'Baltával ütném szét, nagyon'
További Hardver cikkek
Etherkiller |
Lúzerdíj
Mindennek ellenére persze még mindig gyakoribb, hogy a felhasználók véletlenül teszik tönkre pc-jüket, talán említeni sem kell a már városi legendává vált történetet az újdonsült számítógép-tulajdonosról, aki a boltot azzal a panasszal hívta fel, hogy letört a gépről a kávéscsészetartó. Igen, az, ami gombnyomásra jön ki a dobozból.
Rutinos versenyzők
A rögtönzött közvélemény-kutatás alapján azért az is kiderült, hogy a magyar számítógép-tulajdonosok munkaeszközeik gyalázásán túl nem feltétlenül riadnak vissza a tettlegességtől sem, amennyiben azok nem funkcionálnak rendesen.
Egy inkognitóját megőrizni kívánó férfikolléga a fizikai és szóbeli ráhatás kombinált változatát részesíti előnyben. Pontokba szedte a meghibásodáskor lejátszódó forgatókönyvet, nyilván egy-egy súlyosabb probléma esetén elő is veszi a listáját, nehogy megfeledkezzen egyes lépésekről.
1. azonnal megnyitom a task managert, és kilövök minden fölösleges programot
2. átkozom az ócskavasat
3. átkozom a Microsoftot
4. legalább öt szóból álló káromkodások Bill Gates-nek címezve, többször
5. ütöm az ALT-Tab-ot, közben csendben szidok mindenkit
6. elmentem, ami menthető, és kirántom a gépből az áramkábelt, esetleg közben jól meg is ütöm a dobozát; lángoló számítógépeket vizionálok, amiket baltával ütnék szét, nagyon."
Érdekességként jegyeznénk meg, hogy ugyanez az indexes dolgozó találta meg fél éve elveszett Windows XP-cédéjét az egyik régi meghajtójában, darabokban. Nem emlékszik, miként került oda, de utólag úgy gondolja, egyszer eggyel több lemezt helyezhetett a résbe.
Ki kell adni a feszültséget
"Őszintén szólva nem merem szidalmazni, mert hátha mérges lesz és lefagy. Csak halkan mondom, hogy a gépem ne hallja, hogy olykor igen erős szavakkal gondolok rá és ha még ennél is tovább merészkednék - de nem teszem, mert nagyon aranyos, kedves kis gép ez - akkor felvennék egy vasalt csizmát és azzal rugdosnám röpke tíz percig. De ilyet persze nem teszek, mert nagyon szeretem a gépemet, még akkor is, ha napjában háromszor lefagy" - fogalmazott kollégánk, mielőtt kényszerzubbonyban elszállították. A mentőautóból még visszaüvöltötte, hogy nincs nagy baj, csupán Karinthy Szeretem az állatot című meséje volt rá túlzott hatással.
Földes András kollégánk, akit a szerkesztőségben nagyfokú, már-már túlzott nyugalmáért tisztelünk, gyönyörű irodalmi képpel válaszolt kérdésünkre, hogy mit csinálna, ha most bármit megtehetne számítógépével: "Az Északi összekötőn állok, kezemben a géppel. Kihajolok, látom, hogy alám ér az olajos vashulladékot szállító uszály. Kicsit kihajolok, és nézem, ahogy a gépem lassan száll alá, aztán váratlanul, erős hanggal szétrobban az aprított vashulladék közt. Majd az egész elúszik a picsába, és soha nem látom többet."
Kedves Olvasó, ne habozzon, ossza meg velünk kedvenc történetét, amiben egy számítógép rosszul járt, vagy élje ki mocskos fantáziáját itt.
Tavaly szeptemberben Ukrajnában több mint háromszáz komputerfüggő részvételével lezajlott az első hardverrombolási vetélkedő, amire a versenyzők saját komputerükkel nevezhettek. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a túl sok számítógépezés veszélyeire. A versenyzők három számban mérték össze erejüket: billentyűzethajításban, egérrugdosásban, illetve szabadstílusú monitortörésben. Ironikus módon minden kategória győztese nyereményként egy új számítógéppel térhetett haza.