Egy alsóházi bizottsági meghallgatáson Ronald Herberman, a Pittsburgh-i Egyetem rákintézetének az igazgatója elmondta, hogy a mobiltelefon rákkeltő hatására vonatkozó tanulmányok többsége elavult, és a módszertana is megkérdőjelezhető. Számos ilyen tanulmány például a heti egyszeri mobilozást már rendszeres mobiltelefonálásnak minősíti.
Veszélyes tudatlanság
"Nem tudom kijelenteni itt e bizottság előtt, hogy a mobiltelefonozás veszélyes. De azt sem tudom kijelenteni határozottan, hogy nem veszélyes" - szögezte le a tudós. David Carpenter egyetemi tudós óvott attól, hogy a világ megismételje a cigarettával és a tüdőrákkal kapcsolatban korábban elkövetett hibát, hogy tudni illik 50 év kellett ahhoz, hogy a cigarettagyárak elismerjék a dohányzás és a tüdőrák közötti összefüggést.
Haberman és Carpenter is kiemelte, hogy a mobiltelefonozás agydaganatkeltő kockázata a gyermekek esetében sokkal nagyobb, mint a felnőtteknél.
Az amerikai parlamenti bizottság előtt ismertettek több olyan európai tanulmányt, amelyek bizonyítják, hogy a mobiltelefonok által kibocsátott sugárzásnak határozottan van biológiai következménye. A Brit Tudományos Akadémia egyik lapjában arról írtak, hogy 29 éves korra ötször gyakrabban alakul ki agytumor azoknál, akik 20 éves koruk előtt kezdtek rendszeresen mobilozni, azokkal összehasonlítva, akik egyáltalán nem használtak mobil telefont.
Több olyan vizsgálat is megjelent már, amely bizonyította, hogy a hallóidegi vagy nyálmirigydaganatok határozottan azon az oldalon gyakoribbak, amelyiken a páciens a mobil telefonját általában tartja.
Látványos riogatás
Carpenter felvetette, hogy a mobiltelefonokon is ahhoz hasonló figyelmeztetést kellene elhelyezni a kockázatokról, amilyent a cigarettás dobozokra nyomtatnak.