Ejtőernyős ugrás a szobában

Kitalált-e valami újat a Nintendo? Dehogy. Forradalmit hozott-e létre? Három éve talán, most egészen biztosan nem. De legalább szórakoztató a Sports Resort? Mindenképp!

Bevált a terv

Amikor 2006 végén megjelent a Wii, a hardcore gémereket leszámítva mindenki megértette, hogy zseniális készüléket dobott piacra a Nintendo. Bár a konzol grafikai képességei a körülbelül tíz évvel korábbi minőséget nyújtják, és a játékra szánt idő is eltörpül a PS3 vagy az Xbox 360 mutatóitól, annyi fogyott a játékgépből, mint a másik kettőből együtt. Két dolognak volt ez köszönhető: a forradalmi irányításnak és az ebből fakadó közösségépítő funkciónak.

A Wii játékosai ugyanis nem egyedül a sötét szobában ücsörgő geekek, hanem apukák, unokahúgok, nyelvrokonok, akik valamelyik családtagjukkal vagy barátjukkal állnak neki a programoknak. Voltak persze olyan szoftverek, amik szóló játékosokra építettek, de néhány esettől eltekintve ezek legfeljebb közepes sikert értek el. Csúcsokat szinte csak olyan játék döntött, ami garantálta a csoportos hadonászást, egymás és önmagunk kiröhögését.

Hiányos alapcsomag

Azt viszont Japánban is érezték, hogy egyetlen poén sem tart ki hat évig, és egy idő után a gyenge grafika miatt csökkennek majd az eladások. Újat kell kitalálni, kicsit faragni kell a viccen, ahogy a székely góbé is mindig másként meséli el ugyanazt a történetet, úgy közelíti meg a Nintendo mindig más oldalról ugyanazt a kérdést. Az első frissítés a Fit volt, a mozgásérzékelős mérleg, ami nemcsak a karunkat, de az egész testünket munkára késztette. Most itt a következő lépcső: a távirányító tökéletesítése, amire már nagy szükség volt.

Bármennyire zseniális ugyanis a Wii alapkoncepciója, már a legelső próbák alatt feltűnt, hogy a távirányító nem képes a precíziós mozgások lekövetésére. Például golfban: addig nem volt gond, amíg csak suhintgattunk, de amikor már alig pöccintésnyire voltunk a lyuktól, lehetetlenné vált a feladat, mert a távirányító nem észlelte a finom mozgást. A pontatlanság megbocsátható volt, mert még a hibákkal együtt is forradalminak tűnt a sokáig Revolution kódnéven futó konzol, mostanra azonban elérkezett az ideje a frissítésnek. Szerencsére a Nintendo piacra dobta a Sports Resort nevű programcsomagot, amihez csatolva megkapjuk a MotionPlus kontrollert is.

Egy hardveres kiegészítőről van tehát szó, amit a korábbi mozgásérzékelős, vibráló távirányítóhoz kell csatlakoztatnunk néhány retesz meg egy csúszásgátló, óvszerre emlékeztető gumitok segítségével. Az apró szerkezetbe három giroszkópot épített a Nintendo, amik az eredeti kontroller mozgásérzékelőivel és a tévé tetejére szerelt infrás érzékelővel együtt sokkal finomabb mozgáskövetést tesznek lehetővé, mint korábban. Igazából csak most kezdi kapiskálni a Wii, hogy milyen mozdulatokat végzünk valójában.

Csak a jövővel kompatibilis

A kiegészítőhöz új szoftver kell, a korábbi programok ugyanis nem képesek felfogni a MotionPlusból érkező jeleket. A Sports Resortot azonban már direkt a giroszkópokhoz programozták, így 12 kisebb játék segítségével tudjuk megismerni a változást.

A teszt egyébként kísértetiesen emlékeztet az alapgép 2006-os első próbájához: akkor is a mozgásérzékelést próbálgattuk, és a Nintendo akkor is egy sportjátékot adott a konzol mellé. Az új csomaggal tehát könnyen megvizsgálhatjuk, hogy mekkorát fejlődött a világ három év alatt.

Grafikai értelemben semennyit: a Wii hardvere ugyanolyan gyenge, mint a premierkor, de a japánokat a jelek szerint ez csöppet sem zavarja. Az ötvenmilliós eladott darabszám bebizonyította, hogy a vásárlók többségét nem érdeklik a megapixelek. A karakterek ugyanazok, akiket már megismertünk, vagy akiket a korábbi játékokhoz létrehozunk: rajzfilmszerű figurák, akikkel nem Quake-es tömegmészárlásra, inkább hulahoppozásra készülünk.

A Resort ehhez képest meglehetősen akciódús játékkal indul: kidobják a karakteremet egy repülőből. Zuhanás közben a távirányítóval hadonászva veszem észre, hogy a figura pont úgy fordul a kijelzőn, ahogy a kontrollert mozgatom a levegőben. Nem körülbelül, hanem pontosan. Ha orrával lefelé magam elé tartom az irányítót, a figura átmegy zuhanásba, ha vízszintesbe hozom, a sebesség is csökken. Egy idő után feltűnik, hogy többen is vannak a levegőben, a kontroller forgatásával, tekergetésével odaúszom hozzájuk. A pontosság miatt a szabadságérzet remek: utoljára álmomban tűnt ilyen megfoghatónak a repülés, gondolom ezt azzal lehetne még fokozni, ha egyenesen az agyamba vetítené a konzol a jelet, vagy ha tényleg kidobnának egy repülőből.

Amikor elérem a többieket, megfogjuk egymást kezét, készül egy fotó, aztán mehet az ejtőernyőzés: a Wuhu-szigetre érkezek, ahol számtalan sportlehetőség vár.

Icipici pöcc

A sportok harmada unalmasnak tűnt, de a többi a megújult kontrollerrel remek szórakozást nyújtott. Persze, hogy a golffal kezdtem: gyorsan elütöttem a labdát a zöldig, aztán előkaptam a puttert, és lógattam a kezemben. Engedtem, hogy kicsit mozogjon, de mintha csak egy szellő lengette volna, alig észrevehetően. A képernyőre néztem, és ugyanezt láttam: a figurám készen állt a pár centis ütésre. Lenyomtam a gombot, lengettem az ütőt, és a labdát elnyelte a lyuk.

A golf után kardozni mentem, ami a precizitás érzetén túl újabb élményekkel gazdagított. Ez a játék egyértelműen a Wii Sportsban található boksz utódja, de a változás óriási. Az eredeti játékban csak annyi volt a dolgom, hogy kontrollerrel és a hozzá csatlakoztatható nuncsakuval üssem a levegőt, a Wii érzékelte a mozgást, és a kijelzőn található karakter mindig azzal a karjával sújtott le, amelyikkel én. Pontosságról azonban szó sem volt, a gép még azt sem mindig találta el, hogy fejre vagy csípőre ütök, a suhintás ívét, a mozgásba bevitt trükköket azonban egyáltalán nem értette a konzol.

A Sports Resort kardozása azonban egészen más: azzal együtt, hogy kevésbé lelkesítő, mint annak idején a boksz volt, végre tényleg azt csinálja a gép, amit várok tőle. Ha a fejem fölé emelem a kardot, jobbra suhintok, balra védekezek, ha magam elé döfök, ugyanaz történik a kijelzőn is. Nem merném azt mondani, hogy a kontroller mostantól száz százalékos pontosságú, de közelít ahhoz, ami talán kardozáskor érezhető a leginkább. Ráadásul játék közben elfogott ugyanaz az euforikus öröm, mint a Wii első kipróbálása közben: ugráltam, hadonásztam, hangosan nevettem, miközben a barátnőm valami megfázástól ágynak dőlve haldoklott a másik szobában. A Resort tényleg kikapcsol.

A többi játék aztán már nem ilyen lelkesítő, viszont egytől-egyig mind szórakoztató. Az egyik kedvencem a wakeboard volt, ahol a hajó sodrásán megpattanva kell különféle akrobatikus mozdulatokat leírnunk a levegőben. Minél jobban rángatjuk a kontrollert, annál több pontot kapunk, feltéve, hogy vízbe érkezéskor vízszintes, nyugalmi helyzetbe állítjuk az irányítót, ellenkező esetben elsüllyedünk és bukjuk a pontokat.

Jópofa még a rafting is, ahol az irányítót evezőként használva kell jobbra-balra lapátolnunk, a repülőzés, de még inkább az ejtőernyőzés, mert óriási szabadságérzetet ad, és mert remek homoerotikus képeket készíthetünk, ahogy a többi ernyőssel összekapaszkodva a kamera felé fordulunk.

Utánpótlás kéne

Ha válaszolnom kéne arra a kérdésre, hogy forradalom-e a Sports Resort, azt mondanám, hogy egészen biztosan nem az. Viszont kötelező kiegészítő minden Wii-tulajdonosnak. A játékok szórakoztatóbbak, átélhetőbbek lesznek, ráadásul ki tudja, hogy a közeljövőben hány olyan program jelenik meg, ami csak a MotionPlus-sal lesz igazán élvezhető.

Egy biztos: a Sports Resort programcsomagnak sem rossz, 15 ezer forintos árával viszont nem kerül többe, mint a jobb játékok, úgyhogy a hardveres kiegészítő szinte már ingyen jár mellé. Csak aztán nehogy úgy járjon a MotionPlus is, mint a lábmozgást érzékelő Fit, amihez a premier óta alig jelentek meg programok, így aztán csak az alapjátékokkal használható. A mozgásérzékelős kiegészítő ennél többet érdemel.