Égeti magát a Zune-nal a Microsoft

A Microsoft megerősítette, hogy frissíti a Zune-lejátszókat. A merevlemezes modell tárolókapacitása 80-ról 120 gigabájtosra, a flahmemóriásé 8-ról 16 gigabájtra nő majd. A felhasználók képesek lesznek a beépített wifi segítségével letölteni dalokat a Zune-ra, a rendszer a hallgatási szokások alapján ajánl majd előadókat, albumokat. Megjelenik két játék, a Hexic és a Texas Hold’em, és csökken az ár is: a merevlemezes verzió 250 dollárba kerül majd, a 16 gigabájtos flashmemóriás 150 dollárba.

Ide passzoló hír: az Apple kedden jelentette be, hogy az iPod classic tárolókapacitása 80-ról 120 gigabájtra, a legnagyobb nanóé 8-ról 16 gigabájtra nő majd. A rendszer a Genius nevű szolgáltatásnak hála a hallgatási szokások alapján ajánl majd előadókat, albumokat. Megjelenik egy rakás játék, a Hexic és a Texas Hold’em már jó ideje kapható, valamint csökken az ár is: a merevlemezes lejátszó 250 dollárba kerül majd.

A Microsoft fél nappal a Let’s Rock esemény előtt vallotta be, hogy ugyanazokra a lépésekre készül, amiken az Apple már túl van. Nehéz lesz így piacot szerezni.

Az biztos, hogy a Zune sztorija nem indult valami fényesen és az elmúlt közel két évben sem történt semmi olyasmi, ami reménykedésre adhatna okot. 2006-os megjelenése után érte el a lejátszó legfényesebb sikerét: a premierhéten a második legsikeresebb készülék volt az amerikai piacon kilenc százalékos részesedéssel, míg az iPod megőrizte elsőségét 63 százalékkal. Pedig az új, nagy reklámhadjárattal bevezetett termékek általában piacvezetők lesznek az első hetekben, ehhez képest már a második héten mindegyik iPod és a legtöbb iPod-kiegészítő népszerűbb volt az Amazonon, mint a Zune.

Az első hat hónap is ilyen hangulatban telt: bár a merevlemezes lejátszók piacán a Microsoft elérte a tízszázalékos részesedést, összetettben csak három százalékig jutott az iPod-ölőnek nevezett készülék. Pedig nem volt rossz, mi is kipróbáltuk, és pár hiányosságot ugyan találtunk benne, ha csak a funkciókat néznénk, sokkal jobban is szerepelhetett volna.

Nehézkesen, de tavaly nyárra azért összejött az 1,2 milliós darabszám, ami persze nevetséges az iPodok 30-40 milliós eredményéhez képest, de az Apple kütyüje hasonlóan kezdett még 2001-ben és sokan abban bíztak, hogy a Zune is megerősödik.

Főleg, hogy 2007 őszén bemutatták a második generációt meg a flashmemóriás modellt, amik már sokkal jobb kritikákat kaptak, és az első hetekben úgy tűnt, a kereslet is nagyobb lesz irántuk. Mégsem tudtak áttörést elérni: fél év kellett az újabb milliós darabszám eléréséhez, és már szinte biztosra vehető, hogy a hárommillió nem jön össze a harmadik Zune bemutatása előtt. Piaci részesedésben sem sikerült sokat felmutatni, Steve Jobs például azon élcelődhetett keddi rendezvényén, hogy az iPodoké az amerikai piac 73,4 százaléka, míg a Zune-nak 2,6 százalék jutott. Világszerte persze már nem ilyen erős az Apple, de a Zune sem, mert Amerikán kívül lényegében sehol sem kapható. Persze érdeklődés sincs rá nagyon. Blama.

Hogy miért ilyen sikertelen a Zune, annak számtalan oka van, a legfontosabb talán a vonzó brand hiánya. Az Apple márkanévként sokkal többet mond, sokkal erősebb, és amikor mp3-lejátszókról, tehát viszonylag egyszerű feladatokra alkalmas, egymástól alig különböző készülékekről beszélünk, a sikerben óriási szerepet játszik, hogy a vásárlók mennyire tudnak azonosulni a márkával.

Márpedig a Microsofttal a többség nem szívesen vállal közösséget, ami korántsem racionális jelenség, de attól még igaz. Persze a brand hiányát a játékgépek piacán egyszer már sikeresen áthidalta a vállalat, úgy, hogy létrehozott egyet, de az Xbox stratégiája aligha alkalmazható a Zune-nál.

A zenelejátszók pár apróságtól eltekintve ugyanis ugyanazt kínálják: meglévő dalainkat tudjuk hallgatni velük. Az Xbox-sorozattal óriási eredményt ért el a gyártó, két generáció alatt meghatározó szereplővé tudott előlépni, többek között az olyan exkluzív játékoknak hála, mint a Halo, a Project Gotham Racing, vagy Gears of War. Ezek a programok lényegtelenné tették, hogy milyen márkajelzés van a készüléken, mert önmagukban értéket hordoznak, és pont ezáltal gyártanak brandet.

Az mp3-lejátszót viszont nem a tartalom, hanem maga az mp3-lejátszó adja el, ami ha nem újszerű, forradalmi, nem tud labdába rúgni egy olyan ellenfél mellett, amin almalogó van. Mert az iPod igazodási pont lett, ráadásul státusszimbólum is egyben, nem kell megmagyarázni, miért választjuk, azt kell elmondani, miért mást: ha a markunkban egy hasonló tudású, árú lejátszó van, amit ráadásul a Microsoft gyártott, hülyének néz majd minket a világ.

Az Xboxot persze nemcsak a jó játékok segítették, van annak a történetnek olyan aspektusa, amit a Zune-nál is érdemes lenne figyelembe venni: a megelőzés. A 360-as modell egy évvel korábban került piacra, mint a PS3, miközben a játékélményben ugyanazt nyújtotta. Redmondban nem sajnálták sem az erőforrásokat, sem a pénzt, sőt, még a minőségbiztosításra sem figyeltek eléggé oda, mert tudták, hogy soha nem előzik meg a bajnokot, ha csak szolgai módon másolják. Kockáztattak, de a stratégia bejött, az X360-as lenyomta a PS3-at, márkanév lett, igazodási pont.

Az mp3-lejátszók piacán viszont a bajnok teszi le a forradalmi termékeket az asztalra. Ilyen például az iPod Touch, ami meglepetést tudott okozni a látszólag fantáziátlan piacon, ráadásul nemcsak dalok hallgatására, de filmek nézésére, játékok futtatására is alkalmas platformmá vált. A Microsoft közben olyan, egyébként támogatható fejlesztésekkel akar versenyben maradni, mint hogy a régebbi lejátszókat is ellátja az újak szoftverével, van vezetéknélküli szinkronizálás, testreszabhatóság, amik jól jönnek használat közben, de senkit nem győznek meg a vásárlásról.

Hogy hova akar kifutni a Zune-sztori, nagy kérdés. Előbb-utóbb bizonyára a Microsoft is kénytelen lesz kiadni egy érintőképernyős modellt, ha versenyben akar maradni, de az egy-két éves lemaradást nehéz lesz behozni.

Persze a Microsoft van olyan nagy és erős, dolgozik ott annyi jó szakember, hogy akár létrehozhatna valami meglepőt is, de bizonyos területeken egyszerűen képtelen eredményt elérni a vállalat. Böngészője egyre kevésbé versenyképes a Firefoxszal, keresője sehol sincs a Google-éhez, a Windows mobile szerény, 13 százalékos részesedéssel bír az okostelefonok között, és a lejátszóprojekt sem tart sehova.

Ha a vállalat nem talál ki valamit gyorsan, csak azokban bízhat, akik azért nem vesznek iPodot, mert az az iPod. Az antidrukkerekben. De belőlük tíz százalékos részesedés sem fog összejönni.