
Az új AC-játék nem úszta meg botrány nélkül, az egyik játszható főhős, Yasuke kapcsán már forrnak egy ideje az indulatok, és az sem kizárt, hogy lesznek olyan játékosok, akik a karakter miatt bojkottálják a Shadowst. Bőséggel akadnak olyanok, akik megkérdőjelezik, hogy a 16. században élt figura valóban fekete bőrű szamurájnak tekinthető-e, vagy pedig az Ubisoft meghamisítja a történelmet új videójátékával, megsértve a japánok amúgy egészen rigidnek számító kultúráját. Ezzel kapcsolatban korábban már cikkeztünk, kitérve arra, hogy mi ebben a kérdésben a történészek álláspontja.
Tény, hogy az Assassin’s Creed Shadows nem csupán azért lesz formabontó felvonás a franchise-ban, mert a sztori most először játszódik a feudális Japánban, hanem azért is, mert eddig teljes egészében fiktív hősöket állított a középpontába, s ez lesz az első alkalom, amikor létezett alakot, Yasukét láthatjuk és persze irányíthatjuk akciózás közben.
A Shadows 2025. február 14-én jön, remélhetőleg addig kikupálják a játékot, amely PC mellett PlayStation 5-ön, és Xbox Series X/S-en is debütál.
Rovataink a Facebookon