További Hardver cikkek
Mindig homokszem kerül a szilíciumostyába. Legutóbb ott rontotta el a világ egyik vezető it-vállalata, hogy közvetlenül ebéd utánra szervezte előadását a szerverek és storage-ok izgalmas világáról.
Elmaradt a program
Sokáig úgy nézett ki, hogy az Intel is beleesik ugyanabba a hibába. A Mogyoródon megrendezett nemzetközi sajtótájékoztató hivatalos programja szerint ebéd előtt autóversenyzés lett volna, utána meg szerverprocesszorok, gyorsítótárak, pufferek és utasításkészletek.
Valahol a technikai vezetés és a gokartozás közben csúszhatott el a program, mert ebéd utánra tervezett szieszta (csukott szemmel hallgatás) helyett az Astra-kupa következett. Ez viszont veszélyesebb, mint egy előadás, mert a teli gyomorral és 130-cal vett kanyarok után simán lehányhatjuk a szélvédőt, vagy az anyósülésből instruáló profi oktatót.
A hányás elmaradt, viszont a délutáni előadásokra sem ment el senki. A Forma-1-es pálya légkondicionált, viszont szakadt buszpályaudvarra emlékeztető épülete gyakorlatilag üresen kongott, a külföldről idehozott szakemberek alig pár embernek magyarázták, hogy a Montecito szerverprocesszor gyors, mindennél gyorsabb. Közben kintről a versenyautók mély basszusa hallatszott.
Ilyenkor rossz előadónak lenni.
Lemaradásban
Persze okolhatnánk a témaválasztást is, mert ugyan kit érdekelnek a szerverek? Önöket igen? Engem például nem, és még a szaklapok is csak a legritkább esetben foglalkoznak ezzel a témával, mégis, a mostani esemény sem a sokakat lázba hozó Core 2 Duóról szólt, hanem annak üzleti változatáról, az 5100-as Xeonról.
Más szempontból érthető az igyekezet: az Intel lemaradása pont ezen a területen a legfájóbb, az AMD Opteron csipjei megerősödtek az utóbbi években, piaci részesedésük egyre nagyobb, szóval az Intel most biztosra megy: az új processzorgeneráció bevezetését ebben a szegmensben kezdi. Ez meg azért hasznos, mert először a szerverprocesszoroknál lehet elmondani, hogy az újdonság mennyivel gyorsabb, szebb, mint elődje, vagy akár egy átlagos Opteron. Ráadásul hétfőn volt az új Xeonok világpremierje is, naná, hogy erről beszéltek az egybegyűltek.
Tény, a Core architektúra, és a rá épülő processzorok, az asztali Core 2 Duók (kódnéven Conroe-k), a szerver Xeon 5100-asok (kódnéven Woodcrestek), vagy a még csak Merom kódnéven emlegetett mobilcsipek hatékonyabbak elődeiknél, és végre komoly konkurenciát jelentenek az AMD-nek.
Gyorsabb, csöndesebb
Igazukat egy-egy teszttel bizonyították. Pawel Gepner, az Intel regionális „főépítésze” lefuttatott egy benchmarkot, pontosabban a Sungardot, egy valós számolási feladatot. Az egyik gépben az AMD 2,4 gigahertzes Opteronja üzemelt, a másikban a 2,67 gigahertzes Woodcrest, hazai pálya, ugye, ezzel magyarázható a tíz százalékkal magasabb órajel.
Alig egy pillanat különbséggel indították el mindkét gépen ugyanazt a tesztet, az Opteron jobban kezdett, előrehúzott, és először érte el a 10 százalékos vonalat, de a Woodcrest egyre jobban megközelítette ellenfelét, másfél másodperces hátrányát folyamatosan ledolgozta, fél távon le is hagyta az Opteront, majd 26.89 századmásodperccel a rajt után átszakította a célvonalat! Az Opteronnak 33.27 másodperc kellett a táv teljesítéséhez.
A rendezvényen azt állították, hogy míg a 2,8 gigahertzes régi Xeon és a 2,4 gigahertzes Opteron másodpercenként 15-16 milliárd lebegőpontos műveletet tud végrehajtani, addig a 2,67 gigahertzes Woodcrest 28,4 milliárdot. Gyorsabb, de olcsóbb, ha minden igaz a 2,67 gigahertzes Woodcrest 20 százalékkal is olcsóbb lehet 2,4 gigahertzes riválisánál. Ráadásul az újdonságok teljesítmény/watt hányadosa sokkal jobb, tehát alacsonyabb fogyasztás mellett fürgébbek elődeiknél. A Woodcrestek fogyasztása 65-80 watt között mozog, míg az Opteronok 95 wattot, az előző generációs Xeonok meg akár 135 wattot is bezabáltak.
Az alacsony fogyasztás minden szegmensben fontos, a szervereknél azért, mert lassan nagyobb a cégek villanyszámlája, mint amennyit a gépekre költenek. Otthon azért, mert senki sem szereti, ha a számítógép ventillátora a túlzott processzormelegedés miatt annyira felpörög, hogy túlüvölti a vendégeket, a laptopokba meg azért, mert.
Felgyorsult események
A nemzetközi (bár egyre gyérebb) újságírócsapat előtt egyébként újra ígéretet tett az Intel arra, hogy mostantól nem 4-5 évente, hanem minden második évben új processzorarchitektúrával lepi meg a piacot. A következő nagy ugrás jövőre várható, amikor a Core architektúra gyártását átültetik 65-ről 45 nanométerre, aztán 2008-ban jön az utód. Egy évvel később bevezetik a 32 nanométert, 2010-ben meg piacra kerülhet az utód utódja, derült ki, miközben a csokoládéban áztatott somlói galuska utolsó maradványai is eltűntek a tányérokról.
Az út egyértelmű: úgy növelni a teljesítményt, hogy közben nem nő a fogyasztás.
Performance per watt, mondja ki Pawel Gepner, aztán ugyanebben a pillanatban beindul valamelyik gép ventillátora, a hirtelen támadt hangzavar elnyomja az előadót.