Megszűnik a Google+, mi lesz az adataimmal?
Már csak néhány hónap, és bezár a Google+. A Google októberben jelentette be, hogy egy adatvédelmi hiba kiszúrása és javítása után úgy döntöttek, inkább bezárják az egész boltot, mert úgyse használja senki, akkor meg minek toldozgatni-foltozgatni – persze ennyire nem volt őszinte a közleményük, de annyit elárultak benne, hogy a látogatások 90 százaléka 5 másodpercnél rövidebb, ami nagyjából az "ú, mellényomtam – hé, hát ez mi – ja, oké, csá" felhasználói magatartást körvonalazza.
Az eredeti céldátum idén augusztus volt, de aztán még decemberben kiderült, hogy az oldal nem egyszerűen érdektelen, hanem még veszélyes is, mert az októberinél sokkal nagyobb hibát találtak rajta: 52,5 millió felhasználó privát adatai váltak nyilvánosan elérhetővé minden külső fejlesztőnek. Ekkor döntött úgy a Google, hogy előre menekülnek, és
már április 2-án beszántják az egészet.
A Google+ 2011 júniusában indult, de már az év szeptemberében mi is arról írtunk, hogy döglődik. Bár többször kapott kisebb-nagyobb ráncfelvarrást, sose lendült fel igazán, és egy idő után a cég érezhetően le is mondott róla. Annyiban mégse tekinthető teljes kudarcnak, hogy két ma is létező és sokak által használt Google-szolgáltatás indult a Google+ egy-egy funkciójaként: a Fotók és a Hangouts. (Na meg a pluszegyezős szleng mainstraim nyelvi fordulattá válásában is lehetett szerepe, bár erről nincsenek adataink.)
Talán épp ennek a történeti kapcsolatnak köszönhetően, de sok a félreértés azzal kapcsolatban, hogy akkor most pontosan mit is jelent a leállás az adatainkra nézve, mi az, ami végleg törlődni fog, és mi az, amit mindez egyáltalán nem érint. A Google erről emailt is küldött, magán a Google+ oldalán egy csíkban figyelmeztet, és egy súgóoldalt is szentelt a témának, de még ezeket olvasgatva is kicsit zavaros lehet a dolog.
Most akkor mi törlődik és mi nem?
Kezdjük a legelején: könnyen lehet, hogy a megszűnésről szóló email megnyitása előtt ön nem is tudta, hogy van Google+-fiókja. Lehet, hogy véletlenül hozta létre még hét éve, vagy akkoriban próbálgatta, aztán meg is feledkezett róla. Ha be van jelentkezve a Google-fiókjába, és meglátogatja a Google+ oldalát, gyorsan kiderül az igazság, de valójában ha ezt kapásból nem tudja, akkor nyugodtan olvasson másik cikket, mert nem valószínű, hogy bármi olyan adata lenne ott, amit később majd hiányolna. (Ha viszont átaludta az elmúlt hét és fél évet, és még mindig annyira félálomban van, hogy most szeretné kipróbálni a Google+-t, rossz hírünk van: február 4-től már nem lehet új profilt vagy oldalt létrehozni.)
A legfontosabb a fényképek sorsa. A Google törli a Google+-ról a fotókat, de nem törli a Fotókat, azaz a 2015-ben különvált fotómegosztó tárhelyén tárolt képeket, videókat mindez nem érinti. A leállással kapcsolatos Gyakran Ismételt Kérdésekben a cég igyekszik segíteni a tisztánlátást, de ezzel talán csak még jobban összezavar, mert olyan részletekbe bonyolódik, mint hogy a 2015 előtti a Google+-képek is megmaradnak a Google Fotókban, az úgynevezett albumarchívum lévő képek viszont nem, holott abban a Google Fotók képei is látszódnak. Egy szó mint száz:
minden, ami most látszik a Google Fotókban, az április után is ott lesz, ami viszont most sincs ott, az máshol is törlődni fog.
A másik félreértésre okot adó kérdés a Google-gombos bejelentkezéseké. Sokan jelentkeznek be mindenféle Google-től független oldalon a Google-fiókjukkal ahelyett, hogy magára az oldalra regisztrálnának (ahogy a Facebook-fiókkal is sok helyre ugyanígy be lehet jelentkezni). Ezt a kényelmi funkciót is érinti a leállás, mert megszűnik a Google+-fiókkal való bejelentkezés lehetősége, már március 7-től elérhetetlen lesz.
De ez is félelmetesebben hangzik, mint amit valójában jelent: a Google+ Bejelentkezés gomb szűnik meg, a Google Bejelentkezés gomb marad. Ahol még mindig a régi, korlátozottabb Google+-os bejelentkezés van beépítve egy szolgáltatásba, ott a fejlesztőnek kell átállnia a sima Google-gombra. A gyakorlatban ez általában annyit fog jelenteni, hogy kicsit megváltozhat a külalakja annak a guglis gombnak, amelyre kattintva ön egy-egy oldalon belép.
Hogyan tudom letölteni az adataimat?
A Google-nek már egyébként is van egy eszköze, amellyel akár az összes, akár a tetszés szerint összeválogatott szolgáltatásaiban található adatainkat le tudjuk tölteni, ez a Google Takeout, vagy magyarul Adatok letöltése nevű felület. A Google most annyival könnyíti meg a Google+-adatok kimenekítését, hogy közzétett egy linket, amelyen már előre bejelölgette az ehhez kapcsolódó adattípusokat, nekünk már csak párat kell kattintani, és lehet is tölteni.
A linkre kattintva már látszik, hogy mi kerül a csomagba:
- az évek során mindenféle weboldalon leadott +1-ek,
- a Google+ Fal,
- a Google+ Körök és
- a Google+ Közösségek tartalmai.
Letölthetjük ezt mind, vagy kivehetjük a jelölést onnan, ami nem kell. Az egyes kategóriák melletti kis nyilacskánál pedig a konkrét adattípusok (fotók, bejegyzések, események, stb) között is válogathatunk. Ha megvagyunk, a Tovább gombra nyomva megadhatunk még olyan részleteket, mint hogy milyen fájlformátumban kérjük a csomagot és hogyan (Drive-ra vagy más tárhelyre feltöltve, vagy közvetlen letöltésként). Alapbeállításként a csomag elkészülése (ez az adatmennyiségtől függően eltarthat egy darabig) után kapni fogunk egy email egy letöltőlinkkel.
Egyre szűkebb rétegek felé közelítünk, de aki olyannyira használta a Google+-t, hogy volt saját Közössége, annak az adatait majd csak március elejétől fogja tudni letölteni, addig csak az ott megosztott bejegyzésekre mutató linkek lesznek benne a letöltött csomagban.
Az adatok nem rögtön és egyszerre fognak törlődni, ez egy több hónapos folyamat lesz, addig elképzelhető, hogy ha nem törli direkt a tartalmait, azok továbbra is hozzáférhetők lesznek. De ez csak átmeneti lesz, úgyhogy ha ilyet tapasztal, ne ijedjen meg: a Google+ TÉNYLEG megszűnik.
Már amelyik!
Valószínűleg nem sokakat érint, de aki G Suite-ügyfélként, vagyis céges fiókkal használta a Google+-t, az ezt továbbra is megteheti, nekik ugyanis a szolgáltatás nem tűnik el, csak átalakul – ezért fogalmaz a Google minden hivatalos felületen úgy, hogy a "Google+ fogyasztói verzióját" állítják csak le.
Rovataink a Facebookon