További Mobil cikkek
A párizsi parlament még tavaly júniusban fogadott el egy törvényt, mely szerint a mobiltelefonok használatát kultúrintézményekben műszaki úton lehetetlenné kell tenni.
Az AFOM nem minősíti magát lobbinak, de minden megnyilatkozásában utal a mobiltelefon "szociális szerepére". A felhasználó érdekében cselekszenek - hangsúlyozta Rene Russo, az AFOM fődelegáltja, a Bouygues Telecom korábbi alelnöke.
A mobilcégek ellenzik, a lakosok pártolják
Így például azt a kérdést feszegetik, hogy egy színházban a nézők tűzeset alkalmával hogyan fogják hívni a tűzoltókat. Vagy egy operaelőadás közben hogy lehet majd orvost hívni, ha rosszul lesz egy néző. Vagy hogyan lehet ellenőrizni, hogy a gyerekek rendben vannak, ha mindannyian a moziban ülnek.
A franciák maguk kevésbé látszódnak aggódni. Egy SOFRES felmérés szerint az ország lakosságának 85 százaléka, és a mobilhasználók 84 százaléka amellett van, hogy egy előadás közben ki legyenek kapcsolva a telefonok. 63 százalék még az ellen sem emel kifogást, hogy zavaró hullámok védjék a kultúrintézményeket.
A parlament által kiválasztott törvényi keretek azonban nem elegendőek ahhoz, hogy valóban végrehajtsák az intézkedéseket. A távközlési hivatal (ART, Autorite de Regulation des Telecommunications) még először meghatározza a műszaki kereteket, melyeken belül a zavaró rendszer működhet.
Nyáron léphet életbe a zavarás
A kérdésben az ART március végén hozhat döntést. Ezt követően az ipari tárca államtitkára foglalkozik majd a kérdéssel. A párizsi kormány ezt követően az uniós tagországokkal és a brüsszeli Bizottsággal ismerteti a döntését. Az EU csúcsszerve ezután három hónap alatt dönti el, kezdeményezi-e az intézkedések bármilyen módosítását.
Itthon tilos zavarni a mobilokat
A magyar hírközlési törvény szerint "Hírközlő berendezést, valamint minden olyan berendezést (gépet, készüléket, vezetéket, járművet vagy egyéb eszközt), amely működése közben nagyfrekvenciás jelet vagy mellékhatást kelt, úgy kell forgalomba hozni, illetőleg üzemben tartani, hogy az más, zavarérzékenység szempontjából egyébként megfelelő villamos és elektronikus berendezés működésében zavart ne okozzon." Miután a mobilzavaró egyetlen célja, hogy zavart okozzon más elektronikus berendezés (a mobiltelefon) működésében, a törvény egyértelműen tiltja használatát.