További Mobil cikkek
A felhasználót érintő legégetőbb kérdésben, vagyis adott 0660-as előfizető elérhetőségében viszont senki nem tud segíteni. Az Index első útja a Westel tudakozójához vezetett, ahol annyit közöltek, hogy nincsenek adataik a WRT előfizetőkről. Hasonlóképpen nem volt szerencsénk a Matáv tudakozójánál sem.
A tudakozók nem mondják
A megszűnt WRT előfizetőinek ügyében nem a Westel Rt., hanem a tulajdonos Matáv jogosult nyilatkozni, mondta el az Index kérdésére a Westel kommunikációs igazgatósága. Fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy ez két külön cég, de a hasonló név miatt mindenkinek a Westel tudakozója ugrik be elsőként.
A WRT a szolgáltatás megszűnésekor minden ügyfele számára 2 hónapig díjmenetesen hangbemondást biztosított, amelynek segítségével az ügyfél új telefonszámáról a régi számot hívókat tájékoztatták, közölte kérdésünkre a Matáv sajtóosztálya.
A Matáv szerint az ügyfélen múlik
Ez az időszak már lejárt, és mivel a WRT nem tartja nyilván, sőt az ügyfelek hozzájárulása hiányában nem is jogosult nyilvántartani a volt 0660-as ügyfelek más szolgáltatónál lévő előfizetéseinek telefonszámát, ezért ebben a WRT nem tud segítséget nyújtani, fogalmazott a közlemény.
Az új telefonszámot az új szolgáltató (Westel, Pannon, Vodafone, Matáv, stb.) tudakozójában lehet megtudni, feltéve, hogy az ügyfél ehhez hozzájárult, közölte a Matáv. Ugyanez a helyzet, ha valaki önszántából szolgáltatót változtat (ami pedig mintegy 100 000 mobil előfizető havonta).
A HíF nem tud panaszosról
A Hírközlési Felügyelet (HIF) eljárást csak akkor indíthat, ha valaki beadványban jelzi felé az észlelt problémát, mondta el az Index kérdésére Gránicz János, a Hírközlési Területi Hivatal Központi bejelentési és engedélyezési osztályának előadója.
A szám és címgazdálkodás hatósági feladatait ellátó szervezeti egységnél történik például a hívószámok kijelölése, visszavonása és lekötése. Bár panaszügyek nem ide érkeznek, tudnának róla, ha a 0660-as számok miatt valaki panaszt tett volna, mondta Gránicz János.
A Westel vette át őket
A Westel Rádiótelefon Kft. megszûnésével kapcsolatos tárgyalások során az volt a megállapodás, hogy a Westel Rt. átveszi az elõfizetõket, mondta a hírközlési hatóság elõadója.
Számozási szempontból a volt 0660-as elõfizetõk átvételének megoldása nem ismeretes, de Gránicz János tudomása szerint szó volt arról, hogy a 0660-as aktív elõfizetõk hívószámából az új Westeles számba esetleg átveszik az utolsó hat számjegyet.
Gránicz János nem tud arról, hogy végül ezt a megoldást választotta-e a Westel Rt. A lehetõség mindenesetre adott volt, hiszen az átvevõ szolgáltató rendelkezik a megfelelõ számtartományokkal.
Megszűnésre még nincs precedens
A telefonszámok megváltoztatása esetén jogszabályi elõírás, hogy a változásról 60 napon át tájékoztassák a hívókat. A 60 napos idõn túlmenõen, ha a változás egy szolgáltatón belül történt, elõírás még az ügyfélszolgálat vagy a tudakozó szolgáltatás útján a régi számok alapján az újakról tájékoztatást adni, mondta az elõadó.
A Westel Rádiótelefon Kft. esetében azonban teljesen egyedi módon a koncessziós jogosultság szûnt meg, és ilyen esetben nem értelmezhetõ ez a fajta tájékoztatási kötelezettség. Gránicz János meglátása szerint a Westel Rt.-n múlik, hogy megadja-e ezt a tájékoztatást, hiszen nem a régi ügyfeleirõl van szó.
2005-ben átgyúrják a kiosztást
A 0660-as szolgáltatás- vagy hálózatkijelölõ szám további sorsával kapcsolatban annyit tudtunk meg, hogy az Azonosítók Nemzeti Felosztási Terve (ANFT) várhatóan 2005-ben módosul, és gyökeres változtatások várhatóak. A HIF hatósági feladatokat ellátó szervezeti egysége a kész jogszabályok alapján jár el, az új ANFT tervezett elõírásai még nem ismeretesek, mondta Gránicz János.