További Mobil cikkek
Magyarországon hétfőn újabb nagy lendületet vett a mobilszélessáv bővülése, miután a hazai mobilpiac második legjelentősebb szereplője, a Pannon GSM is elindította a 3G-UMTS-szolgáltatást. A cég az EDGE-technológiával kombinált mobilszélessávra kíván építeni, és az előfizetőknek is ezt a kombinációt ajánlja a készülékcserénél, jelentette ki Ove Fredheim. A Pannon GSM vezérigazgatója szerint ugyanis az EDGE, vagyis a hagyományos GSM-rendszert gyorsító technológiát - a társaság hálózatán belül - már a lakosság több mint ötven százaléka eléri, míg 3G az év végére is legfeljebb a fővárosban lesz. A két technológia közötti legszembetűnőbb eltérést a videotelefonálás jelenti, amely csak a 3G-hálózatokon bonyolítható; ezt a hazai szolgáltatók az év végéig ingyen kínálják.
Lassan váltanak
A kilencmillió hazai mobil-előfizető közül már néhány százezernek van EDGE-képes telefonja; a Pannon saját kimutatásai szerint 110 ezer ügyfele használ ilyen készüléket, a T-Mobile készülékkínálatának 40 százaléka tartozik ebben a kategóriába. A 3G-készülékből viszont országosan kevesebb mint ötezer van az előfizetőknél, jórészt a nyári ügyfélteszteknek köszönhetően. Az új technológia terjedésében kulcsszerepe lesz a készülékgyártóknak és az elérhető tarifájú multimédiás tartalmaknak. Az előbbiben Ove Fredheim várakozásai szerint a jövő év első felére lesz Magyarországon nagyobb a választék, főként az olcsóbb modellekből.
A 3G a hangszolgáltatásban nem, ugyanakkor az üzleti célú adatforgalomban, a magán-előfizetőket célzó zeneletöltésben és a mobiltelevíziózásban újabb előfizetést és nagyobb bevételt is hozhat mind a Pannon GSM, mind az új generációs rendszert elsőként élesítő T-Mobile-nak. Német tapasztalatok szerint a 3G-t használó ügyfelek számlája a háromszorosa az ottani hagyományos előfizetőkének. Magyarországon a szolgáltatók bevételében ma még 10-15 százalékot képvisel az adatforgalom. A mobilszélessáv üzleti célú felhasználási lehetőségeinek a könnyebb megértéséhez a Pannon GSM a hazai kis- és középvállalatoknak novembertől oktatást is szervez, jelentették be a hétfői tájékoztatón.
Beindult a fejlődés
A cégektől jelentős befektetéseket is igényelt a rendszer építése. A Pannon GSM az idén húszmilliárdot fordított a mobil-szélessávhoz kötődő fejlesztésekre, a T-Mobile ez évi hálózatbővítése tizenötmilliárd forintba kerül. A magyar piac harmadik szereplője a Vodafone is készül a 3G-nyitásra, licencszerződése 2006. elejére írja elő a kereskedelmi szolgáltatás beindítását.
Az új generációs mobilszolgáltatás a világon már 2002 óta hozzáférhető, de igazán lendületes fejlődésnek csak a múlt évtől indult. A 3G-s ügyfelek 2004-ben 20 millióan voltak, ez év végére pedig akár 70 millióan is lehetnek. A 3G világát jelenleg Japán uralja, Európában Olaszország és az Egyesült Királyság van az élen. Összességében azonban az UMTS-ügyfelek száma Európában még csak töredéke a mobilosok teljes körének. Szakértők 2006-ra várják az igazi áttörést ezen a területen. A brit Ovum távközlési szakértői cég szerint a következő év végére az európai operátorok 63 millió 3G-előfizetőt tartanak majd nyilván, ez hatoda a térség teljes ügyfélkörének.