További Jog cikkek
A Pálos György BSA-elnök által szignált levél arra kéri a címzettet, hogy töltse ki és küldje vissza a mellékelt űrlapot a szervezetnek. Ormós Zoltán szerint eddig 1200 válasz érkezett be. Azok a cégek, melyek nem küldik vissza az űrlapot, rosszul járhatnak. A BSA jogi képviselője szerint "a gyanú árnyéka élesebben vetődik azokra a cégekre, akik nem válaszolnak a levelünkre, és a BSA-nak az a célja, hogy küzdjön az illegális szoftverfelhasználás ellen. Ennek érdekében további lépéseket is tesz, de nagyon reméljük, hogy ilyen helyzet nem állhat elő." Más szóval, elképzelhető, hogy a levélre nem válaszoló cégeknél minden előzetes értesítés nélkül megjelenik a szoftverrrendőrség.
Mit tegyünk, ha levelet kaptunk?
Amennyiben tehát cégünk ilyen levelet kapott a BSA-tól, célszerű visszaküldeni az űrlapot, melyen a cég neve, székhelye, fő tevékenysége és az ügyvezető mellett a cégnél található számítógépek számára is kíváncsi a szervezet. A javasolt időpont kitöltése után az űrlap szerint a cégvezető aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy az általa megjelölt időpontban a BSA munkatársai cége székhelyén és/vagy telephelyén "betekintést nyerjenek a vállalat szoftverlicenceibe, és azok sorszámait összevessék a számítógépeken használtakkal".
Ma Magyarországon a legtöbb vállalatnál vannak olyan programok, amelyekre nincs licence a cégnek. Többnyire arról van szó, hogy öt gépre vesznek egyetlen operációs rendszert, vagy a legális szoftvereket futtató gépek mellé vett új, "csupasz" számítógépre illegális szoftvermásolatot telepítenek. Az is elképzelhető, hogy a számítógépeket Windows 95-tel vették, és illegálisan frissítettek 98-ra. A helyzet azonos: hamarosan jön a BSA, és illegális szoftverek vannak a gépeken. Mi ilyenkor a teendő?
Minél hamarabb legalizálni kell
Felmerülhet annak a gondolata, hogy a BSA-tól kér tanácsot a cégvezető arra vonatkozóan, hogy hogyan legalizálja szoftvereit. Ormós Zoltán azt javasolja a felhasználóknak, hogy amennyiben probléma van a szoftvergazdálkodással, tisztázzák minél hamarabb, és vásárolják meg a hiányzó licenceket, még a BSA látogatása előtt. Mint fogalmazott, "a BSA a jogtiszta szoftverhasználat elterjesztéséért küzd, nem pedig tanácsadó cég".
Az űrlap |
Ebben az esetben azonban a könyvelésből azonnal kitűnik, hogy a tavaly vásárolt számítógépekre csak idén került legális operációs rendszer. A BSA azonban nem vizsgálja a könyvelést, csupán a szoftverek licencét és származást igazoló okiratát, amely lehet számla, ajándékozási szerződés, vagy adás-vételi szerződés. Ormós Zoltán kérdésünkre elmondta, hogy "a BSA az adott napi állapotot nézi, a könyvelés ellenőrzését nem tervezzük".
Arra a kérdésünkre, hogy mi történik, ha a BSA illegális szoftvereket talál egy cég gépein a látogatás során, az ügyvéd rendkívül diplomatikus választ adott: "Reméljük, ilyen kínos helyzet nem áll elő, az időben megküldött levelek is ennek a helyzetnek az elkerülését célozzák." Utalt azonban arra, hogy a BSA ilyenkor megteszi a szükséges lépéseket "a törvényi kereteken belül."
|