Szkreccselő cédék, csöves szintetizátorok

A kezdetben relatíve kis kiállításból a legjobb napjaira (nagyjából 2000-re) szinte a teljes frankfurti vásárterületet beterítő bizniszmonstrummá nőtt Musikmesse - szinkronban a hanghordozóipar problémáival - visszavonulóban van, térben és időben is. Előbbit a néhány üresen hagyott csarnok, utóbbit az egy nappal lerövidült időtartam jelzi, amelyet tavaly léptettek életbe azzal a nyíltan kimondott szándékkal, hogy a kiállítók megspóroljanak egy napi szállásköltséget személyzetüknek. A rendezvény persze még így is impozáns - ráadásul a kiállítók száma még rekordot is döntött: 1533-an béreltek standot, - így egy nap alatt teljesen áttekinteni maga a lehetetlen küldetés.

A látszólagos ellentét könnyen feloldható: a kiállítók egyenként jóval kisebb területet foglaltak maguknak, még a nagy cégek szokásos parádéja is szerényebb, és ennek ráadásul technikai okai is vannak. A szintetizátor- és stúdiótechnika ugyanis az utolsó néhány évben nagyrészt beköltözött a PC-k és Mac-ek belsejébe, a tipikus kortárs popzene ma szoftverek segítségével szólal meg, nyeri el hangzását és keverődik össze. Az eddig is jól megfigyelhető folyamat mára elérkezett a végkifejlethez, jelentős piaci mozgások zajlottak le az elmúlt években, gigászok hullottak el és ügyes kezdők dicsőültek meg, mások pedig sikerrel konvertálták meglévő pozícióikat azzal, hogy termékportfóliójukat az új elveknek megfelelően radikálisan korszerűsítették.

Magyar díjazott

Minden évben mottót is választanak kiállításukhoz a frankfurti szervezők, idén ez úgy hangzott, hogy "Rhythm 'n Business", ami természetesen semmi különöset nem jelent, csakúgy, mint az eddigi évek mottói. Viszont, egy fontos magyar vonatkozású eseménnyel indítottak kedd este: Frankfurt város zenei nagydíját - amit minden évben a Messe alkalmával osztanak - idén Ligeti György, Bécsben élő világhírű zeneszerzőnk kapta, akinek 1956-ban kellett elmenekülnie Magyarországról, hogy komcsizzunk is egy jóízűt. A díj eddigi nyerteseinek listája tarka és előkelő: rajta van Chic Corea, Brian Eno, Georg Solti (hoppá, újabb magyar vonatkozás!), Dietrich Fischer-Dieskau, és Udo Lindenberg is.

Az akusztikus hangszerek bemutatócsarnokai természetüknél fogva viszonylag nagy állandóságot mutatnak: egy teljes terem a zongoráké, egy másik az ütőhangszereké, egy következő a fúvósoké, egynek pedig a gitár és környéke a témája. Mozgásban a kiállítás maradék, vagyis nagyobbik része van: az elektronikus hangszerek, a hangtechnika, a DJ-felszerelések, a showtechnika szüntelen fejlesztési nyomás alatt dolgozik, ha nem történik semmi, valaminek akkor is történnie kell. Nagy újítások ebben a most elmúlt évben pedig nem születtek (leszámítva a már említett trendzáródást), így sok kiállítónál a hangsúly most a marketingelemek felé mozdult: egy kis future-dizájn (vagy éppen extrém retró), egészen lazán öltözött csajok, vagy őrült ötletek: az Electrovoice mikrofonjainak érzékenységét a látogatók szervezett ordításverseny keretében próbálhatták ki: a két jelentkező ellenfél egymással szemben, hangszigetelő plexilappal elválasztva állt fel, és adott jelre hatalmasat kellett üvölteniük, amit a háttérben hangnyomásmérő berendezés értékelt.

DJ

Az egyik legfontosabb és legkurrensebb téma a DJ-berendezések, lemezjátszók, keverők és egyebek harca. A szervezők a kilencvenes években ezt a piacot az első ijedtségükben a stúdiótechnikai blokkban helyezték el, mára viszont odakerült, ahová való: az elektronikus hangszerek csarnokába, talán elismerve kicsit ezzel a DJ-k sokszor vitatott művészi státuszát. A kipakolt cuccok mennyiségéből úgy tűnt, a fő harc idén azon folyik, hogy ki tud a hagyományos (LP) lemezjátszókhoz leginkább hasonlító CD-játszót készíteni. A győztesnek járó díjat a legközelebb járó két cég, a Panasonic és a Technics közül végül rövid gondolkodás után az utóbbiak 1200 eurót kóstáló lejátszójának adtuk, ami szinte perfekt utánzata egy igazi lemezjátszónak: hatalmas tányérja van, amely a Play gomb megnyomására természetesen 33 1/3-os sebességgel mozgásba lendül.

Ha a tányérral bármilyen manuális galádságot követünk el forgás közben - visszatartjuk, vagy belepörgetünk -, arra a CD-ről történő lejátszás azonnal a megfelelő módon reagál, csakúgy, mint a szokásos sebességszabályzó működtetésére: mínuszban lassul, pluszban gyorsul a tányér forgása, és persze a lejátszás is. A bakelit-fílinget erősíti még az oldalt elhelyezkedő stroboszkóp-lámpa, ami a sebességbeállításban segít ugyebár, viszont előny az igazi lemezjátszókhoz képest, hogy egy gombnyomással átválthatunk olyan üzemmódra, amelyben a sebességváltoztatás közben a hangmagasság egyáltalán nem változik meg, nem magasodik, nem mélyül. A számunkra autentikus LP-hangzás kialakításához pedig nyolc különböző digitális algoritmus van kéznél, amelyek a CD steril hangjából analóg lemezhang-karakterisztikát alakítanak ki.

A DJ-műfajból még említést érdemel a 2000-es évek legendája, a Final Scratch köré épült cég, a Stanton. Az eredeti program, a siker alapja egy zseniális termék volt, ami lehetővé tette a DJ-knek, hogy számítógépes mp3-fájlokat kezeljenek bakelit-lemezjátszókkal, de ezen már rég túljutottak, és saját nevük alatt gyártják a DJ-k teljes fegyverzetét, lemezjátszókat, CD-ket, keverőket, fejhallgatókat, közben pedig új verziót fejlesztettek a Final Scratch-ből is.

Szoftverhangszer

Szintetizátorfronton a szoftverek dominálnak, vadonatúj cégek - Arturia, Native Instruments - nőttek ki a semmiből, amelyek mással sem foglalkoznak, mint szoftverhangszerek előállításával, eközben a régiek lassan, de fordulnak: a Korg már bemutatott néhány szintiszoftvert és leporolta öt éve félretett szuperszintetizátorának, az Oasys-nek a terveit, az E-munál már csak laptopokon demonstráltak hangszereket, a Roland pedig még tartja a régi frontot, kicsikét azonban mozdult: új hangmodulja nyitott rendszerű, hangja attól függ, milyen szoftvert tölt bele a felhasználó. Kezelését monitorkimenet és egér segíti, de kérdés, hogy egy ilyen zárt rendszer felveheti-e a versenyt a számítógépekhez kapható óriási szoftverválasztékkal, amelyekkel ugyebár nem kompatibilis.

2005 legnépszerűbb elektronikus hangszere egyébként Robert Moog (ő minden szintetizátorok ősatyja) 1971-ben bemutatott játékszere, a Minimoog. Annyi analóg és digitális másolata született az elmúlt évek során, hogy bemutatásuk nem férne bele jelen írás kereteibe, idén pedig különösen jó utánzatok kerültek ki: a már említett Arturia eddigi legtökéletesebb szoftveremulációját készítette el, prospektusában maga Moog úr és Jean-Michel Jarre ajánlja a terméket, ezernyi előre gyártott hangprogramjának készítésébe pedig az elektronikus zeneszakma legjobb hangprogramozói mellé a legendás német e-zenész, Klaus Schulze is beszállt.

Más utat követett a szintén német Creamware, ők önálló, billentyűzet nélküli, tehát MIDI-vel vezérelhető dobozban hoztak ki egy digitális Minimoog-klónt, Minimax néven. És, ne felejtsük, a pályán van még a mai napig a Moog Music, Inc. is, akik Minimoog Voyager néven az eredeti, analóg Minimoogot kínálják mint főterméket, némi digitális vezérléssel felturbózva.

Gumicintányér

Még egy bekezdésnyi időre visszaadjuk a szót a Rolandnak, hiszen ők rendelkeznek az első, teljesen elektronikus dobszettel. Azt hinné az ember, hogy ez nem újdonság, nem is így van, pedig de: a gumis ütőfelületű érzékelők ugyan már több mint húsz éve jelen vannak, de csak most vált kompletté a készlet a gumicintányérok bemutatásával - eddig ezekkel nem foglalkozott senki, nem tudni, miért, talán túl nehéz falat volt.A Roland V-Drumja mindenesetre most már rendelkezik egy rockzenei dobkészlet valamennyi elemével, tehát a pedálos cinnel és a lengőcinekkel is, és ezek pontosan úgy működnek, mint az eredetiek, tehát ha megütjük őket, szólnak (hogy hogyan, az attól is függ, hogy hol ütjük meg), és ha kézzel megfogjuk, akkor akkor bizony elhallgatnak.

Külön sarokban helyezték el a régi típusú, moduláris és nem moduláris, analóg szintetizátorokat: ez a részleg még néhány éve is nagy nehezen felújított Moog-szekrények körül szomorkodó veteránokból állt, ma viszont apró, ügyes és friss cégecskék élnek meg ragyogóan abból, hogy ilyenfajta berendezéseket terveznek és forgalmaznak - igen magas árakon. Bizonyos retróaudió-vonalat egyébként az itteni vállalkozásokhoz képest óriási Korgnál is felfedeztünk: Electribe nevű DJ-szintijük egyik verzióját valódi és jól látható elektroncsöves végfokozattal látták el, csakúgy, mint harminckét sávos digitális rögzítőjüket.

A Tisza cipő sikerét irigyelhette meg viszont az az élelmes vállalkozó aki megszerezte magának a legendás NDK-beli hangszermárka, a Vermona jogait: e patinás név alatt forgalmaz szintetizátort, szűrőt, teremzengetőt és még néhány hasonló eszközt. Ha ezt a kiskörúti Hangszerbizományi megérhette volna...

A show-teremben szinte alig lehetett látni valamit a rengeteg, keresztül-kasul száguldozó lézersugártól, kedvencünk mégis egy sokkal szerényebb technikát alkalmazó olasz cég volt, akik világító-villogó műpálmáikat a vásár alkalmával nagyon kedvező árakon kínálták. Közvetlenül a büfé mellett pedig újabb magyar vonatkozásba botlottunk: Kozma Péter, a frankhegyi bulik gazdája Dorkandkozma néven, Berkes Dórával közösen performált raypaintingjeit mutatta be egy impozáns standon. A látványos, vetített grafikai hatásokkal operáló műsortípust idehaza már jól ismerjük például a Millenáris Park felületén, illetve a Matáv-székházon megtartott előadásokról, most kísérlet történik a siker exportálására.