További Mobil cikkek
Zsebpénz multilevel-marketing rendszerben
A Mobilpont abban az esetben utalja át a felhasználónak a megkeresett pénzt, ha az 6000 forint feletti összeg, ellenkező esetben a következő hónapra viszik át. A cég hirdetése szerint a rendszer igénybe vétele díjmentes, az ebből származó jövedelem azonban adóköteles.
Karácsony előtt indulhatnak a reklámüzenetek
A Mobilpont szolgáltatása a tervek szerint már december közepén, tehát karácsony előtt elindul, de legkésőbb januárban megkezdődik a zsebpénzt jelentő üzenetek kiküldése - tudtuk meg Murányi Dórától, a cég marketingigazgatójától. Az első kampányokban ruházati termékeket, nagy értékű használati cikkeket, utazásokat és internetes portálokat reklámoznak. A hirdetők a kiküldött üzenetek mennyiségének függvényében 30-35 forintot fizetnek a cégnek üzenetenként, ebből részesednek a felhasználók a telefonjukra és ismerőseik telefonjára érkező üzenetek mennyisége szerint.
Apróhirdetések SMS-ben
A cég apróhirdetéseket is közvetít felhasználói között. Egy eladó lakásról szóló hirdetést például mindazoknak kiküld, akik lakást szeretnének venni, és ezt korábban SMS-ben elküldték a Mobilpont adatbázisába. A lakást hirdető személy összegyűjtött zsebpénzéből annyiszor 10 forintot vonnak le, ahány vevőjelöltnek kiküldték a hirdetését, a vevőjelöltektől pedig a hirdetés fogadásáért kérnek 30 forintot.
Interneten lehet feliratkozni - le még nem
Noha postán is lehet jelentkezni a cég adatbázisába, az internet jóval népszerűbb médiumnak bizonyult, a jelenlegi 11-12 ezer előfizető nagy része interneten regisztrált. Az online felületen azonban sehol nem lehet kiiratkozni az adatbázisból, ez pedig ellentétes az adatvédelmi törvény rendelkezéseivel. Murányi Dóra szerint szerdán készül el az adatok módosítására és lemondására szolgáló oldal, de telefonon, e-mailben is le tudnak iratkozni a felhasználók. A visszaélések megelőzésére minden felhasználót SMS-ben értesítenek a regisztrációról, így elkerülhető, hogy a tréfás kedvű internetezők egymást írják fel a szolgáltatásra.