Az ElekTex eljárásának lényege, hogy az anyagba szőtt kábelek vezető tulajdonsága nyomás hatására megváltozik, azaz a billentyűzet egyáltalán nem tartalmaz nagyobb kemény darabokat, mint például egy billentyű, leszámítva a csatlakozót. Az elektromos kábeleket a gyártás során szövik bele az anyagba, ezért választható szabadon, hogy milyen textil is legyen pontosan, illetve hogy milyen vastag vagy vékony. A betűket, azaz a tulajdonképpeni billentyűket később festik rá a kész anyagra.
A technológiának köszönhetően a billentyűzet mérete és alakja szabadon alakítható, a vevő igényeinek megfelelően, akár egy zakóba vagy nadrágba is bevarrható. A most piacra kerülő klaviatúra a standard számítógép szabványnak megfelelő nagyságú, egy palmtop kényelmesen belecsomagolható, összehajtogatva pedig akár a farzsebben is elfér.
A cég november 8-án mutatta be termékét a szakmának, tömeggyártását, illetve piacra való bevezetését a jövő év elején tervezik. A cég további piaci tervei között szerepel a textil anyagú mobiltelefon kifejlesztése, valamint az intelligens autóülés kikísérletezése. Ezeket követhetné a a számítógépes nadrág, és még ki tudja mi, a fejlődés nem áll meg.